Mi történik akkor, ha a mindenség teremtője kiadja a parancsot a Végítéletre? Vajon a Végítélet tényleg olyan súlyos dolog, mint amilyennek az emberek gondolják? Mégis milyen szerepe van a Végítéletben a Hét Halálos bűnnek és magának a Pokol megtest...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az éjszaka már befedte fekete fátylával Róma városát. A lámpák narancssárga fénye romantikus hangulatot ad az épületeknek. A teret szinte ünnepi csend borítja. Az éjszaka mindent elnyel és békéjével megnyugtatja a szíveket. A Tevere vízén fodrozódva tükröződik vissza az éjjeli Róma fénye. Akárhányszor látom ezt a látványt mindig elcsodálkozom. A város semmit sem változott az évszázadok alatt. Éppen annyira nem, mint én.
Ma is, mint mindig, némán ülök a Szent Péter katedrális kupoláján, kezemben az órámmal. Láncánál fogva pörgetem a tárgyat, ahogy elbámulok a távolba. Már egy ideje furcsa érzések tartanak a markukban, de nem tudok rájönni mi az oka ennek. Eddig még nem éreztem ehhez hasonlót. Pedig sok mindent éreztem már. Mély gondolataimból egy hang rángat ki.
- A főnök beszélni akar veled. - Lassan felemelem a fejem. Jól sejtettem, egy angyal, fehér tunika van rajta, szárnyait kitárja, barna hajkoronája felett pedig glória fénylik, valaki biztos gyönyörűnek tartaná, de nem én. Miért kell, ezeknek mindig olyankor megjelenni, amikor leginkább nem akarja őket látni valaki?
- Mit akar? Megmondtam, hogy nem megyek még egyszer oda! Tőlem a feje tetejére is állhat a főnököd! - Teszem fel fejemre a csuklyámat, s rakom zsebre az órát.
- Nem adott engedélyt rá, hogy elmondjam.
- Na, ide figyelj kedveském! Most azonnal elkezdesz dalolni, vagy hamarabbra teszem az elmúlásodat, mint amire elő van írva! - Húzom elő a kis mérleget a köpenyem aló. - Megkérdezem még egyszer. Mit akar?
- Fogalmam sincs! - Sikítja az angyal, mire megrázom a fejem.
- Akkor kérdezd meg! Vagy mondd neki, hogy jöjjön ő, ha akar valamit! Kisebb gondom is nagyobb annál, minthogy a ti hülyeségeitekkel foglalkozzak. - Mondom, ahogy visszateszem a mérleget a helyére, majd nemes egyszerűséggel elterülök a kupolán a csillagokat nézve.
Hűvös fuvallat csap meg, ahogy az angyal távozik. Fáradtan fújok egyet. Most már tudom mitől voltam olyan furcsán. Mindig rosszul vagyok, ha valaki fentről meglátogat. Viszont most valahogy máshogy érzem magam mint eddig. Valami nem hagy nyugodni. Készülődik a világ. Minden csontomban érzem, hogy nagy vihar közeledik.
- Luciano Inferno Bianchi! Hogy merészelsz engem utasítgatni?!
- Gyors kérdés, mikor nem mertem? - Pillantok féloldalt a megjelent angyal kinézetű öregemberre, csak a szárnyai hiányoznak. - Haladnod kellene a korral. Gyengének nézel ki vénemberként. - Adok neki egy kis tanácsot, bár tudom, hogy nem fogja megfogadni.
- Úgy jelenek meg ahogy akarok.
- Te tudod. - Fújok egyet, ahogy megint ülő helyzetbe helyezem magam. - Most már igazán elcsicsereghetnéd, hogy mit akarsz! - Mondom, ahogy kezemet térdemen támasztva felnézek a vénemberre.
