Háborúban Mindent Szabad (Befejezetlen)

Emberrablás

- Ilyen nincs már megint iskola!

Rántotta le magáról a takarót a főhősnőnk. Édesanyja már öt percenkét kopogtat az ajtaján, hogy végre másszon ki az ágyból.

- Felkeltem már!

Álmosan és dühösen kiugrott az ágyból és az ajtó felé trappol. Mikor kinyitotta az ajtaját anyukája állt vele szemben, a haj színükön kívül mindenben hasonlítottak. Egy magasak voltak, Édesanyja vörös göndör hosszú hajú, míg ő fekete közép hosszú hajú volt. Hárman élnek együtt egy kis lakásban. Agnes csókot nyomott lánya arcára, már kora reggel felkelt elkészíteni a reggelijüket. Emma táskájába is már rég bepakolt és előkészítette a ruháját.

- Rendben látom. Én rohanok dolgozni, Emma már ébren van – újból megpuszilta lánya pofiját és elindult.

Ápolónőként dolgozik a helyi gyerekklinikán, amennyit tud, csak dolgozik, de imádja a munkáját és a gyerekeket. Emma hat évvel fiatalabb Dianánál, vékony magas kislány kortársaihoz képes.

- Legyetek jók és vigyázattok magatokra. - még megpuszilta kisebbik lányát és végleg eltűnt az ajtó mögött.

- Oké anya – forgatta Diana a szemét, nem érti, mi baj lehetne, bezzeg ha tudná, bezárkózna a szobájába legalább egy hétig.

Besétál a fürdőszobába és elkönyveli szülői aggodalomnak. Elvégzi a reggeli rutinját, arcot mos, letusol, megtörölközik és megfésülködik. Az utóbbit már gyorsabban hisz húga az ajtóban sürgeti. Vissza indul a szobájába és az asztalára készített ruhájáról lezavarja kedven kiscicáját, aki szúrós pillantásokat küldött neki. Felveszi kedvenc koptatott farmerját és kék színű pólóját. Leszedegeti ruháira rá ragadt szürke színű macskaszőrt. És még utoljára eldől az ágyon és becsukja a szemét egy percre, amitől egyből kipihentebbnek érzi magát. Mikor leszállt a buszról alig várta, hogy találkozzon barátnőivel, annak ellenére, hogy tegnap is suliban voltak. Nehéz nap előtt álltak, szinte minden órán dolgozatot írtak, amire persze semmit se tanult, bár szerencsére nem is nagyon kellet. Ha oda figyelt órán, akkor meg tudta jegyezni a tananyagot. Aznap este későn és fáradtan ért haza. Emma és Agnes már otthon voltak és az ágyról nézték a televíziót, amiben valami agyzsibbasztó műsor ment.

- Szia, Diana! – köszönt a húga mikor észrevette őt.

- Kicsim átmész Christian-hoz? Kinyomtatott nekem egy köteg latin szót, amit meg kell tanulnom. Át tudnád hozni nekem?

A szemeit forgatta már megint őt ugráltatják, mikor már rég megoldhatták volna, hisz nevelő apja alig 10 perc sétára lakik innen. Mérgében a nyitott szoba ajtajából az ágyra dobta táskáját. De aztán igent mondott és elindult, úgy gondolta jót tesz egy kis séta. Így átgondolhatja a mai napot. Ilyenkor mindig elképzeli, hogy mit mondhatott vagy tehetett volna másképp. De aztán végül mégis elhessegeti ezeket a gondolatokat, hogy feleleveníthesse azt a napot mikor Édesanyja és a nevelő apja találkozott. Aznap alig volt öt éves mikor ők ketten találkoztak. Emlékszik aznap a város szélén levő kisboltban dolgozott még Anyukája pénztárosként, míg ápolónőnek tanult. Osztálytársa vigyázott addig Dianára, akivel együtt indultak a boltba meglepni őt. Nem tudtak köszönni neki, mert éppen egy férfi vendéggel beszélgetett a pénztáros, ezért addig körbe néztek a boltban és megvették a szükséges dolgokat. Diana folyamatosan őket vizslatta szemeivel, érdekesnek tartotta, hogy milyen sokáig beszélgettek egymással. Aztán a férfi egyszer csak egy papírt nyomott a kezébe a lánynak, amit ő el is vett. Diana hiába kérdezgette ezután édesanyját mi volt az a cetli, de választ nem kapott a kérdésekre. De most már tudja, hogy az azon a cetlin Chris telefon száma volt. Pár hónap múlva ismét találkozott azzal a férfival, akit nagyon hamar meg is szeretett, és akit Apunak is hívhatott. Aztán a legnagyobb meglepetés mégis az volt mikor betöltötte a hatodik élet évét, hisz akkor bejelentették neki, hogy lesz egy kistestvére. Aminek nagyon őrült és mikor megszületett a kishúga nagyon sokat segített Édesanyjának, megtanult pelenkázni, ő etette, mert tőle Emma elfogadta az étel és nem köpte ki. És ő volt az egyetlen, aki megértette a halandzsa nyelvet, amit a kishúga beszélt. Mosolyogva emlékezett vissza a sok kedves emlékre. Kivette zsebéből a fülhallgatóját, ami természetesen megint össze volt gabalyodva. Elkezdte kibogozni mikor egy reccsenést halott a közeli erdőből. Szíve elkezdett sebesen dübörögni, lépteit megrohamozta már nem volt fontos neki a zene. Kiskora óta paranoiás, minden kis halk nesztől az egekbe szökött a pulzusa. Kezelő orvosa diagnosztizálta ez a betegség akkor alakult ki nála mikor a szeme láttára gyilkolták meg az Édesapját. Ha egyedül van, mindig rájön ez az érzés. Lassan odaér, a kapuhoz még utoljára körbe néz lát e valakit, de persze sosem lát senkit. A lépcsőházban már kicsit megnyugodott, itt biztonságban érzi magát. Mielőtt belépne, az ajtón beszívja a levegőt és szép lassan kiengedi. A lakás ajtaja nem volt kulcsra zárva. Chris mélyen aludt az ágyában, Diana megpróbálta felkelteni, megfogott egy plüss tigrist, aminek damilból volt a bajusza és azzal elkezdte piszkálni szuszogó apukája orrát. Apukája elkezdte vakargatni az orrát és valamit motyogott a darukkal kapcsolatban. Jót nevetett, rajta de hagyta pihenni mostanában úgyis sokat dolgozott. Beült a számítógép elé böngészett egy pici, miközben rendet rakott a dolgozó asztalon. Az egyik fiókban megtalálta ide útjának okát. Kikapcsolta gépet, puszit nyomott apukája homlokára és elindult kezében a szótárral. Bezárta a lakás ajtaját maga után, sose szerette mikor Chris így aludt el nem érezte biztonságosnak. A lépcsőházból kiérve megint körbe nézett már-már rutinos volt ebben. Mindig érezte azt a furcsa nyomott érzést, mintha valaki figyelné. Hogy elvonja a figyelmét jobban szemügyre vette a papírtömeget a kezében. De ahogy gondolta nem értett belőle semmit, csak annyit tudott, hogy latin szótár és hogy az állt benne nagy betűkkel, hogy Agnes Adams-nek, Steven-től. Steven valószínűleg Agnes munkatársa. A nő nem sokat beszél munkájáról hisz kötelezi az orvosi titoktartás, de a két lány mindig észre veszi rajta, hogy ha valami gond van. Akkor Emma bekapcsolja kedvenc sorozatukat, Diana pedig hoz nasit és üdítőt és egy egész estés anyja-lánya film nézős estét tartanak. Hazafelé Diana bedugja a fülébe a fülhallgatóját, hogy ne zavarja betegesen ez a furcsa érzés. Otthon már mindenki aludt mikor hazaért, a nyomtatványt a dohányzó asztalra tette és elindult tusolni. Levetkőzött és beállt a forró zuhany alá, nagyon szerette a forró zuhanyt, amint hozzá szokott a bőre a meleghez úgy csavarta egyre feljebb a csapot, míg nem rákvörös színű lett tőle a bőre. Legalább húsz percet állt a zuhany alatt, de abból csak öt perc volt a mosdás. Felvette kedvenc pizsamaját és jól elnyújtózott az ágyán. Hamar elnyomta az álom, a bárány számolgatás mindig bejött neki, túl unalmas volt. Egy rossz álomból riadt fel, az ablakánál egy sötét alak közeledett felé, szeretett volna sikítani és meg is tette volna, ha az illető nem tapasztja be a száját a kezével. Dübörgött a szíve, rúg kapálózott, de túl erős volt a kéz, ami tartotta. Megpróbálta megharapni az idegen kezét, de nem sikerült neki.

- Ne aggódj, nem akarlak bántani, de szükségünk van rád.

Diana nem értette miért lenne ennyire fontos neki. Bizonytalan és ideges volt. Felnyalábolta a lányt és kiugrott vele az ablakon. A közeli erdő szaladt vele, a lány pedig egyre idegesebb lett, hisz az erdőben már nem lesz, ki megmentse őt fogva tartójától. Minden erejét összeszedte, hogy kitudjon szabadulni, de nem sikerült. A csalódottságtól sírni kezdett. Minél beljebb értek az erdőbe annál világosabb lett, aztán pár perc múlva egy fénylő kapu előtt álltak, ami indákból állt és felette egy kristály ragyogott. Tudta, hogy ez egy portál, ami egy másik világba vezet. Az elrablóm lelassított a kapuhoz érve és megállt előtte belenézett a lány szemébe, aki most már nem sírt. Egy pillanatra mindkettőjük megnyugodott, a szorítás enyhülni látszott. Az idegen pedig belépett a lánnyal a fénylő kapun.

Köszönöm az olvasást.