Herondałe-Árnyvadászok

Kilencedik rész: Üdvözlet, Romos Otthon!

Ahogy átléptem a portálon nem láttam semmi mást, csak egy sötét erdőt. Nem lehetett pár méternél messzebb belátni a rengetegben, még úgy sem, ha egészen a szélére mentem. Mikor Neo is átért a portálon, az bezárult, és végleg hátra hagytuk Londont.

- Tessa, gyere, ezt látnod kell! - hallottam Mike hangját, amikor ráeszméltem, hogy éppen háttal állok annak, amit látnom kéne. Megfordultam, és azt terveztem, hogy odasétálok a többiekhez, de a látvány annál jobban magával ragadott. Egy nagyobbacska dombon álltunk, alattunk egy kisebb mező, talán ez is tréning pálya lehetett. Kicsivel távolabb egy félig düledező épület állt, ami jó pár évszázada nem lehetett rendbe hozva. Ez az Akadémia, ugyanis a környéken nem lehetett más épületet látni csak erdőt. A távolban, az erdő közepén talán egy tó felszínének csillogását véltem felfedezni.

- Az ott a Lyn-tó. Soha ne próbálj meg inni belőle, mert nem lesz jó vége - lépett mellém Diego szórakozottan.

- Elfelejtettem, hogy te is itt vagy - forgattam a szemem, de nem mentem el. 

Diegoval mindig legjobb barátok voltunk, de valahogy az, hogy parabataiok legyünk, egyikünkbe se fordultmeg. Amióta pedig megtudtam, hogy Sarahval együtt vannak, azóta minden megváltozott. Legalábbis számomra biztos.

- Ahj, ne legyél már ilyen, Tessy!

- Ne hívj Tessynek. Nem szeretem, olyan lekicsinylő...

- Meddig fogsz még a húgodra és rám haragudni?

- Ameddig fel nem fogja, hogy mit csinált.

- Nem gondolod, hogy nem kéne ennyire anyáskodnod felette? Hozott egy döntést, amit 16 évesen már egyedül meg tud hozni.

- Sose ismerte ki eléggé az embereket annyira - megfordultam, és egyenesen a szemébe néztem. Haja kócos volt és valami nyálkás anyag borította be. Arcán egy horzsoláson kívül csak sár és vér tapadt a bőrére. - Talán baj, ha féltem?

- Olyan jó barátok voltunk, Tessa... Mi történt? Talán te akartál elsőként megcsókolni?

- Mi!? Dehogy! Nézd, tudom milyen vagy, és azt is, hogy mire vagy képes. Sarah mindig nyálcsorgatva leste minden kívánságodat, és tudod jól, hogy eleinte mennyire megvetetted ezért. Szóval most ne gyere nekem ezzel, hogy meg tudja hozni a saját döntéseit, mert van egy érzésem, hogy sok mindenről nem tud - miközben éppen húgom naivságát beszéltük ki, észre sem vettem, hogy a többiek útnak indultak. Csak egy lila folt lépett ki mögülünk az árnyékból, és állt meg kötözzünk.

- Nem gondoljátok, hogy ideje lenne menni? Vagy esetleg még kettesben szeretnétek tölteni egy kis időt, mert ez esetben...

- Még az kéne! - szakítottam gyorsan félbe Neot, mielőtt el nem kezd fantáziálni. Inkább elindult az Akadémia felé, ahol reméltem, hogy húgommal újra találkozhatok.

Fél óra egyhangú gyaloglás után, végre megérkeztünk a romos épülethez. Az ajtóban már várakozott ránk két Árnyvadász és egy öltönyös pasi, akiken nem véltem rúnákat felfedezni. Egy szőke, rövid hajú nő lépett előre, haja szorosan kontyba kötve, egyetlen tincs sem kandikál ki. Zöld szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól, hogy végre megérkeztünk.

- Üdvözöljük Önöket az Akadémiában! - tárta szét a karjait, mire Neo előre lépett, végig mérte az épületet ebből a szögből is, majd megszólalt.

- Tulajdonképpen még az Akadémia előtt vagyunk, szóval nem lehetünk benne - a szőke hajú nő és a másik árnyvadász értetlenül nézett a lila pasira, az öltönyös férfi pedig csak mosolygott.