Mi történik akkor, ha a mindenség teremtője kiadja a parancsot a Végítéletre? Vajon a Végítélet tényleg olyan súlyos dolog, mint amilyennek az emberek gondolják? Mégis milyen szerepe van a Végítéletben a Hét Halálos bűnnek és magának a Pokol megtest...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Superbia POV
Már pár nap eltelt azóta, hogy a bűnök egy része megismerkedett a bűntetésével. Titkon kicsit haragudtam a sorsra. Én akartam lenni az első, aki beléphet a bűntetése világába, de elorozta tőlem ezt a címet az orosz kölyök. Viszont, ha a jó oldalát nézzük a dolgoknak, akkor annyit nézhettem a cukorfalatot, amennyit akartam. Ugyanis, végig emberként volt jelen aznap Inferno bűntetése.
Ma reggel az olasz főnök közölte, hogy folytatjuk az edzést, így reménykedve, hogy ma én leszek az első és elsöprő sikert fogok aratni a bűntetésemmel, ami igazából azt jelenti, hogy én akarom a leggyorsabban megtalálni. Csak nem lesz már olyan bonyolult megtalálni egy kupac ékszert! Ha valakinek, akkor nekem menni fog! Elvégre én vagyok a legszebb, legokosabb és a legügyesebb bűn.
- Akkor kezdjük is a mai edzést. A múltkori után Avaritia, Gula és Acedia a mai sorsolásból kimaradnak. Lehetőleg most ne marakodjatok végig.
Hevesen bólogatok és úgy, mint legutóbb nyújtózkodom. Pedig szinte tudom, hogy felesleges az erőfeszítésem, de valahogy le kell vezetnem a felgyülemlett stresszt. Mikor Inferno megpörgeti a nyilat, izgatottan figyelem a tárgyat és szinte beleszédülök, ahogy szemem követi. Lassulni kezd én pedig egyre izgatottabb leszek. Drukkolni kezdek magamnak az erőfeszítéseim meghozták a gyümölcsüket.
A nyíl az én jelképemen állt meg. Meg se vártam, hogy Inferno vagy a cukiság mellette megszólaljon. Ujjongva sietek be a jelképek közé. Szemem sarkából látom a többiek értetlen tekintetét. Azonban nem foglalkozom velük. Azonnal felemelem a kezem, ami felett rögtön megjelenik a kupacnyi ékszer. A világ halványodni kezd, majd lassan élesedni.
- Pár perc és itt vagyok! - Kurjantom el magam, ahogy nem is figyelve rájuk elrohantam a teljesen ismeretlen világba. Futás közben folyamatosan forgatom a fejem, de nem látok semmit sem, ami a bűntetésemre hasonlítana. - Ha így haladok nem fogom megtalálni annyi idő alatt, amennyi alatt akarom. - Fonom össze magam előtt a kezem, ahogy megállok.
Nagyokat szuszogva nézek szépen alaposan körbe. Meglepődök, hogy semmi olyan sincs itt, ami bármilyen kapcsolatban lenne velem. Pedig még Avaritia bűntetése is olyan helyet csinált, ami legalább a jelképéhez kapcsolódik. Sötét van, valami barlangban lehetek. A jobb oldalam felől halvány fényt látok, így arra indulok el. Ám az, ami az út végén vár nagyon meglep.
Fáklya fénynél a földön térdel egy lány. Az a lány én vagyok, de nem emlékszem, hogy valaha is lettem volna ezen a helyen. Kezében egy nagy marok ékszer van. Azonnal tudom az mi. Az a bűntetésem, de mi a fene folyik itt. Lassan közelebb megyek, a lány előttem halkan felkuncog, majd ujjai közt végigpörgeti az ékszereket. Arca felragyog, ahogy megcsillannak az ékszerek.
- Nyertem! Megnyertem! Én vagyok a legjobb! Mindenkit legyőztem!
- Igen kislány! Nyertél! A halálodat nyerted! - Hallok egy éles kacajt. A lány meg se rezzen. Biztosan nem hallotta, én viszont remegni kezdek. - Itt az ideje, hogy meghalj! - Megint nevet a hang. A lány előttem a torkához kap, majd elterül a földön. Felette megjelenik a lelke, arca eltorzul a haragtól. - Üdv a világomban! - Hallatszik megint a hang, mire a lány is megszólal.
