14. fejezet - Megszédülve a második csapástól

291 23 2
                                    

Scott volt az aki megszólalt, amikor visszakerültek a szobába. Ana Jarvis halálának emléke és a Tony tanulmánya gyanút keltett benne.

- Mi motiválta Howard Starkot arra, hogy megpróbálja reprodukálni a Hangya ruhát?

Scott beleharapott az ajkába, miközben várta a Lény válaszát. Abból amit Starkról tudott, a SHIELD katasztrofális reprodukciója Hank ruhájáról egy évvel Ana halála után történt. Lehetetlen volt még Howard Stark elméjével is, hogy nanobotokat építsenek és hogy sikeresen felhasználják az őssejteket a szervek meggyógyításához 1988-ban, ezt még Tony munkája sem tehette lehetővé. A ruha segítségével kerülhettek volna hozzá a legközelebb – Hank '89-ben rájött, hogy Stark megpróbálta lemásolni. A Lény kiegyenesedett és bólintott Scott felé, mielőtt a többiekhez fordult.

- Igaza van Mr. Lang. Howard Stark azért akarta lemásolni a ruhát, mert be akarta bizonyítani Tony tanulmányát. Nem volt meg a technológiájuk ahhoz hogy létrehozzák a nanobotokat, sem az őssejtek kivonásához és felhasználásához szükséges módszerek, de Howard úgy gondolta Hank technológiája legalább félig bizonyítani tudná Tony elméletét. Nem mondta el Hanknek mit akar tenni valójában, ez visszafordíthatatlanul megrontotta a barátságukat és ellenségekké váltak. Hank úgy gondolta, hogy Howard elárulta őt.

Scott a padlót nézte, hirtelen nagyon bűnösnek érezte magát azért, ahogy Starkkal viselkedett a Raftban.

- Hank Pym mindig azt mondta, sohasem bízhatsz meg egy Starkban. - az volt a legdurvább, hogy az idősebb Stark a saját gyereke érdekében „árulta" el Hanket, de Scott esélyt sem adott Tonynak, az apja alapján ítélte meg. Scott elfintorodott.

Ez egy nagyon szemét húzás volt.

Remélte jóváteheti a dolgot amint kijutottak innen. Elvégre Stark csak biztonságba helyezte a családját Ross elől.

- Honnan tudod? - lehelte Bruce. - Ez nem lehetett Tony emlékei közt. A Lény felhúzta a szemöldökét, majd Thorhoz fordult.

- A Föld előtt, megálltam Valhallaban és Helheimben, hogy összegyűjtsek néhány háttéranyagot a halottaktól, amit aztán felhasználhatok, hogy jobban megértsétek a dolgokat.

- Akkor végig Anthony volt a célpontod. Miatta jöttél Midgardba, igaz? - a Lény elmosolyodott.

- Nagyszerű, Mennydörgés Istene. Azonban kezdünk eltérni a beszélgetéstől. Szeretnék tudni mi történt Mr. Jarvissal, nem igaz?


***


A világ megfordult körülöttük, úgy tűnt temetővé változott, ahol épp temetés folyt. Zárkózott kifejezéssel nézve, Tony egy meglepően szelíd támogatási gesztusként megfogta Jarvis kezét. Ana friss sírját különféle virágokkal halmozták el, a szertartás befejezéseként a Rabbi megáldotta. Ezután a gyászolók nagy részét elvezette az autókhoz, hogy folytassa a Nichum Avelimet. Jarvis halálos szorítással fogta a zsebkendőjét, de nem tett semmit hogy elrejtse az arcán lecsorgó könnyeket vagy a remegését. Peggy állt Jarvis másik oldalán, tekintetét Jarvis és a sír között váltogatta, hogy lássa szükség van-e a támogatására. Felnézve, látszólag a visszavonuló tömeget keresve, Tony szeme összeszűkült, mintha csak most venné észre, hogy Howard hiányzik.

Você leu todos os capítulos publicados.

⏰ Última atualização: Jun 16, 2019 ⏰

Adicione esta história à sua Biblioteca e seja notificado quando novos capítulos chegarem!

Vital for Understanding - Létfontosságú a megértéshezOnde histórias criam vida. Descubra agora