Mi történik akkor, ha a mindenség teremtője kiadja a parancsot a Végítéletre? Vajon a Végítélet tényleg olyan súlyos dolog, mint amilyennek az emberek gondolják? Mégis milyen szerepe van a Végítéletben a Hét Halálos bűnnek és magának a Pokol megtest...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Invidia POV
Forog a szerkezet nekünk pedig fogalmunk sincs, hogy hol fog megállni. Minden alkalommal ez a legidegesítőbb rész. Miért nem tudta Inferno kiválasztani, hogy ki jön, miért kell sorsolni? Gombóc nő a torkomban, ahogy a nyilacska lassul. Minden alkalommal, mikor elhalad a jelképem előtt megáll bennem a levegő. Ezt nem lehet bírni idegileg, lehunyom a szemem, hogy lenyugodjak, de mikor kinyitom idegesebb leszek, mint előtte.
- Inferno? Ha végképp nem sikerül megtalálni, akkor mi lesz? - Teszem fel a kérdést, ami egészen eddig foglalkoztatott, ahogy belépek a helyre, ahonnan az összes eddigi világ született.
- Benn ragadunk a világodban! Nem lesz menekülési út! Ne aggódj Invidia meg fogod találni! Ha Superbianak ment, neked is fog!
- Ezzel most azt akarod mondani, hogy nem bíztál bennem? - Kapja fel a vizet a barátnőm. Megint kitörik belőlem a szomorúság, miért van, hogy mindenki olyan jól el tud lenni egymással csak én nem?
- Mégis ki bízott benned? - Nyújtja ki a lányra a nyelvét az orosz, mire elmosolyodok. Majd úgy döntök, hogy véget vetek a veszekedésnek és megidézem a világom. Zsebemből kihalászom a bűntetésem, ami azonnal fel is ragyog és elhomályosítja a világot.
Mikor megint minden helyre áll kékes sötétség vesz minket körbe. Kíváncsian forgatom a fejem, nem értem, hogy mi a jó ebben a helyben. Kicsit remegnek a lábaim, ahogy elindulok, de igyekszem nem kimutatni ezt az érzést. Labirintust kaptam az én drága bűntetésemtől. Persze tudom, hogy ez a képessége, de még sosem láttam, hogy milyen is, mikor benne van valaki.
- Anyu, hallasz? - Fejemet a hang irányába kapom, csak nagyon halkan hallottam valamit a bal oldalam felől. Kíváncsian nézek be a fordulóba, de nem látok semmit. Ideges kezdek lenni, sose voltam jó a logikai játékokban. Mély levegőket veszek, ahogy gondolkodni kezdek.
- Talán, ha végig járom az egészet megtalálom. - Mondom hangosan, majd biccentek egyet, jelezve, hogy egyet értek magammal. - Hogy is kell csinálni?
Bal kezemmel megtámasztom az állam, ahogy elgondolkodok, pár másodperc kell, hogy eszembe jusson, s mikor ez megtörténik tapsolok egyet elmosolyodva.
- Meg van! - Teszem jobb kezem a falra és elkezdek menni a labirintusban, kezemet végig a falon tartva. Hosszú ideig teljes csendben haladok, itt ott virágok tarkítják a sövényből kialakított labirintust. Tekintetem az égre emelem, ami sokkal sötétebb, mint kellene lennie. Olyan, mintha egy tó mélyéről néznék fel a felszínre. - Van egy ilyen mese, nem? - Gondolkodok el.
- Kishableány! - Szólal meg megint a hang, tekintetem megint a hang irányába fordítom, de megint nem látok semmit.
- Szeretem azt a mesét. - Mosolyodok el, a szerelmes történetek mindig is a kedvenceim közé tartoztak, a kishableány pedig kifejezetten tetszett. Olyan szép történet az övé és az a dal, amit énekel, teljesen elvarázsolja a hallgatóit. Már éppen elkezdenék dúdolni, mikor észbe kapok és átforgatom gondolataimat, hogy jobban illjenek egy féltékeny emberhez. - Milyen szerencsés is az a kis hableány, megkapta álmai hercegét és mindent, amit csak szeretett volna.
- Nem jó! - Szid le a hang, mire kérdőn felpillantok az égre. Olyan volt, mintha onnan jönne a hang.
- Nem jó? - Kérdezek vissza, de nem kapok választ, így tovább indulok a labirintusban. Megint csend vesz körül. Gondolataim a hang reakciója körül forognak. "Nem jó", de vajon mi nem jó? Mi lehet a baj? Nem értem, hogy mi a baja a hangnak. Elméletileg én vagyok a féltékenység maga. Miért lenne baj, ha féltékeny dolgokat mondok?
- Nem jó! - Hallom megint a hangot, most kicsit szomorúbban, mintha a fejemben olvasott volna.
- Mi nem jó? - Kérdezem megint, de újfent nem kapok választ, mintha teljesen figyelmen kívül hagyná amit mondok. Tovább megyek hát a labirintusban, most kicsit morogva.
- Ez nem igazság! Velem miért nem beszélget? Mindenkivel beszélgettek, ha kérdezett. Mondjuk, Acediaval nem, de neki meg szinte keresnie se kellett. Ez nem igazság, miért nem lehet nekem is olyan a bűntetésem?
- Nem jó! - Kiált a hang, sokkal mérgesebben, mint eddig. A labirintus előttem levő fordulójában lila fénynyalábra leszek figyelmes. Tudom az mi, ezzel szoktuk berántani a labirintusba az áldozatunk. Gondolkodás nélkül engedem el a falat és utána kapok a fénynek. Diadalmas mosoly szökik az arcomra, ahogy elindulok a fény után.
- Elkaptalak! - Mondom hangosan. - De sokkal lassabb vagyok, mint a többiek.
- Nem jó! - Szólal meg megint a hang. - Anyu, ne ezt mondd! - Kérlel a hang, mire értetlenül nézek körül. Értem én, hogy nekem beszél, de ki az az anyu? Megvakarom a fejem, majd tovább indulok. Meg se próbálok kérdezni tőle, szinte biztosan tudom, hogy nem fog válaszolni. Két fordulót megyek, mikor megint megszólal a hang.
- Miért akarsz féltékeny lenni, anyu? - Kérdezi, mire megállok. Elgondolkodok, de nem válaszolok. - Miért? - Faggat tovább.
- Ezt várják el. - Válaszolok végül halkan, majd futva megindulok a fény mellett, hogy minél hamarabb véget vessek ennek a beszélgetésnek. Nem akarok erről beszélni.
- Nem várják el. - Jön a válasz, mire meglepetten megállok.
- Nem? - Kérdezem reménykedő hanggal, mire kuncogást hallok!
- Csak azt mondták, hogy féltékenységgel büntess, azt nem, hogy neked is annak kell lenni! - Kuncog a hangocska, mire elmosolyodok.
- Mondasz valamit. - Nézek fel az égszerű valamire. - Kérdezhetek tőled?
- Nyugodtan! - Jön azonnal a válasz.
- Miért ilyen az ég? - Mutatok fel a fejem fölé.
- Mert szép és megnyugtató, nem? - Válaszolja mosollyal a hangjában.
- Igazad van! - Mosolygok, ahogy felnézek az égre. - Messze vagy még? - Kérdezem meg a legégetőbb kérdést.
- Egy kanyar, anyu! - Kuncog, mire fejbe vágom magam és nevetni kezdek.
- Menthetetlen eset vagyok, mi? - A hang csak kuncog tovább.
- Csak olyan, mint mindig. Vicces! - Megrázom a fejemet és tovább megyek, hogy megszerezzem a bűntetésem. A sarok után kis emelvényt látok. Lilás fényben világít, az tetején pedig ott pihen az ördöglakat.
- Lenne még egy kérdésem. - Állítom meg a kezem közvetlen a lakat felett.
- Mondd anyu! - Csilingel a hangja, mély levegőt veszek, majd megszólal.
- Miért hívsz anyunak? - Hangosan nevetni kezd.
- Mert mindig figyelsz rám! Nem hallottál, de figyeltél rám! Mindig megöleltél, amikor szomorú voltam és sose hajszoltál túl. - Elmosolyodok és boldogan válaszolok.
- Ezt örömmel hallom! - A hang megint megszólal.
- Nem is vagy kíváncsi a nevemre? - Megint fejbe vágom magam.
- Szép neved van! - Mosolyodok el, ahogy rámarkolok az ördöglakatra. - Beszélgessünk máskor is, rendben?
- Amikor csak szeretnél, anyu! - Ezzel a világ elhalványul körülöttünk és újra a mi világunkban találom magam. Superbia azonnal mellettem terem és megölel.
- Cuki bűntetésed van! - Mondja izgatott hangon, majd mit sem foglalkozva a többiekkel leültet maga mellé és elkezd faggatni.
- Akkor azt hiszem folytathatjuk! - Szólal meg Inferno, egyre komolyabbá válva minden eltelő perccel. Ez kicsit aggaszt, valamiért olyan érzésem van, hogy valami ma még történni fog.
------------------------------------------------------ Köszönöm az olvasást, remélem tetszett. 😃