- Szóval tényleg van élet a halál után! Akkor itt az ideje megismerni a világot! - Vigyorodik el, mire az ékszerek a földön megcsillannak. A lány megáll, de azonnal el is fordul.
- Átkozott! Akkor sem menekülsz előlem! - Kuncog fel megint a hang, a világ változik körülöttem. Fényes nappal van, a lány, aki én vagyok véresen fekszik a földön. Erre már emlékszem. Ez volt az első alkalom, hogy használtam a bűntetésem. Itt már megkaptam a bűn rangot, de Inferno addig nem fogadott el teljesen, amíg meg nem szereztem a bűntetésem.
- Egy halottnak a túlvilágon van a helye, kislány! - Vigyorog rá a démon, morcosan néz fel rá a lány.
- Nem megyek a túlvilágra! Túl jó vagyok ahhoz a helyhez! - Ordítja el magát.
- Mégis hogyan akarsz megakadályozni ebben? - A múltbéli énem lassan felemelkedik a földről. Majd kiveszi a zsebéből a maroknyi ékszert.
- Lenyomom ezt a torkodon! - Vigyorog rá a démonra. Ekkor az ékszerek lebegni kezdenek és felvillannak, majd vészes sebességgel indulnak meg a démon felé. Az először csak bámul, majd mikor teste érintkezik az egyik ékszerrel fájdalmasan felordít. A teste, attól a ponttól, ahol megérintette az ékszer elkezd feketedni, majd darabokban a földre potyogni.
- Megszereztem! - Ugrik fel boldogan a lány! Ez az egyik legboldogabb emlékem, innentől vagyok igazán bűn. Akkor mikor a démon darabjaira esett előttem, tudtam, hogy megszereztem a bűntetésem. - Én vagyok a leghatalmasabb bűn!
- Én szereztelek meg kislány! Végre a markomba kerültél! Amíg a büszkeséged vezérli az életed, addig az én tulajdonom vagy! Aztán, ha már feladod a büszkeséged akkor elemésztelek. - Hallatszik megint a hang, mire megremegek. A hideg végigfut a hátamon. A kép megdermed előttem, majd a bűntetésem a lábam elé pottyan. Valamiért nem merek lehajolni érte.
- Félsz kislány? Pedig nem bántalak! Természetesen addig, amíg szilárdan hiszel abban, amiben mindig is!
- Ki vagy te? Te, démon! - Erre felnevet a hang.
- Oh, egy démon hozzám képest angyal! - Válaszol, majd az ékszerkupac felemelkedik a földről, egyenesen az arcom elé. - De én a te kezedben vagyok! Használj arra, amire eddig!
- Mindenek fölé kerülni? - Kérdezem kicsit kételkedve.
- Pontosan! Használjuk ki egymás képességeit ezért a célért! - Félve nyúlok a bűntetésemért, majd rámarkolok.
- Na, és mi a neve az én bajtársamnak? - Mosolyodok el halványan, ahogy végiggondolom, hogy mitől is féltem eddig. Hiszen még sose fordult ellenem, mindig elősegítette, hogy megszerezzem, amit akarok. Mind a ketten kihasználjuk egymás képességeit. Csak annyi dolgom van, hogy nem adom fel azt, ami vagyok. Márpedig ez nem fog megtörténni, úgyhogy nem kell félnem.
- Márk vagyok kislány! - Kuncogja a bűntetésem.
- Akkor nyomjunk le mindenkit együtt! - Szorítom meg az ékszereket, mire halványodni kezd a világ.
- Benne vagyok! - Amint a mondatának vége a világ megint azt az alakot veszi fel, ami a valós megjelenése.
- Superbia minden rendben? - Lép mellém Invidia, mire elmosolyodok.
- Persze! Ha jobban bele gondolok furcsa lett volna, ha nem ilyen a viselkedése. Csak egy dolgot sajnálok... - Húzom el a szám, mire mindenki kérdőn néz rám. - Lassú voltam! - Keseredek el, de Avaritia nevetése engem is felvidít.
- Nem vagy semmi magyar! Tudtam, hogy bogaras vagy, de most már az is biztos, hogy a bűntetésed is az! - Nevet, hasát fogva, mire fejbe kólintom, majd leülök Acedia mellé.
- Pörgesd meg azt a nyilat Inferno! Tudni akarom ki jön! - Vigyorgok fel a férfire, aki megforgatja a szemeit, majd lehajol a nyílhoz és megpörgeti.
------------------------------------------------------ Köszönöm az olvasást, remélem tetszett 😃
