Szerelemmé alakult [ BEFEJEZETT ]

7. rész

- És a vádlott...Bűnös - jelentette ki a bírónő. Az arcomon elégedett mosoly ült ki. Ránéztem Gergőre. Gyilkos pillantásokat küldött felém, miközben a rendőrök elvezették. Megfordultam és kifelé vettem az irányt. Peti kint várt rám. Egy aprót bólintottam, jelezve hogy megnyertük az ügyet. Nem lepte meg. Nagyon jól tudta, hogy így lesz, ezért csak biccentett egyett és mondta, hogy menjek ki. Nem értettem miért mondta. Kifelé vettem az irányt. Nem csak azért mert Peti kérte, hanem azért is mert nem terveztem tovább itt maradni. Kint a várható látvány fogadott. Újságírók és  riporterek mindenütt. Mindenki tudni akarta, hogy végződött az ügy. Mihelyst kiléptem a hatalmas épületből, mindenki egyszerre fordult felém és igyekezett a közelembe férkőzni. Az utolsó előtti lépcsőfokon megálltam és vártam a már jó ismert kérdéseket.
-  Mondja, hogy végződött a tárgyalás? - kérdezte egy nő.
- Rácz Gegely, akit többszörös ember gyilkosság miatt vádoltak, életfogytiglan börtönbüntetést kapott. - válaszoltam majd egy kicsit oldalra fordítottam a fejem és megláttam ŐT. Bár Pisti említette, hogy ma utaznak fel, mégsem álltam készen rá, hogy újra találkozzak vele. Ott állt Pisti mellett és engem nézett. Pár másodpercig én is őt figyeltem, majd felébredve a bambulásomból, válaszoltam még pár kérdésre. Mikor végre sikerült lerázni a sajtót, lassú léptekkel indultam meg feléjük. Még magam sem tudom, hogy mit fogok neki mondani, de Pistire nem haragszok.
Mikor oda értem Pistit szorosan megöleltem. Ő ugyanígy tett.
- Beszélj vele. - súgta a fülembe. Én lassan elhúzódtam tőle és csalódott tekintettel néztem rá.
- Nincs más dolgotok? Szerintem nem azért jöttetek fel Pestre, hogy velem töltsétek el az időt. - néztem felváltva a két fiú között.
- Nem...De csak háromkor kell mennünk a helyszínre. - mondta Jani. Megnéztem az órám.  Pontban dél. Sóhajtottam egy nagyot majd jeleztem a fejemmel, hogy kövessenek. Még szóltam Petinek, hogy majd jövök otthon elintézem a dolgokat és elküldöm neki. Nem mondott semmit csak bolintott jelezve, hogy megértette. Szerencsére nem lakok olyan messze. Én szótlanul sétáltam elöl a két jómadár pedig a hátam mögött beszéltek meg valamit. Végig éreztem Jani tekintetét magamon. Mit ne mondjak, nagyon zavart.
Mikor megérkeztünk - egy öt emeletes tömbházban lakunk Renivel - kihalásztam a táskámból a kulcsomat és bementünk. Pisti hívta a liftet, amin elmosolyodtam. Beléptünk a felvonóba, én pedig megnyomtam az ötös gombot. Mikor felértünk kinyitottam az ajtót majd beléptem a lakásba.
A táskám letettem a pultra, én pedig bementem a konyhába. Öntöttem három pohárba gyümölcslevet és odaadtam a fiúknak.
- Gratulálok az ügyhöz - szólalt meg hirtelen Jani.
- Kösz... - mondtam unottan.
- Mióta dolgozol rajta? - kérdezte Pisti.
- Péntektől.
- És ma volt a tárgyalás? - nézett rám értetlenül Jani. Én halványan elmosolyodtam, majd válaszoltam.
- Hétfőn volt a tárgyalás. Csak akkor nem rendelkeztem semmilyen bizonyítékkal, ezért halasztásra került.
- Értem. - mondta. Ekkor Pisti zsebében elkezdett csörögni a telefonja, mondta hogy pár perc és jön, így kettesben maradtunk Janival. Százszor elátkoztam magamban azt a személyt, akinek pont ilyenkor kell a lelkizés.
Nem néztem rá az előttem ülő fiúra. Igazából csak Pisti miatt nem rohantam vissza dolgozni.

~ Jani szemszöge ~

Hatalmas boldogság kerített hatalmában mikor megláttam. És amikor rámnézett hevesebben kezdett verni a szívem.
Most hogy elment, úgy érzem valami, vagy valaki hiányzik az életemből. Nem kellet sok idő mire rájöttem, hogy ő az a valaki. Hiányzik. Hiányzik a mosolya. Hiányzik a nevetése. Hiányzik az eggyütt töltött idő. Hiányzik a hülyesége. Hiányzik, hogy ő rá bármikor számíthatok. Hiányzik,  hogy előtte teljesen önmagam vagyok.  Hiányzik Hanna.
És nagyon jól tudom, hogy miattam váltunk el úgy ahogy. Én nem akartam őt megbántani. Utálom is magam e miatt. Ha tehetném visszamennék az időben és teljesen másképp csinálnék mindent. De nem lehet. Végleg elszúrtam.
Már csak akkor eszméltem fel mikor Hanna odaért hozzánk és megölelte Pistit. Rólam tudomást sem vett. Nem csodálkozok. Váltottunk pár szót, majd biccentett jelezve, hogy kövessük. Odament gondolom a munkatársához, és mentünk is. Míg ő elöl ment, mi Pistivel csendben beszélgettünk, miközben folyamatosan Őt néztem.  
Hamar oda értünk. Pisti hívta a liftet, amin Hanna halványan elmosolyodott.
Mikor felértünk, Han kinyitotta az ajtót, bement, mi pedig követtük. Nagyon szép lakása van.
Bementünk a konyhába. Kaptunk gyümölcslevet és beszélgettünk a tárgyalásról. Hirtelen megcsörrent Pisti telefonja, felvette és otthagyott minket. Ketten. Hannával. Látszott rajta, hogy nem akart ebbe a szituációba kerülni. Pár percig egyikünk se szólalt meg. Majd erőt vettem magamon és halkan megszólaltam.
- Hanna, meg kellene... - kezdtem de nem hagyta, hogy befejezzem.
- Jani ne kezd. Nagyon jól tudod, hogy ez a beszélgetés inkább rontana a dolgokon. Én nagyon jól tudom, vagyis próbálom megérteni. És részben az én hibám is, mert ha nem mentem volna az ajtóhoz, akkor lehet meg se hallom amit mondasz és most nem lennénk ilyen helyzetben. Nem akartál megbántani. Tudom. De megbántottál. - nézett rám könnyes szemmel.
- Akkor ez azt jelenti, hogy érzel irántam valamit? - csuklott el a hangom. 
- Nem számít.
- De nagyon is számít.
- Jani. Barátnőd van. Egy nagyon kedves, vicces, inteligens barátnőd, aki ott van melletted minden nap.
- Igen. De mostanában ahányszor mellettem van, annyiszor veszekedünk.
- Sajnálom.
- Mert ő is és Pisti is észrevette már, csak én nem. Nem akartam.
- Mégis mit? - kérdezte. Én felálltam, megkerültem a pultot és elé álltam. Megfogtam a kezét és mélyen a szemébe néztem.
- Szeretlek Hanna.

Hello 😊 Itt a szombat, itt az új rész. Remélem, hogy tetszett nektek és hogy izgatottan vártátok a részt 😊
Jövő hét szombaton hozom a folytatást. Addig is legyetek jók. Puszi nektek😙