6. fejezet - Tartsunk szünetet!

233 23 0
                                    



Amikor a tornádó végre lenyugodott, Steve visszakerült a Tony elméjében levő csapat többi tagjához, akik a sokk és a düh különböző állapotában voltak. A csapatban Clintet döbbentették meg a legjobban Howard nevelési módszerei, rögtön Stevehez fordult amint megérkezett.

- Tudom hogy a barátod volt Steve, de mi a faszt képzelt? Komolyan, a gyereke odament hozzá egy találmánnyal ami a legtöbb tinédzsernek gondot okozna és csak annyit mond neki hogyan lehetne jobb! Semmi ügyes voltál. Semmi szép munka. Semmi! Aztán azt mondja neki ne sírjon miatta, mert nem mutatkozhat gyengének. Megríkatta a kibaszott négyéves gyerekét! - Clint rázkódott az alig leplezett dühtől, ahogy az apai ösztönök eluralkodtak rajta. Főleg Wanda iránt voltak ilyen védelmező, szülői ösztönei, de most úgy tűnt Stark iránt is. Ezt bármilyen másik időpontban szórakoztatónak tartotta volna, de az emlék hatására a düh, a szomorúság és ezek az új szülői érzések elhomályosították az elméjét. Sosem beszélnék így a gyerekeimmel. Natasha felhúzott szemöldökkel nézett Clintre. Clint Stark helyett is mérges volt, amiért így kezelték gyerekként. Sosem gondolta volna, hogy így fog reagálni, azok után ahogy Starkkal bánt a polgárháború után. A csodák sosem szűnnek meg. De még neki is be kellett ismernie, hogy őt magát is feldúlta az ahogy Starkkal bántak. Hol volt az az önbizalom és arrogancia, amiről a Bosszúállók megalakulása előtt írt a jelentésében? Nyilvánvalóan még nem alakultak ki a rájellemző személyiségjegyek, csak amikor idősebb lett. Bruce szeme Clinttel egyetértve zölden villant, de óvatos hangon beszélt.

- Megértem miért tette...

- Hogy érted ezt Bruce? Ha Cassie idejönne hozzám valami hasonló találmánnyal le lennék nyűgözve. Nem lomboznám le és mutatnám meg neki mit csinált rosszul. - mutatott rá Scott. Egyetértett Clint érzéseivel, de Brucenak is igazat adott. Annak ellenére,hogy eltérő véleményük volt Starkról, Bruce és Scott is úgy gondolta hogy jól dolgoznak együtt a laborban és tisztelték egymás véleményét.

- Tehát Howard borzasztóan stresszes volt ez egyértelmű a sok whiskyből és már Tony is említette korábban, hogy ivott. Ráadásul egy csomó fegyverterv vette körül vagyis sokat kellett dolgoznia a SI-nak és még Stevet is kereste. Tony számára nem volt hely, mivel nem ő volt az elsődleges Howard számára.

- Apám a Kilenc Birodalom uralkodója volt,  de mindig volt ideje arra, hogy velem legyen és gratuláljon a sikereimhez. Howard Stark viselkedése elfogadhatatlan. - az általában kedélyes isten arca viharos kifejezést öltött. Ebben a pillanatban tényleg illett rá a neve.

- Tudom Thor, de higgy nekem én is pont annyira ellenzem amit tett, mint te, de próbált jó tanácsot adni Tonynak és felkészíteni az első sajtótájékoztatójára. Nem dicsérte meg a munkáját, sőt durván kritizálta, viszont... - összevonta a szemöldökét, ahogy arra gondolt milyen hatással volt ez Tonyra. - A kisgyerekek könnyen befolyásolhatóak, mivel az agy még fejlődésben van ebben a korban. Nagy hatással kellett lennie Tonyra, ahhoz hogy tényleg megértse. - Sam egyetértően bólogatott.

- Nagyon jó Doktor Banner. - tapsolt a Megvilágító, valóban lenyűgözöttnek tűnt, ahogy elindult a csoport felé. - Néhány perc alatt rájött arra, amire Tonynak csak évekkel később sikerült. - folytatta miközben Rhodey fogcsikorgatva gondolt vissza az MIT-s Tonyra. - Később történt vele pár dolog, ami csak bonyolította ennek a megértését.

- Az ilyen dolgokra mindig nehéz rájönni, főleg ha veled történnek. - válaszolta Bruce. Mindenki csendben maradt, kínosan érezve magukat az előbbi súlyos kijelentéstől.

- Miért mutattad meg, ami a szobában történt? - kérdezte Natasha a Lénytől, szokásos kifejezéstelen tekintete helyett zavarodottan.

- Előrevetítés. - válaszolt a Megvilágító sötét hangon. - Azt gondoltátok, hogy a csapattársatoknak Vasember születése előtt tökéletes élete volt, holott ez a feltételezés messze járt az igazságtól. Stark szavaival élve fel kellett ébrednetek és bele kellett szagolnotok a szarba. Mint Megvilágító az én feladatom, hogy közbeavatkozzam és megmutassam az igazságot.

- Előrevetítés? - kérdezte Steve halkan.

- Alábecsülöd a befolyásod az életére Amerika Kapitány, de nemsokára látni fogod.

- Pontosan mikor? - lépett előre Sam farkasszemet nézve a Lénnyel.

- Hamarosan, de addig is lássuk a következő emléket. - tapsolt egyet és a világ ismét eltűnt.

Vital for Understanding - Létfontosságú a megértéshezWhere stories live. Discover now