A Hold árnyéka

10.

Szaladtam. Igazából rémült voltam, mégis bennem volt a tettvágy. Kifutottam a házból, ki a csillagos ég alá. Bár már kezdett hajnalodni, a csillagok még tisztán kivehetőek voltak. Gondolom ők azok, akik nem vesznek részt a háborúban. Összekulcsoltam a kezeimet, majd lehunytam a szemem.

- Remélem ez jó lesz, Pegazus... - suttogtam magam elé, majd énekelni kezdtem - Nézd, ez is boldogság, szépen mosolyog a tél, hol a nyár lehet nem is gondol ránk, minden hófehér... Nézd, ahogy felhőn át itt-ott leköszön a fény, fut a szél, csupa piros arcot lát minden út mentén... - furcsán hideg lett körülöttem, mire hirtelen pattantak ki a szemeim. A hó... A hó gyönyörűen csillogott körülöttem, a fejem felett még esett is. És pár lépésre tőlem Pegazus állt.

- Látom magadra találtál. - ragyogta, és a hangjában némi pajkosság csengett. Lesütöttem a szemem, majd lesepertem a havat a vállamról.

- Bocsánat, csak... Nem is tudom, hogy csináltam. - motyogtam, közben a kezemet a talajra tettem, hogy vajon tényleg igazi-e, pedig már bizsergett az ujjam a hidegtől. 

- Éreztél. Minden érzés alapján megy. - mondta kedvesen és türelmesen - Mi kéne? 

- Nézz a horizontra... - mondtam halkan, fel sem nézve a frissen esett hóból. Valahogy sokkal szebb és biztonságosabb volt a világ, ha hó vett körül. 

- Gyere! - mondta ezúttal sokkal komolyabban, mire felkaptam a fejem - Gyere már! - nógatott, mire kicsit félve ugyan, de felültem a hátára.

- H-Hol kapaszkodjak?! - pislogtam ijedten, mikor nagy lendülettel nekilódult, én pedig rémülten öleltem át a nyakát - Pegazus!!! - sikítottam.

- Nyugo' van kicsicsacsi! - nyerítette, miközben elrohant a kis faház mellett, amiből én az imént léptem ki. 

- Tsurara! - kiáltott utánunk Kiiron, akinek a vállán egy álmosan pislogó Nikko támaszkodott. 

- Sipirc! Menjetek minél messzebb! Vidd Nikkot! - kiabáltam torkom szakadtából, mire a fiú elszántan bólintott, majd felkapta a napocskás pizsamában lévő lányt. Mondjuk ő se volt sokkal különb a zöld pizsójában, de legalább felkapta magára a bakancsát... 

- Végre már valami. De nem hiszem, hogy egyedül kéne hősködni. - vetette oda nekem Pegazus félvárról, mire összeráncoltam a szemöldököm.

- Mi....? Mindegy. Ezek a csillagok mit akarnak?

- Ők azok, akiket nem tudsz majd megszelídíteni. Ők az emberek ellen vannak. És ellened. De nagyon. Talán fel akarnak koncolni, vagy kifeszítenek az égre két csillag közé, vagy...

- Oké, értem! Mit csináljak? 

- Nyerj!

- Mi?! - kiabáltam túl a zajt, amit az egyre közeledő sereg okozott. Ezek megölnek... Még a sok csillogás közt is ki tudtam venni az alakok szemeit, és olyan íriszek néztek vissza rám, amik dühtől csillogtak.

- Pegazus, te rohadt talpnyaló! - kiabált rá valaki, de a hátasom csak nyargalt tovább, bele a tömegbe, ezzel zavart keltve. Én csak kitartottam a kezem, és igyekeztem a lovon maradni, mellette pedig az egész talajt tükörsima jég lepte be, amin még a csillagok is hullanak.

- Hé! - kiabáltam, mikor a túloldalra értünk. Leszálltam Pegazusról, majd feltartottam a kezeim.

- Hülyeséget csinálsz! - sziszegte a lovam, de nem zavart.

- Kérlek! Megígértem, h...

- Nem érdekel az ígéreted! Az előzőt sem tartottad be! - hördült fel egy mély hang, amitől felállt a hátamon a szőr. A sereg kettényílt, majd egy hatalmas oroszlán lépdelt elő. Sörénye ragyogott, az aurája pedig tiszteletet parancsoló volt.... És dühös.

- Tsurara! - nyerítette Pegazus, majd esetlenül alám hajolva a hátára dobott és felszállt. Közben a Csillagsereg folyamatosan robotolt a faházak felé.

- NE!! - sikítottam, közben kitartottam a kezem. Furcsa érzés járt át... A következő pillanatban a közeli tenger vize villámcsapásként csapott le a seregre, de nem csak rájuk: mindenre, ami az útjába állt. Én dermedten figyeltem a jelenetet, pedig Pegazus vadul utasított, én mégsem tudtam reagálni. Hallottam az ő hangját, hallottam az osztálytársaim ijedt hangját, hallottam a hömpölygő vizet, a faházak recsegését, ahogy próbálnak ellenállni a víznek, a Csillagsereg szitkozódását, bugyborékolását. Kábult pillanatomból a zökkentett ki, hogy Pegazus hirtelen oldalra dőlt, én pedig lezuhantam.
                       ❄❄❄
- Tsurara! Kérlek... Kelj fel! - szólt egy távoli, érces hang.

- Hmm... - morogtam, majd lassan kinyitottam a szemem.

- Tsura'! Hála az égnek! - ölelt meg szorosan Nikko, hiszen csak ő hív így, a látásom pedig még nem élesedett ki teljesen.

- Mi... Mi történt? - motyogtam, s közben óvatosan viszonoztam az ölelést - Nyertünk? - néma csend volt a válasz, majd ahogy koncentráltam látni  véltem a lehajtott fejeket is: Kiiro, Skorpió és Pegazus is lógatta a fejét, még Nikko sem szólt, pedig neki állandóan szófosása van.

- Vereséget szenvedtünk. - szólalt meg végül.