Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várni rá, de sajnos nem igazán van időm fordítani. Köszönöm mindenkinek aki ennek ellenére is olvassa. :D
- Mi az Mr. Rhodes? - a Lény aggódó pillantást vetett rá, a többiek is Rhodes felé fordultak, aki a homlokát ráncolta, a Lényre nézett, ahogy belekezdett a magyarázatba.
- Amióta ismerem Tonyt, nem gondoltam volna, hogy figyelmen kívül hagy egy figyelmeztetést, ráadásul egy számára fontos embertől. Tudom, hogy nem jöhetett rá, hogy Jarvis milyen hatással volt rá, csak később, de fotografikus memóriája van, nem felejtené el ezt – szóval miért hagyta figyelmen kívül? Tony közel került Stanehez. - Rhodey megrázta a fejét. - A pasastól a hideg futkos a hátamon. Ráadásul Tony sosem említette nekem Anat vagy Jarvist, még akkor sem amikor rákérdeztem JARVIS nevére. Ennek ellenére úgy tűnik nagyon közel álltak egymáshoz, szóval miért nem említette őket soha? Nem tudom elképzelni, hogy Ana vagy Jarvis önként elhagyták volna, de korábban azt mondta tizennégy évesen elvesztette őket. Mi történt, hogy mindkettejüket elvesztette és nem beszél róluk sohasem?
Mindannyiukban sötét érzések kavarogtak.
Remélem nem haltak meg. Gondolta Bucky, tudván, hogy ez nem jelenthet semmi jót.
Nem látok rá más magyarázatot, te igen? Csattant fel izgatottan a Tél Katona, az ösztönei megsúgták mi fog történni. A nyafogásod nem változtat semmin.
- A következő emlékek tisztázzák a dolgokat. - a Lény csettintett és a terem feloldódott.
- Ana?
Az ősz hajú nő Peter előtt, majdnem kétrét görnyedt ahogy a gyomrát szorította. Úgy tűnt Tony laborjában vannak, ahol Tony egy felismerhetetlen gépen dolgozott, amely fémek és kábelek zűrzavarának látszott. Ana hirtelen mozdulata után, Tony odarohant hozzá, az eszközeit az asztalra dobta.
- Ana? Még mindig fáj? Azt hittem jobban vagy... - Ana fáradtan nézett rá vállára omló haja mögül, ami kilógott védjegyévé vált beszárított frizurájából, szeme fehérje véreres és sárgás volt – ami nem tompította a heves pillantást, amit vetett rá. Peter megdöbbent beteges kinézetétől. Egyértelművé vált az Ana hajában lévő ősz csíkokról és Tony hajlékonyabb, magasabb megjelenéséből az idő múlása, kb. 13-14 éves lehetett, de az öregedés nem okozhatta Ana beteges kinézetet.
- Jól vagyok... - Peter érezte, hogy Tony felhúzza a szemöldökét, de Ana folytatta: - Amikor előre hajolok enyhül a fájdalom.
- Ez nevetséges Ana. - csattant fel Tony, ahogy egy kanapéhoz vezette a nőt. - Csak ezen a héten körülbelül tízszer le kellett feküdnöd a fájdalom miatt. Folyton fáradt vagy, fogytál és ne hidd, hogy nem hallottalak hányni tegnap. Jarvis és én aggódunk, épp elég ideje tart már.
- Sajnálom Tony, - Ana összevonta a szemöldökét miközben sóhajtott és megdörzsölte az arcát, majd elhallgatott, Peterre nézett és folytatta. - Nem akarom, hogy te és Edwin aggódjatok, beszélek Edwinnel és egyeztetek időpontot az orvossal. - fáradság költözött Ana hangjába és bűnbánat jelent meg a szemében.
KAMU SEDANG MEMBACA
Vital for Understanding - Létfontosságú a megértéshez
Fiksi PenggemarSziasztok! Ezt a történetet nemrég találtam, nekem nagyon tetszik és szerettem volna lefordítani nektek is. Az angolom nem a legjobb, de remélem azért sikerült összehoznom valami értelmes fordítást. :D Elgondolkoztatok már azon Vasembernek milyen gy...