Mi történik akkor, ha a mindenség teremtője kiadja a parancsot a Végítéletre? Vajon a Végítélet tényleg olyan súlyos dolog, mint amilyennek az emberek gondolják? Mégis milyen szerepe van a Végítéletben a Hét Halálos bűnnek és magának a Pokol megtest...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Nagy porfelhő lengi be a teret, ahogy támadóink elérnek minket. A következő, amit hallani lehet az két fémes tárgy összeütközésének jellegzetes hangja. A szürke köd azonnal eloszlik. A bűnök csodálkozó tekintete azonban csak a másodperc tört részéig marad rajtam és Luxuria szenvedő alakján, ahogy ellent próbál tartani a bűntetésemnek.
A talaj a lábam alatt megint remegni kezd, lepillantok és meglátom a rügyeket, amik lassan egyre feljebb emelkednek a kövek közt. Kicsit bosszúsan ugrok el Luxuria alakja mellől, de ekkor kezemből eltűnik a kasza és erős nyomást érzek az oldalamon, minek köszönhetően azonnal mozdulok és a hozzám legközelebb álló bűnt, aki jelenleg Gula, arcon vágom. Kézitusám közepette hallom Feliciano diadalmas kiáltásait, ahogy Invidia ördöglakatjából kicsapó lila ostorszerű szalagok elől kitér.
Verekedésem hamar félig védekező módba vált, ahogy Luxuria megint nekem ront. Ira egyelőre nem támad, de pontosan tudom, hogy csak pillanatok kérdése, hogy akcióba lendüljön. Közben bűntetésem úgy dönt, hogy kicsit szemtelenkedik Acedia bűntetésével és az ellene küldött babával, támadásait és Invidia csapásait elkerülve, táncol. Már éppen betörném a falánkság bűnének orrát, mikor azt veszem észre, hogy valaki a hátamnak csapódik.
- Elegem van a játékból, Luciano! - Suttogja bűntetésem, mire biccentek egyet. - Adjunk nekik! - Kiáltja el magát, ahogy visszaváltozik kasza alakba. Könnyűszerrel fordul át a fegyver a vállamon, vége a kezembe csúszik és az ívet meg nem szakítva halad tovább, átlósan eltalálva a bűnt előttem, aki hátratántorodik és szitkozódva esik térdre. Ekkor Invidia egyik támadása körbefogja a lábam és elránt.
Sérülés nélkül érek földet, de Feliciano kiesik a kezemből és emberi alakban gurul el tőlem. Egyenesen Ira lábai elé. A lány levigyorog rá és már emeli is lángoló öklét. A fiú azonban rögtön mozdul és kibuktatja a fölé magasodó alakot. Tekintete rám siklik. Tudom mit lát, érzem, hogy a másik két lány hátulról akar megtámadni. Arcomra megint mosoly húzódik. Feliciano elrugaszkodik a földtől.
Kezünk akkor találkozik, mikor mellettem repül el, ugyanebben a pillanatban megint kasza alakot ölt és könnyű szerrel sebzi meg a mögöttem állókat. Lassan felállok, háttal állok a talpon maradt bűnöknek. Fegyverem vállamra helyezem, és nagyot fújva megfordulok. Ijedt tekintetekkel találom magam szemben.
- Feladjátok? - Kérdezem alig hallhatóan, de Ira dühödt tekintetéből látom, hogy nem akarja feladni és mintha Luxuria is mérges lenne bár ő nem éppen az a fajta, aki kimutatja a haragját.
~ Gyorsan rendezzük ezt le, kezdek álmos lenni! ~ Megrázom a fejem, ahogy közelebb megyek ellenfeleimhez, akik védekező pózba állva várják, hogy támadjak.
- Mindig mondom, hogy nem egészséges, ha sokat vagy ember alakban! Ne csodálkozz, ha elfáradsz, ha ennyit váltogatsz egymás után! - Szidom le, suttogva, hogy a többiek ne hallják. Válaszul csak morcos morgást kapok, de tudom, hogy értette, hogy mit akarok mondani. Ahogy ő aggódik értem, úgy én is aggódom érte, ez teljesen természetes.
