A cserediák ˢᵘᵍᵃ [✓]

23.

Vészesen közeledett felém. Az ajkaink, már majdnem összeértek, míg végül egy hirtelen mozdulattal meglöktem és felpofoztam.

-Még is mi ütött beléd? – kiáltottam rá.

-Alíz, én szeretlek! – vallotta be. – Te nem így érzel?

-Nem! Én egyáltalán nem így érzek! Most elmegyek és nem akarlak meglátni a házunk közelében többet! – kiáltottam rá, majd sietősen hazamentem.

Lehet, hogy túlreagáltam, de nagyon kiakadtam. Hogy mert megpróbálni megcsókolni? Idegesen mentem a házba, majd anyuék kérdőn néztek felém.

-Minden rendben? – kérdezték.

-Nincsen! – azzal felsiettem a szobámba.

Becsaptam magam mögött az ajtót, majd az ágyam felé siettem. Megláttam az ágyamon hagyott pólót, majd megfogtam Yoongi pólóját és a párnámat belebújtattam. Átöleltem, majd úgy feküdtem tovább. A telefonom csörgésére felültem, majd a telefonomért nyúltam. Mikor megláttam, hogy ki hív, egyből elsírtam magam. Yoongi neve díszelgett a telefonomon kijelzőjén. Nem akartam felvenni, de mégis megtettem.

-I-igen? – mondtam szipogva.

-Alíz! Úgy örülök, hogy felvetted! Hé, várjunk, miért sírsz?

-Yoongi, ne hívj többet, kérlek! – hunytam be a szememet, majd könnycseppek folytak végig az arcomon.

-Mégis miért ne? – hallatszott hangján a döbbentség.

-Próbálom túltenni magam rajtad, de ezzel csak megnehezíted a dolgom. – sírtam el magam.

-Akkor ne tedd túl magad rajtam! Figyelj, meg kell beszélnünk valamit!

-Nem Yoongi, nekünk nem kell megbeszélni semmit! Kérlek ne hívj többet, vagy ha hívsz is, akkor nem fogom felvenni. Felejts el! Csak megakarom könnyíteni mindkettőnk helyzetét, de nem hagyod.

-Persze, hogy nem hagyom! Szeretlek!

-Én is, és pont ezért, akarok végett vetni mindennek. Mi nem lehetünk együtt!

-Tudom, de...

-Na látod, te is tudod, felesleges küzdeni, azért, ami halálra van ítélve. Sok sikert a továbbiakban!

-Le ne merd tenni! – akadt ki.

Könnyekkel a szemembe, letettem a hívást. Muszáj volt. Az lesz a legjobb, ha mindketten tovább lépünk, még ha ez nehéz is lesz. Visszadőltem a Yoongi pólójával becsomagolt párnámra, majd álomba sírtam magam.

*2 hónap múlva*

Yoongi sokáig próbálkozott. Hívott minden nap, nem is egyszer, de sosem vettem fel.
Az iskolában Kírával az ebédünkkel a kezünkben ültünk le az asztalokhoz az ebédlőben.

-Ez egyre nehezebb Kíra!

-Még is mi?

-Hogy felejtsem el Yoongi-t, mikor itt minden rá emlékeztet? Nézz körbe! Cserediákok mindenütt...

-Úgy, hogy nem fogod elfelejteni! – nézett a szemembe.

-Tessék?

-Tudod rájöttem valamire. A szerelmet nem tudod megállítani, főleg nem megszüntetni. Még mindig szeretem Tae-t. Bármit tetszek ellenne nem segít. Tudom, hogy fáj neked is, ahogy nekem is ez az egész. Éppen ezért, arra gondoltam, hogy...