Tommy, az életem

Ez még kellett...

Dylan hiába szólítgatott, nem figyeltem rá. Éreztem, ahogy a föld kicsúszik alólam és elgyengülnek a lábaim. Féltem. Féltem, hogy ez az az Ethan, akire gondolok. Erősen reménykedtem, hogy nem ő az.

- Dylan... Mi a vezetékneve..?

- Benett...

- Ne ne ne... Ez nem lehet... Mondd, hogy csak viccelsz!!!

- Hát nem szoktam hazudni... De honnan ismered?

- Nem szeretnék beszélni róla...

- Azt mondtad szükséged van valakire. Itt vagyok.

- Jól van. Nagyjából egy éve együtt voltunk. Egy ifjúsági találkozón tetszett meg.

- Mit tett veled...?

- Először semmit. Csak később kezdett ütni. Egyszer az utcán is megvert. Nem is szerettem! Ahányszor írt, görcsbe rándult a gyomrom és fájt a szívem! Aztán egyszer csak megjött a bátorságom és szakítottam vele.

- Jól tetted. 

- Le is tiltottam. Csak az volt a baj, hogy tudta a számomat. És felhívott. Persze nem vettem fel, vártam, amíg megunja. Aztán letiltottam a telószámát is.

- Ahogy látom, elég rendesen fájdalmat okozott neked. Már nem is akarom, hogy nálunk aludjon... - mondta aggódó pillantásokat küldve felém.

- Nyugodtan jöhet! Hiszen jó haverok vagytok.

- Igen, csak az amit veled tett...

- Ne törődj most velem - fogtam meg a vállát - érezd jól magad vele és ne engedd ki a házból úgy öt óráig. Aztán mehettek bármerre. Csak felém ne hozd.

- Áhh, szerintem lemondom. Nem akarom látni.

- Ahogy szeretnéd.

Ezek után Dylan rávett, hogy menjünk sétálni. Sokat beszélgettünk az exemről, a vele töltött időről és egyebekről. Hangulatjavítóként pedig szóba hoztuk az általános sulis éveinket. Nevettünk, de még mennyit! Amióta gimis vagyok, nem éreztem még ilyen jól magam. 

Estefelé, amikor már sötétedett, elköszöntünk egymástól, és ki-ki ment a dolgára. Újra elkapott a félelem, amikor rájöttem, hogy megint egyedül vagyok. És védtelenül. És ismertem már annyira Ethant, hogy tudjam, holnap hiába mondja le Dylan a pizsipartit, tuti beállít hozzá. És lehet, hogy hozzám is. Sajnos tudja, hol lakom....

Ismét csak depisen, sírva aludtam el. Reggel pedig arra ébredtem, hogy minden egyes porcikám tiltakozik a felkelés ellen. De muszáj volt megtennem, mivel péntek volt, tehát iskola. Ismét felhívtam a barátnőimet, hogy egyedül szeretnék menni a suliba. Így ismét forever alone-ba toltam a reggelemet.

Az első órám kémia volt. Leültem a helyemre, természetesen a leghátsó padba. Szerettem ott ülni, mert nem látszott annyira, ha rajzolgattam vagy telóztam. És nem mellesleg így nem figyeltek rám annyira az osztálytársaim.

Amíg nem csengettek be, zenét hallgattam. Ismét egy depigombóc számot, a 🎶Baby don't cut 🎶- ot. Bárcsak valaki mondaná ezt nekem! Ekkor eszembe jutott, hogy igen, én is vagdostam magam. Lehet, hogy sokan azt mondanák, hisztis vagyok, nem érdekelne. Csak a belső fájdalmaimat szeretném ezzel kompenzálni. Egy idő óta már nem csináltam, de akkor nagyon elkapott a vágy. Eldöntöttem, hogy amint hazaérek, nekiállok és új sebeket szerzek. 

Gondolataimból - mint mindig most is - a csengő zökkentett ki. Nem sokra rá, a tanár is befutott és kezdődött az örökkévalóságig tartó szenvedés. 

A napom gyorsan eltelt, amit magam sem hittem el. Ekkor viszont jött a legrosszabb rész. Haza kellett mennem. Dylan napközben megírta, hogy nem tudta Ethan-t lebeszélni, így tuti, hogy jön. És sajnos pont öt óra felé. Igen, ez az én szerencsém.

Persze egyedül kellett hazasétálnom, mert a lányoknak programjuk volt. Ennek hála szinte percenként lestem a hátam mögé, hogy nem követ-e bárki is. Nagyon ideges voltam. Az utcánkba érve már rohantam. Kinyitottam a kaput, bementem, majd sebesen visszacsuktam. Felszaladtam a lépcsőn, remegő kezekkel nagy nehezen kinyitottam a zárat az előbb kibányászott kulcsaimmal, feltéptem az ajtót és berontottam. Aztán természetesen magamra zártam az ajtót. 

Kifújtam a levegőt, nekidőltem az ajtónak és sírni kezdtem. Feltépődtek a régi sebek. Eszembe jutott minden, ami tavaly történt. 

Letöröltem a könnyeimet, levettem a kabátomat és azonnal a fürdőszobába mentem. Ott mindig is tartottam egy kést, vészhelyzetre. Hátha már a konyháig se bírnám ki úgy, hogy ne bántsam magam. Így kiszedtem a szekrényből, ahol hűségesen várt rám. Tükörbe néztem, és csak ennyit mondtam magamnak: "ez az egy dolog, amiben jó vagy."

Megragdtam a kést és hozzáérintettem a karomhoz. Ezúttal nem vízszintesen fogom csinálni. Ezúttal véget akarok vetni mindennek. A penge rosszul állt a kezemben, ezért az első vágás srégen sikerült, de elég mély volt ahhoz, hogy csurogjon belőle a vér. Csiklandozott, amikor végigfolyt a kezemen. Csábított rá, hogy folytassam...

Valami azonban megzavart. A csengő volt. Dühös voltam érte, utána viszont rám tört a rettegés. Mi van, ha Ethan az? Bele se mertem gondolni. Odasétáltam a még mindig vérző karommal az ablakhoz és óvatosan kinéztem rajta. Hatalmas meglepetésemre nem az exem állt a kapu előtt...

Szervusztok édesbogyóim!!😍😍 Ez a rész rövidebbre sikeredett, viszont remélem azért élvezhető volt. Köszönöm, hogy elolvastátok, szeretlek titeket!!!❤️❤️❤️❤️❤️