Mi történik akkor, ha a mindenség teremtője kiadja a parancsot a Végítéletre? Vajon a Végítélet tényleg olyan súlyos dolog, mint amilyennek az emberek gondolják? Mégis milyen szerepe van a Végítéletben a Hét Halálos bűnnek és magának a Pokol megtest...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Luxuria POV
A morcos főnökünk, megint megpörgeti a szerkezetet. Már abban a pillanatban éreztem, hogy én jövök, mikor Inferno megfogta a nyilat. Így nem lepődök meg, mikor megáll a kék virágom előtt a jelzés hegye. Mély levegőt vége indulok meg, ám mielőtt beléphetnék valaki megölel hátulról, hirtelen azt sem tudom, hogy mi történt, így nagyon meglepődök, mikor meghallom a hangot.
- Sok sikert Rafael! Tudom, hogy menni fog! - Suttogja Acedia, mire elmosolyodok, most is olyan kedves a hangja, mint mindig.
- Köszönöm. - Válaszolok, mire Avaritia is megszólal, mert természetesen, ő nem maradhat csendben.
- Te jó ég, ezek összejöttek! - Terül ki a földön lehunyt szemmel, megjátszva, hogy elájult.
- Csak azért mondod, mert féltékeny vagy! - Nyújtja ki rá a nyelvét Invidia. - Én már csak tudom! - Kuncogja a lány, valahogy mióta kijött a világából sokkal boldogabbnak tűnik.
- Fogd be angol! - Fordul el tőle morcosan a fiú. Én pedig odafordulok Acediahoz.
- Szerintem is féltékeny, bár nincs mire! - Kuncogok, pedig tényleg szeretném, ha jogosan lenne féltékeny arra, hogy van barátnőm, de hát ez csak egy álom marad. Legalábbis addig, amíg el nem hozzuk a Végítéletet.
- Ahogy mondod! - Neveti el magát a lány is, majd szinte belök a jelképek közé.
- Jobb, ha elkezded Luxuria, mert még egymásnak ugranak. - Szólal meg a főnök is, mire csak biccentek és kihúzom a bűntetésem a hüvelyéből, fényesen csillog a penge, majd homályosulni kezd a világ és a tárgy eltűnik a kezemből.
Tekintetem végigjár az előttem megjelent világon. Egy csatatér vesz minket körül, de csak egy ember áll a mezőn. Mindenhol kardok hevernek. Különböző színűek, méretűek és formájúak. Éppen, hogy csak belépek a fegyverekkel tarkított csatatérre, mikor megszólal egy fiatal férfi hangja.
- Én nem köntörfalazok! Nem foglak vezetgetni! Nem vagy te vénasszony! Egyetlen egy dolgod van! Keress meg főnök! - Hangja izgalomtól cseng, mintha arra várna, hogy valami vicces fog történni.
- Beszélsz is közben, vagy csendben leszel!
- Majd leszóllak, hogy rossz a technikád! - Neveti el magát, amitől kicsit megijedek. Viszont igyekszem nem kimutatni ezt, azonban a nevetése egyre csak hangosabb lesz és ez nem segít elrejteni az izgalmamat. - Kezdjük! Én irányítom az ellenfeled! Válassz fegyvert, haver! - Ahogy a mondat elhangzik a csatatéren álló ember nekem támad. Gondolkodás nélkül kapok fel egy kardot, ami azonnal kettéreped, ahogy az ellenfelem fegyveréhez csapódik. Ijedten ugrok hátra.
- Látnod kellett volna az arcodat! Ez lesz minden fegyverrel, ami nem én vagyok! Úgyhogy készülj fel! - Rémült tekintettel kezdek el futni az ellenfelem elől, hogy legalább egy kis előnyhöz juthassak. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy felesleges erőlködnöm, de valami belül hajt erre.
Megint felkapok egy kardot, de újra ugyanaz történik, mint az előbb és én megint elfutok. Ez a rendszer megy tovább hosszú ideig, már én sem tudom meddig, de teljesen lefáradok és kicsit sem előkelő illatokat kezdek árasztani. Magyarul leizzadtam és úgy el fáradtam, mint még soha.
- Anyám, de unalmas vagy! Legalább próbálkozhatnál!
- Könnyebb lenne, ha segítenél! - Morgom, ahogy megint felkapok egy kardok és nekirohanok az ellenfelemnek.
- Mást se csinálok! Megint rosszul választottál! Mondd csak? Miért nem vettél fel egyetlen olyan kardot sem, ami katana?
- Mert gondoltam, hogy nem lesz ilyen egyértelmű! - Válaszolom elmosolyodva. A saját harci stílusomból indulok ki, mikor választok, ha nem is tudatosan. Én mindig úgy mozdulok és úgy használom a katanámat, ahogy nem kellene. Gondoltam ő sem katana alakot fog felvenni.
- Nem rossz gondolat. - Hallom meg megint hangját, mintha elgondolkodott volna. - Kár, hogy hibás! - Neveti el magát. - Mindig túl kombinálod a dolgokat! Ne keress mögöttes feladatokat! Ennyire nem vagyok bonyolult! - Hangja vidám, mintha nem venné komolyan ezt az egészet, pedig ez a helyzet most nagyon is komoly.
A párviadalom a bűntetésem által teremtett valamivel ezután csendben folytatódik. Ahogy telik az idő egyre frusztráltabb leszek és a hang csak rátesz még egy lapáttal a dologra, hiszen folyamatosan azt mondogatja, hogy mennyire szerencsétlen vagyok.
- Tudod neked mi a bajod? - Kérdezi egy váratlan pillanatban. A kezemben megint eltörik a kard.
- Fogalmam sincs! - Morgom, ahogy kihátrálok ellenfelem támadása elől.
- Elárulok neked egy titkot! - Kuncogni kezd. - Ez egy játék!
- Ezt eddig is tudtam! - Rázom meg a fejem, felkapva egy fekete nyelű kardot.
- Akkor azt nem tudod, hogy mi a játék lényege! - Mondja diadalmasan, mire legszívesebben megfojtanám, ha képes lennék, de persze nem tudok ártani egy hangnak.
- Még hogy nem tudom! Természetesen, hogy nyerj! - Erre akkora nevetés rázza meg a helyet, hogy meg se tudok állni a lábamon.
- Te tényleg idióta vagy! - Szinte látom magam előtt, ahogy egy ember könnyezve nevet.
- Miért lennék az? - Kérdezem, ahogy nekifeszülök az ellenfelem fegyverének, természetesen hasztalanul. A fegyverem kettétörik, újat veszek fel a földről.
- Azt se tudod mi a játék lényege! Egyetlen fontos szabály van minden játélban! Élvezd! - Hirtelen gondolkodni se tudok, az árnyember majdnem eltalál, éppen csak egy hajszál választott el attól, hogy itt hagyjam a fogam.
- Élvezzem? Mégis hogy, ha meg akarsz ölni, te szadista! - Ordítom el magam, ahogy megint kikerülöm a támadást.
- Mindent el mondjak? - A hang most kicsit morcosabb, mint eddig, de gyorsan visszavált a már megszokott hangnemre. - Kezdjük ott, hogy egy szóval sem mondtam, hogy meg akarlak ölni! - Ezen elgondolkodok. Nem akar megölni, de akkor miért támad. Még eltörök pár kardot, mikor új ötletem támad. Mi van, ha nem is a földön van? Megcsillan a szemem, ahogy eldobom a kettétört fegyvert, majd mosolyogva nekirohanok az előttem állónak. Legjobb tudásomat bevetve fegyverezem le a szellem alakot kezembe fogva a kardját.
- Mondtam én, hogy élvezd! - Kuncog a hang.
- Köszi te szadista! - Mondom, megszorítva a fegyvert.
- Nevem is van, idióta! - Neveti el magát.
- És mégis mi a neved? - Kérdezem, ahogy a kardot behelyezem a hüvelyébe.
- Anthony! - Hallom még utoljára bűntetésem hangját. Letörlöm az izzadtságot a homlokomról, ahogy a világ körülöttem megint azzá változik, amit ismerek. Még fel sem ocsúdok rendesen, de Acedia máris a nyakamba ugrik, ami kicsit meglep.
- Tudtam, hogy menni fog! - Mondja lelkesen, mire én átölelem a lányt.
- Persze, hogy ment neki, ha Superbianak ment, mindenkinek menni fog! - Neveti el magát a hasát fogva Avaritia.
- Gyerünk szerelmespár, adjátok át a helyet Infernonak! Tudni akarom, hogy kettőnk közül ki lesz az utolsó! - Tol ki minket a jelképek köréből Ira. Én elengedem Acediat és leülök mellé. Közben pedig figyelemmel kísérem, ahogy Inferno utoljára megpörgeti a szerkezetet.
------------------------------------------------------ Köszönöm az olvasást, remélem tetszett 😃
