제 9 장

510 31 5
                                    

Lehunytam a szememet is, de Taehyung megint magamra hagyott. Remek! 

-LÁTOD? ENNYI VOLTAM SZÁMODRA!-felpattantam és hazáig rohantam. 

Bánom, hogy hagytam azt a csókot. 

-Istenem, miért hagytad, hogy ez mind megtörténjen velem?-suttogtam magam elé.

Amikor biztonságba hazaértem egy férfi beszélgetett anyámmal. Nem igazán figyeltem rájuk, hiszen a szobámba rohantam fel. A fájdalom most nagyobb helyet foglal a bensőmben, mint bármilyen szeretet. A világ is ellenem van. 

Már a depresszió szélén állok és nemsokára elnyel ez a betegség. 

2 évvel később:

Hamarosan itt van a szalagtűző időpontja is és még mindig pszichológushoz járok. Igazam volt mindvégig, hogy egyszer ide fogok kerülni és a gyanúm be is igazolódott. Egyedül HaYoung tud erről a dologról. Más nem igazán értené meg azt, ami nyáron történt velem. Most pedig október van és beköszöntött a hideg idő is. 

Taehyungnak semmi nyoma, sőt még hírét sem hallottam, ahogy akartam. Betartja a távolságot, amit kértem tőle. Ma van a szalagtűző is. Mindennel fel vagyok készülve, de lelkileg még máshol járok, ahogy fejben is, de mosolyognom kell. 

Az osztályokból mindenki felvette a keringő ruhát, már csak be kell mondani és jöhet is a tánc. Viszont ebben a teremben egyre melegebb van. 

-De jól nézel ki Minhee!-dícsért meg a partnerem.

-Köszönöm.-egy halvány mosollyal köszöntem meg.

-Örülök, hogy veled fogok táncolni.-nyújtotta felém a kezét.

Körülnéztem, majd vissza Minwoora. 

-Fogadják sok szeretettel a 12. osztályt!-hallottam meg a végszavunkat, mire beálltunk a helyünkre.

Ahogy elkezdődött a dal szép lassan besétáltunk a terembe, ahol táncolni fogunk. 

Taehyung:  

Hallottam, hogy Minheenek ma lesz a szalagtűzője, ezért arra jutottam, hogy elmegyek és megnézem őt. Igazából nem csak ezért jöttem el, hanem azért is, mert közölni szeretnék vele egy jó hírt. Igaz neki rossz, de nekem jó.

Amint a fények lekapcsolódtak kivéve a színpadon, elkezdődött a zene, amin pont ők léptek be. Végig Minheet csodáltam a két szememmel. Nagyon csinosan állt neki a fehér ruha, amiben táncolt, viszont szemet szúrt az a fickó, akivel táncolt.

Öröm volt nézni a mosolygós arcát. Felálltam a helyemről és a korláthoz közelebb sétáltam, hogy közelebbről is lássam a csodaszép lényét.

Amint vége lett a dalnak a villanyok felkapcsolódtak, majd léptek is le, hogy felöltözzenek és rátűzzék a szalagokat. 

Amint visszatértek nem telt sok időbe, amíg mindenkinek feltették a szalagot. Búcsúbeszédet mondtak, majd vége is lett a nagy eseménynek. 

Minhee édesanyjával vártuk a lányt az aulában egy-egy csokor virággal. Alig vártuk, hogy megérkezzen. Most már véglegesen is halandó lettem. Ennek a hírnek nem igazán fog örülni, de így boldogok lehetünk. Nehéz volt a nevelőjével beszélni, ezért csak annyit mondtam neki, hogy Minheenek a hódolója vagyok, aki próbálkozik és most van mersze elé állni egy csokor virággal a kezében. 

Amikor megjelent egy mosoly ült az arcomon, míg ő a parkettát bámulva jött felénk és felnézett ránk. Amint észrevett kikerekedett szemekkel állt előttem.

-Erről a csokor virágról te jutottál eszembe.-ezzel át is nyújtottam a csokrot.

-Köszönöm!-megszimatolta, majd magához vette a virágokat.-Mehetünk! 

Hazafelé vettük az irányt. Este békés minden és még a csillagok is ragyognak az égen.

-Örülök nektek fiatalok!-fordult felém, majd Minhee felé az anyja.

Erre egy széles mosoly ült az arcomon.

-Ha hazaértünk egy nagyon fontos beszélgetésben veszünk részt!-mutatott felém Minhee.

-Rendben..

-Van mit megbeszélnetek, addig megmelegítem a vacsorát!-közölte az anyuka.

Hazaértünk. Amint beléptünk a lakásba Minhee anyukája a konyhában tevékenykedett, míg mi felmentünk a szobájába.

-Miért csinálod ezt? Éppen kezdtelek elfelejteni, de te megjelentél újból.-lebigyesztette száját, ami rosszul esett.

-Azt hittem örülni fogsz nekem, de látom nem vagy oda a megjelenésem miatt.

-Jól hitted, de nem hallottam felőled semmit, viszont anyám, hogy-hogy lát téged?-kíváncsiskodott.

-Mert hivatalosan is halandó lettem!-mosolyogtam, mire leesett az álla a hír hallatán.

-Normális vagy? Miért tetted ezt?-ütögetni kezdett, mire megfogtam mind a két kezét és közelebb húztam magamhoz.

-Mert boldogan szeretnék élni egy olyan lány mellett, amilyen te vagy.-suttogtam.

-Haragszom rád és haragudni is fogok!-közölte.

-Ne haragudj rám!-homlokára nyomtam egy puszit.

-Akkor magyarázd meg nekem, hogy miért hagytál ott a parkba, amikor megcsókoltál!

-Nem magamtól tűntem el, hanem a főnököm hívatott, aki kirúgott és megvonta tőlem az angyali posztjaimat.-magyaráztam.

-Mert belém szerettél..-idegeskedett.-Ha nem találkoztunk volna, még mai napig is Őrangyal lennél!

-Most itt vagyok és soha nem hagylak magadra!-öleltem volna magamhoz, de eltávolított magától.

-Ezt mondtad először is és mégis otthagytál. Ezek után bízzak benned?-kérdezte.

-Esküszöm, hogy nem foglak magadra hagyni!

-Nekem ne esküdözz, kérlek!-kértem.-Mindig megszeged!-szomorkodtam.

Egy ideig egymáshoz se szóltunk, mikor felvázoltam neki tervemet, ezzel is megtörve a csendet.

-Menjünk sétálni!-pattantam fel és már rohantam is ki a szobámból.

Követett, mint régebben.

I NEED U [BEFEJEZETT]Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz