A cserediák ˢᵘᵍᵃ [✓]

3.

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. A kijelzőn Kíra neve díszelgett.

-Szia Alíz! Nem jöttök át Yoongi-val?

-Szia! Azt sem tudom, hogy mennyi az idő..., de felőlem. – ásítottam.

-10 óra! – felelte a lány.

-Megpróbálom rávenni Yoongi-t.

-Ha nem jön, akkor gyere nélküle! – közölte, majd letette.

Felöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőimet, majd bekopogtam Yoongi-hoz.

-Yoongi! Kelj fel! Hívott Kíra, hogy menjünk át hozzájuk. – feleltem.

-Akkor menj, én nem megyek! – jelentette ki.

-Miért nem?

-Aludnék még... – felelte.

-Akkor aludj!

Lementem a konyhába, megreggeliztem.

-Átmegyek Kíráékhoz! – jelentettem ki.

-Mi lesz Yoongi-val? – kérdezte anyu.

-Nagyfiú már, boldogulni fog. – jelentettem ki, majd kimentem az ajtón.

Mikor Kíráékhoz értem, bekopogtam az ajtón, majd beengedett Kíra anyukája, aki elmondta, hogy nyugodtan menjek be a lány szobájába.

-Sziasztok! – köszöntem, mikor beértem a szobába.

-Szia! – köszöntek szinte egyszerre.

-Yoongi inkább alszik igaz? – kérdezte nevetve Taehyung.

-Eltaláltad! Mi a helyzet nálatok? – kérdeztem, majd leültem az ágyra.

-Egész jól összebarátkoztunk! – mosolygott Kíra.

-Annak örülök! – feleltem boldogan.

-Te, hogy állsz Yoongi-val? – kérdezte Taehyung.

-Őszintén? Egyáltalán nem próbálkozik ismerkedni velem. Rám csapja az ajtót, bunkózik, meg kioktat, hogy, hogy szólítsam, közben anyuéknak az ártatlant játssza... – meséltem el nekik rövidre fogva.

-Alíz, adj neki egy kis időt! Jó ember Yoongi, csak idő kell neki. – felelte Taehyung.

-Egy emberről beszélünk? – kérdeztem, miközben felhúztam a szemöldököm.

-Igen! – nevetett fel.

-Miért akarja annyira, hogy Suga-nak hívjam? – kérdeztem tőle, hátha tudja, mégiscsak barátok.

Taehyung felsóhajtott, majd belekezdett.

-Yoongi-nak 1 éve barátnője volt. – kezdett bele.

-Volt barátnője? – csodálkoztam.

-Igen volt, nagyon szerette a lányt, míg egy nap a lány autóbalesetet szenvedett. A balesetet nem élte túl. – mondta egyre halkabban. – Azóta Yoongi nem engedi meg a vele egykorú lányoknak, hogy a nevén szólítsák, mert a volt barátnőjére emlékezteti. Azért kéri, hogy Suga-nak szólítsd. A bunkó stílusa a baleset napján kezdődött, azóta ilyen. Ezzel próbálja távol tartani magát mindenkitől.

-É-én, ha tudtam volta, akkor nem tettem volna. – mondtam ki akadozva.

Ledöbbentem, azon amit Taehyung mondott. Óriási bűntudatom lett.

-Nem tudtad, de most már tudod. Szóval, ha nem akarod ennél jobban megutáltatni magad vele, akkor Suga-nak hívd. – javasolta, mire bólintottam.

Témát váltottunk. Elkezdtünk ismerkedni Taehyung-gal. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Anyu hívott.

-Kicsim, gyere haza ebédelni, és csinálj valamit Yoongi-val, még mindig alszik! – felelte anyu.

-Jövök! – mosolyodtam el.

Elköszöntem Kíráéktól, majd hazaindultam. Az úton egyfolytában Yoongi múltja járt a fejemben. Megtudtam végre, hogy miért viselkedik így. Tenni akartam valamit. Valamit, amitől újra boldog lesz az élete, de fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Mikor hazaértem, felmentem az emeltre, majd megálltam Yoongi ajtajánál.
Innentől kezdve nem ellenkezek neki.
Bekopogtam, de nem jött válasz.

-Kelj fel! Gyere le ebédelni! – mondtam, de semmi válasz. – Suga! Kérlek! – csuklott meg a hangom.

Sírás határán álltam, de nem értettem miért. Bűnösnek éreztem magam. Minden egyes megszólításommal arra a lányra emlékeztettem. Fájdalmat okoztam neki a tudtom nélkül.
Ne haragudj! – kértem tőle bocsánatot gondolataimban, majd kinyílt az ajtó.

-Veled meg mi van? – nézett rám. – Miért vannak könnyben a szemeid Alíz?

-Ja, csak belement valami, nem nagy ügy. – feleltem halkan. – Gyere ebédelni, majd megindultam.

Leültünk az asztalhoz, majd elkezdtünk ebédelni.

-Te aztán tudsz aludni! – nevetett fel anyu, mire Suga elmosolyodott.

Csendben ettük az ebédet. Néha ránéztem a fiúra, aki egyfolytában engem nézett. Ebéd után segítettem leszedni az asztalt, majd Suga is segíteni akart. Összeszedtem a tányérokat, majd beraktam a mosogatóba, anyu neki állt a mosogatásnak.

-Suga ideadnád, kérlek azt a poharat?

-Suga? – kérdezte anyu. – Nem Yoongi-nak hívják?

-De, de így hívják a barátai, szóval én is. – feleltem, majd Suga átnyújtotta nekem a poharat.

-Ez aranyos! – mosolygott anyu.

Mikor készen lettünk elindultam a szobámba. Leültem az ágyra, majd Suga benyitott és leült mellém.

-Miért hívsz Suga-nak? – kérdezte.

-Mert megkértél. – zártam le ennyivel.

-Tegnap kijelentetted, hogy nem fogsz annak hívni, de most még is...

-Csak bosszantani akartalak egy kicsit.

-Nem! Taehyung elmesélt egy-két dolgot igaz? – kérdezte sóhajtva.

-Igen... – feleltem halkan.

-Árulj el valamit!

-Mégis micsodát?

-Miért volt könnyes a szemed az előbb?

Nem tudtam megszólalni.

-Alíz!

Felpattantam az ágyról, odamentem az íróasztalhoz és rátámaszkodtam, így háttal álltam neki.

-Bűnösnek érzem magam! Bűntudatom van! Hallgatnom kellett volna rád... – feleltem halkan, ismét könnyek gyűltek a szemembe.

Hallottam, ahogy felkel az ágyról, azt hittem, hogy kimegy a szobámból, de nem ez történt. Hátulról átölelt.

-Ne hibáztasd magad! – mondta, majd kiment a szobából.