Herondałe-Árnyvadászok

Tizenharmadik rész: Az akadálypálya

Sziasztok!
Hú, de rég volt, hogy ide, egyáltalán erre a profilomra írtam, viszont nagyon el vagyok havazva a sulis dolgokkal, és még arra sincs igazán időm, hogy kipihenjem magam. Összecsapott részeket nem nagyon szeretnék hozni, szóval inkább ritkábban hozom őket. Mindenesetre itt van a tizenharmadik rész, amihez jó olvasást!

Erős kezek ráztak fel álmomból. Kómásan pislogtam, mire hozzászoktam az ablakomon beáradó fényhez. Az éjjeliszekrényem felé pillantottam, ahol az telefonomat kerestem, de az nem volt ott. Helyette egy ezeréves vekker, aminek az oldalán penész folt éktelenkedett. Lehetséges ez, hogy egy óra bepenészedjen? Várjunk, mit keres a szobában vekker?

Szinte kipattantam az ágyból, de ezzel egy időben vissza is huppantam, ugyanis valaki állt az ágyam mellett, és sikerült nekimennem. A fejemet természetesen bevertem a falba, csakhogy tetézzem a dolgokat, így fájó fejjel néztem fel az illetőre.

- Neo, mit csinálsz itt ilyen korán? Még ébresztő sem volt!

A boszorkánymester hitetlenkedve nézett rám, de azért elnevette magát. Legalább ő élvezi a helyzetet.

- Amit te koránnak mondasz, az már délelőtt tíz óra, és elhiszem, hogy nem szólt az óra, ha be se állítottad.

A rémület fogott el. Már a második napomon sikerül elkésnem, pedig a munkahelyemen lakok.

- Adj két percet, és átöltözök! - keltem ki az ágyból, és sietve kezdtem el keresni a harci öltözetem.

- Mármint abba, ami már rajtad van?

Szomorúan tudatosítottam magamban, hogy tegnap sikerült bealudnom, így a szokásos esti körök, mint a fürdés és átöltözés pizsamára elmaradt.

- Akkor adj öt percet, és letusolok, aztán...

- Nincs arra idő! Igazítsd meg a hajad, és gyere! Két órád már így is elmaradt, most pedig Magnus próbál foglalkozni az osztállyal, de nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne...

Nem sokat értettem, de Neot nem láttam még így aggódni Árnyvadászért, mint most. Gyorsan megfésültem a hajam, és lófarokba kötöttem és megkezdtem a napom. Ahogy kiértem az udvarral, nem hittem a szememnek. Egy hatalmas akadálypálya állt a sík mező helyén, tele szakadékokkal, hegyes sziklákkal, és ha jól láttam egy helyen láva is folyt. Szemeimmel Magnust kerestem, akit egy fa tövében találtam, miközben a kávéját kortyolgatta. Amikor meglátott minket, mosolyogva indultam meg felénk.

- Hát nem csodálatos? - mutatott a szakadékok felé, amin éppen egy fiú próbált átugrani. - Nem volt egyszerű kivitelezni, de a végére még egy kisebb csarnok is befért, ahol a harcot gyakorolhatják.

- Gyakorolhatják!? Magnus, te megőrültél? Ezek még az alapokat se tudják, nem hogy élesben harcolni! És mi van azzal a lávával meg az éles sziklákkal?

- Hát, valamivel le kellett kötnöm őket...

- És erre az a megfelelő módszer, hogy megölöd őket? - Magnus szeme ekkor megváltozott, arca elkomorult, sötétbarna szemei most sárgán világítottak.

- Ha egyesek tudnák, hogy mikor kezdődik a munkájuk, akkor én most nem lennék itt, de szívesen, hogy nem rúgattalak ki már az első heteden!

A magasban egy ismerős arcot véltem felfedezni, kék szeme még ilyen magasságból is látszódtak. Kovats. Akkor ez a húgom osztálya. Magnusra néztem, aki megfordult, és ismét a fa tövében telepedett le.

- Ezt az órát még így kell megtartanod! - intett, hogy menjek segíteni.

Nem sokat tétováztam, odarohantam az első akadályhoz, ahol egy fekete hajú lány tétovázott. Óvatosan mellé léptem, alig egy lépésnyi távolság választottal el minket, majd lassan megfogtam a vállát. Bátorító akartam lenni, de olyan váratlanul érte, hogy a rémülettől majdnem a szakadékba esett. Emlékeztem rá tegnapról, ő volt az egyik, aki ismerte az alapokat, de mégis őt rémisztette meg legjobban a feladat.