Háborúban Mindent Szabad (Befejezetlen)

Új világ

Rémálma volt. Valami féle páncélos lovag volt. Egy erdőben harcol bajtársaival az oldalán. Fekete páncélzatuk vörös csíkokkal volt díszítve, még a tüzes nyilak sem hatoltak át rajta. Elöl öten haladtak és sorra verték vissza az ellenséget. Diana két tőrt használt a többiek pedig lándzsát és kardot. A vár felé haladtak, mikor már a nagykapu közelében jártak, megjelent egy elf, földig érő fekete palástban, íjászokkal a nyakában. Diana nem félt tőle tudta, hogy mi a célja, a bosszú. Az íjászok lőni kezdtek, egy ember három nyilat lőtt. A lánynak már nem volt ideje elfutni onnan már csak védekezni tudott, leguggolt, kezével eltakarta a fejét és várt. De a halál még sem jött el érte. Felpillantott és egy férfit látott, aki egy pajzsot vont maguk köré. Szemei aranysárgán ragyogtak arca fehér, haja pedig korom fekete volt.

- Ne aggódj, mindig megfoglak védeni! - mosolyra húzta a száját és rá kacsintott, ezzel vége is lett az álomnak.

Felült az égyban és körbe nézett az utolsó emléke az volt, hogy beléptek a portálba és onnantól képszakadás. Egy baldachinos ágyban csücsült, rajta kívül senki nem volt a szobában. Szédült, de tudta, hogy haza kell jutnia bármi áron, lassan sikerült kimásznia az ágyból. Még mindig a pizsamájában volt. Körbe nézett a szobában, de nem talált semmi érdekeset, egy ruhásszekrényen, egy komódon, és a két éjjeli szekrényen nem volt semmi más benne. A hatalmas, sötétkék függönyök teljesen be sötétítették a szobát, lassan oda botorkált nehogy belerúgjon valamibe vagy elessen, mert nem érezte biztonságosnak az állást. Elhúzta a függönyt, hátha megtudja milyen helyre hozták őt, de rossz ötletnek bizonyult egész testét forróság lepte el. A bőre égni kezdett, sikítva a fájdalomtól esett össze. Valaki berúgta az ajtót és a segítségére indult, visszahúzta a függönyt. A bőrén kialudtak a lángok, sírni szeretett volna, de nem tudott.

- Minden rendben van? - szólt egy mély férfihang.

- Mi történt velem? Mi volt ez?

Alig jött ki hang a torkából. Az egész teste fájt mozdulni sem bírt. Kezei vörösek voltak, húsig égett. Szerencséjére a ruha nem gyulladt ki és sokat takart. De ahol megégett ott iszonyatosan fájt neki, a keze, az arca és a combja.

- Nem kellett volna, itt hagyjalak! - segítette felemelni.

- Áu! Ez nagyon fáj – sziszegte.

- Sajnálom - fel fektette az ágyra és itt hagyta.

Pár perc múlva vissza ért egy kulaccsal és egy kenőccsel a markában, besüppedt alatta a matrac, ahogy leült az ágyszélére.

- Ezt idd meg és mindet! Segít meggyógyulni.

- Mi ez?

- Ha meg mondanám, nem innád meg. De ettől sokkal hamarabb meggyógyulsz és a fájdalom is tűrhetőbb lesz.

Igaz ennél rosszabb már úgy se lesz gondolta, súlyos égési sérüléseket szerezett. Meg kellett igya, mindent, ha tetszik, ha nem. Az orrához emeltem a kulacsot és beleszagolt. Nem tudta mi lehet az, de isteni illata volt. Egyszerre lett tőle éhes és szomjas is. Amint belekortyolt már tudta, hogy mi az, amit iszik, érezte a fémes ízt a nyelvén. Vért ivott. De nem bánta élvezte minden egyes cseppjét, még ha legbelül undorodott is tőle. Félre söpörte a kulacsot, érezte, ahogy megtelik energiával és pár perc múlva már a fájdalma is enyhült.

- Hoztam aloe verás kenőcsöt ezzel most bekenem az égett bőrfelületeket.

Kikanalazott a kezével egy adagot a kenőcsből és elkezdte a lány kezét bekenni vele. A fiú óvatos volt vele, mindig megkérdezte, hogy fáj e neki, vagy, hogy jól e esik neki. Mosolygott a kérdéseken, tudta, hogy a fiú hozta ide, meg ismerte a hangját. Most látta az arcát és nem tűnt rossz embernek csak hihetetlenül fáradtnak. És ő szerepelt az előbbi álmában is ugyan olyan korom fekete haj, aranysárga mandula szemek, amit néhány kósza tincs eltakart. Fülében dobogott a vér kicsit meg is szédült tőle. Arca fehér volt ajkai pedig telt rózsaszínek. Hosszú ideig elidőzött hol a szemein hol pedig a csókolni való ajkakon. De hamar tudatosult benne hogy arca is valószínűleg megégett, így elfordította a fejét.