I NEED U [BEFEJEZETT]

제 8 장

-Tessék?-értetlenül figyeltem anyám arcát.

Amit az előbb mondott, nem akartam elhinni. Az egész életem egy nagy hazugság. Most derül ki rólam, hogy akikkel eddig éltem, azok csak a gyámjaim, akik 3 éves koromban átvettek az árvaháztól.

Árva gyermek vagyok. Taehyung vajon tudta? Hát, persze... Nyilvánvalóan tudta, hiszen csak az angyalom volt, aki mindent tudott az életemről. Most pedig itt hagyott.

Unalmas voltam neki, ezért lecserélt egy sokkal izgisebb lányra, akivel most elvan.

Miért is foglalkozom ezzel? Nem jártunk, vagy ilyesmi.

Viszont a szívemben keletkezett egy üres hely, amit nem lehet betölteni.

Megkaptam életem első fizetését, de rejtély, hogy hogyan és miért. Egyből megvettem a legmodernebb telefont HaYoungnak, amit holnap szándékozok átadni.

Másnap estig haza se mentem, hanem HaYoungnál húztam meg magam. Átadtam neki a telefont, amit először nem akart elfogadni, de rá erőszakoltam, hogy fogadja el. Egész nap nem volt valami jó kedvem, ezért a padlóra fektetett matracra feküdtem és bámultam magam elé, amíg kedves barátnőm ki nem ugráltatott a szobájából. 

-Menjünk valamerre sétálni!-rángatta a kezemet.

-Jó, de merre szeretnél menni?-kérdeztem.

-Bárhova.-válaszolta.-Nagyon szépen kérlek, hogy mosolyogj sokat!-könyörgött.

-Nincs kedvem mosolyogni!-nyafogtam.

-Miért?-kíváncsiskodott.-Ó, csak nem belezúgtál egy bunkó srácba és most szerelmi bánatod van miatta? Hogy hívják?-kérdőre vont.

-Nem fiúról van szó..-magyarázkodtam.-Rólam van szó!

-Rólad?-értetlen fejet vágott.

Bólogattam, amint felvettem a cipőmet és a fekete bőrkabátomat, majd kivonultunk a lakásból. 

-Pontosabban, hogy érted, hogy 'rólad van szó'?-kíváncsiskodott.

-Nemrégen tudtam meg, hogy engem örökbefogadtak.

-Honnan veszed ezt?-érdeklődött.

-Onnan, hogy a nevelőanyám, akiről azt hittem, hogy a vérszerinti anyám ezt mondta. Az a baj, hogy erről nem tudtam és rajtam kívül Taehyung is tudta..-siránkoztam.

-Taehyung? Ő meg kicsoda?-kérdezte.

-Ő a volt Őrangyalom.-válaszoltam neki szipogva.

Kikerekedett szemekkel mért végig. Lehet azt hiszi, hogy nekem már most szükségem van egy dili dokira.

-A kid?-értetlenkedett.

-Senkim!-vágtam rá, majd elrohantam olyan helyre, ahol egyedül lehetek. 

Végül egy parkba értem és leültem a hideg padra, amíg be nem sötétedett. A sós könnyek a szememből patakként folydogáltak. 

-BOCSÁNATOT KÉREK AZ ÉGIEKTŐL, FŐLEG TŐLED KIM TAEHYUNG!-ordítottam fel.-TUDTAD AZT, HOGY ÁRVA VAGYOK ÉS MÉGIS KÉPES VOLTÁL MAGAMRA HAGYNI!

A betont vizslattam, amikor egy hideg kezet éreztem meg az enyémen és egy fényben úszó alak guggolt le elém. 

-Sajnálom!-suttogta remegő hanggal.

-Többé nem hiszek az angyalokban!-közöltem a semmibe bámulva.

-Ne mondd ezt, kérlek Minhee!-könyörgött.

-Mindenről tudtál és nem közölted volna velem. Ez volt a terved. Szabad vagy! Többé nem kérem a segítséged és nem akarom, hogy az Őrangyalom légy! 

-Ne tedd ezt velem Minhee! Kérlek!-szipogva könyörgött.

-Ha valóban az Őrangyalom voltál, akkor miért hagytál magamra?-kérdeztem tőle.-Miért hagytad, hogy szenvedjek? Áá.. Rosszul fogalmaztam... Miért hagyod, hogy szenvedjek?

-Sajnos nem én szabom meg, hogy kit őrizzek!-nézett a kezeinkre, amik lassan összeforrtak.

Közben kinőtt a szárnya, amit ámulva figyeltem. 

-Remélem tisztelettudóbb gyermekre kell vigyáznod!-húztam ki kezei közül az enyémeket, de nem engedte.-Menned kell! Vár a feladatod.-suttogtam.

-Bármit megtennék azért, hogy újból a tiéd lehessek!-jelentette ki.

-Ezt, hogy érted?-néztem rá komoly tekintettel.

-Ha kell érted át is változnék halandó lénnyé.-vágta rá a választ.

-Értem? Miről beszélsz?-hüledeztem.

-Akár lehet, akár nem, de én beléd szerettem!

-Angyal és halandó közt ilyen is lehet?-érdeklődtem.

-Nem lehet, ezért akarok halandóvá válni.-ült le mellém.

-Azt nem engedem!-közöltem vele.-Nem akarom, hogy miattam tegyél olyat, amit meg is bánhatsz!

-Szeretlek Minhee és nem tudok nélküled élni. Te adod nekem azt a mennyiségű oxigént, amivel lélegzem. Te tanítottad meg nekem, hogy az emberek keményen megdolgoznak, hogy megtudjanak élni! Te adsz nekem ihletet.-magyarázkodott.

-Mégis mihez adtam volna ihletet?-érdeklődtem.

-Mindenhez!

-Ígérj meg nekem valamit Taehyung!-kértem.-Ígérd meg nekem, hogy nem változol halandóvá és mindig Őrangyal maradsz! Ezt akarom.-néztem mélyen a szemébe.

-Megígérem!-vágta rá.

Egy pár percig egymást bambultuk, majd közelebb hajolt hozzám és a jobb kezével megfogta az arcomat és ajkaimra tapadt. Különös érzés kerített hatalmába, amikor ajkaival mozgatni kezdte az enyémeket. Belül forróság öntött el, míg kívülről libabőrös lettem.