I NEED U [BEFEJEZETT]

제 7 장

Taehyung:

Lassan két napja, hogy nem tért magához. Akárhányszor visszatérek az Angyalközpontba, mindig benézek a kórházi szárnyra, hogy megnézzem Minheet.

Ugyanazt látom, mint két nappal azelőtt, mielőtt bekerült volna. Ott fekszik az ágyon és az orvosok vizsgálására reagál.

A szemem is könnybe lábadnak, mikor ezt látom. Érzem, hogy szenved miattam, mert otthagytam azzal a démonnal, aki csak a lelkét akarta kiszedni belőle (az orvosok elmondása szerint).

Nagyon remélem, hogy hamar meggyógyul és újból a szárnyaim alá vehetem. Reménykedni lehet, csak nem biztos, hogy úgy lesz, ahogy akarjuk.

Lassan vissza kell térjek a főnökömhöz, de a lány mellett akarok lenni. Látni akarom, hogy kinyitja a szemét és hallani akarom, ahogy a nevemet suttogja.

Nem akarok elmenni tőle, így is nehezemre esik, hogy megsérült. Leülök mellé és megfogom a kezét, mire meglepetésemre megszorítja a csuklómat.

-Itt vagyok Minhee!-nyugtattam.-Minden rendben lesz!

Magamat is nyugtattam, nehogy elsírjam magam, de ez nem sikerült.

-Sajnálom, hogy nem voltam ott melletted, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rám. Tudom, pocsék Őrangyal vagyok!-szipogtam.

Válaszul megint megszorította egy kicsit a kezemet, majd kipattantak a szemei, felült és felém fordult.

-Taehyung?-rekedtes hangján szólított meg.

Felálltam és magamhoz öleltem.

-Taehyung...-suttogta.

-Itt vagyok!-szipogtam.

-Miért sírsz?-kérdezte.

-Nem.. Nem sírok.-válaszoltam, miközben letöröltem egy  könnycseppet az arcomról.

-Ne tagadd le! Tae legalább most ne! Tudom, hogy nem te vagy az Őrangyalom.-eltávolított magától, hogy a szemembe nézhessen.

-Honnan tudod?-kérdeztem.

-Az orvos említette.-válaszolt.

-Sajnálom!-közelebb hajoltam hozzá, hogy érezhessem utoljára még az édes illatát.

-Én sajnálom, hogy nem voltam eléggé tisztelettudó veled szembe. Nem kellett volna megszületnem.

-Ne mondj ilyeneket Minhee!-mélyen szemébe néztem.

-A szüleim?-érdeklődött.

-Várnak rád.-vágtam rá.

-Akkor nekem mennem kell!-állt fel, majd az ajtó elé állt.-Hogy kell innen lemenni?-kérdezte.

-Gondolj valami szépre.-válaszoltam.

Egy utolsó mosollyal megértette feleletemet, makd behunyta a szemét és már itt sem volt.

Minhee:

Sikeresen leértem és biztonságban vagyok, amikor anyukám egy mély levegőt vett és felém rohant.

-Hol voltál édes kislányom?-érdeklődött anyám.

-Sétálgattam..

-Merre?

Egy pillanatra felnéztem az égre és sóhajtottam egy nagyot. Anyám kérdő tekintettel meredt rám. Nem értette a szituációmat.

-Minden rendben van, drágám?-érdeklődött.

-Igen, csak fáradt vagyok!-egy széles mosollyal az arcomon küldtem felé egy bíztatást.

-Beszélnünk kell kincsem!-ült le anyám, majd egy nagyot sóhajtott.

-Mi a baj?-kérdeztem.

-A helyzet az, hogy....