72.

1K 43 10
                                    

Reggel pontosabban délben keltünk fel. A Noel arra, hogy valami zaj van én meg arra, hogy mellettem mocorog meg, hogy mivel átkarolt és levette rólam a kezét azt egyből észrevettem.

-Felébresztettelek? - nézett rám a barátom miután felé fordultam és kicsit kinyitottam a szememet.

-Aha - fúrtam fejemet a párnába.

-Ne haragudj - húzott magához és szorosan megölelt.

-Nem haragszom, de ha nem gond alszok még egy kicsit.

-Jó addig csinálok kaját.

-Nem, nem, ha már felkeltettél itt maradsz még egy kicsit velem.

Húztam vissza vállánál fogva. Nem is kértem többször ott maradt velem és pihentünk.

10 perc nekem ennyi elég volt. Felkeltem és indultam le a konyhába, fel sem öltöztem csak mentem. Igaz egy szál pólóban és bugyiban, de nem baj.

Rendeltem hamburgertálat. Bár ebből enyém a tál, a Noelé pedig a hamburger. Jól is szoktunk vele lakni. Legalábbis én. Szerintem a Noel nem, de tudja, hogy hol a hűtő és, ha éhes feltalálja magát szerintem.

Visszamentem a szobámba ahol az én drága barátom feküdt az ágyban, félig keresztben és hason.

-Ne aludj - feküdtem mellé.

-Nem alszok - mondta csukott szemmel, egyik kezét felemelte és  befeküdtem mellé. Magához húzott, mint egy plüssmacit. Fejét mellkasomra hajtotta.

-Úgy pihenj, hogy 15 perc és jön a kaja. Szóval mire ideér addigra lent kéne lennünk és minimum felöltözve rendesen.

-Megyek - támaszkodott meg engem átölelő kezén és lehajolt hozzám egy csókért.

Felkeltünk mostmár véglegesen és mentünk öltözni. Én felvettem az egyik melegítő nadrágomat és ami póló rajtam volt, azt hagytam magamon. A Noel..... Hát felvett egy melegítőt meg úgy szint egy pólót.
Majd, ha a fodrászhoz megyünk akkor rendesen felöltözünk.

Megjött az ebédünk fél egykor. Ebédeltünk és nekiálltunk készülődni.
Átöltöztem, vettem fel egy kék farmert egy fehér inggel, meg ugye az ing alá egy fehér trikót, hogy ne üssön át nagyon. Hajamat összefogtam és elraktam mindent a táskámba.

-Kész vagyok - mentem le a barátomhoz.

-Mehetünk? - állt fel a kanapéról.

-Aham - álltam meg mellette.

Lakásból kilépve, ajtót bezárva és ujjainkat összekulcsolva indultunk el a fodrászhoz.

A fodrásznál először a Noelnek a haját vágták le. Szerencsére ugyan olyan maradt csak rövidebb lett. Aztán következtem én. Nekem a végéből vágtam egy kicsit, ritkítottak és a hátuljából nyírtak fel egy olyan
3-4cm-t.

Fizettünk és mentünk egyett sétálni a városban, de végül rábeszéltem a Noelt, hogy üljünk be egy sütire a cukrászdába.

Sütizés után hazasétáltunk, természetesen hozzám.

-Bianka mikor jön hozzád? - kérdezte a Noel.

-Hát azt mondtam neki, hogy te olyan hét fele mész szóval hét körül.

-Ez igaz - simogatta a hajamat.

-De ugye semmi rosszat nem csinálsz nekem? - néztem fel rá az öléből. Én a kanapén feküdtem és fejem az ölében pihent.

-Nem, figyelek magamra.

-Meg nem akarom meghallani, hogy megcsalsz.

-Kincsem miért csalnálak meg?

-Minden barátnőm ezt mesélte, hogy a barátja elment bulizni és úgy ment haza, hogy megcsalta őt.

-Ne aggódj, soha nem hagynálak el.

-Megígéred? - ültem fel, de már majdnem sírtam.

-Meg - húzott kezemnél fogva magával szembe, ölébe ültem és szorosan megölelt, hogy tényleg megnyugtasson, hogy nem hagyna el semmiképpen sem.

-Szereltek - öleltem meg szorosan.

-Én is téged.




Sziasztok!
Először is: Mivel a holnapi napon szinte egész nap nem leszek itthon, ezért a holnapi rész is ma hozom.

Másodszor is: Mi lenne a véleményetek, ha azt mondanám, hogy készülőben van az új történetem?

Esetleg válaszokat írjatok, hogy ki olvasná el.

Jó olvasást!

Bogi17😘

SMS szerelem / Befejezett/Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang