The Maze Runner: Angel in the Maze

Harmadik fejezet

A fiúk szétszéledtek, de jópáran még mindig Lucy és Newt kettőse felé pislogtak, akik a Tábor felé tartottak - legalábbis a fiú így nevezte azt a roskadozó faépületet az építmény és a mögötte húzódó kőfal árnyékában.

- Nos, ez itt a Tisztás - mutatott körbe Newt. - Itt élünk, itt eszünk, itt alszunk. Ez a mi kis birodalmunk. Kemény munkánk van benne, így nagyon ügyelünk arra, hogy minden rendben menjen. Emiatt is tartunk most Gyűlést, hiszen, mint már mondtam, a te érkezésed kimeríti a szokatlan fogalmát. A Tábor hátsó részében alszunk, legalábbis amennyien tudunk, mivel jópárszor ki lett már bővítve, de így se férünk el mind alatta. Neked majd az Építők kialakítanak egy kis sarkot, ahol nyugodtan öltözhetsz majd; hacsak nem szégyellsz a fiúkkal együtt öltözködni.

- Ne is álmodj róla - vágta rá Lucy. - Viszont annak a kis saroknak örülnék.

- A hölgy kényelméért mindent - mosolyodott el Newt, mire Lucy belebokszolt a vállába. Bár továbbra is kínozta a tudatlanság és a félelem, úgy döntött, megpróbálja túltenni magát ezen és sodródni az árral. Ha eljön az idő, mindent ki fog szedni a fiúkból, amit csak tud.

Elértek a viskó ajtajáig, ami leginkább egy fakó deszkalapra hasonlított. Newt kinyitotta, majd udvariasan előreengedte Lucyt, aki félénken besétált. Odabent néhány izgatottan sustorgó fiút pillantott meg egy görbe lépcső aljánál. A korlát és a lépcsőfokok összevissza álltak, a falakat sötét, foszladozó tapéta borította. Egyedül egy háromlábú asztalon lévő poros váza és egy régimódi fehér ruhába öltözött nő fekete-fehér fényképe díszítette a helyiséget. Mint egy kísértetház valami filmből, gondolta Lucy. Még a parketta is foghíjas volt.

Mindent áthatott a por és a penész szaga, a kinti kellemes, friss levegő után a helyiség rémesen fülledtnek tűnt. A plafonról vibráló fényű lámpák lógtak. Lucy eddig még nem is gondolt rá, de most felmerült benne a kérdés, hogy vajon honnan kapja a Tisztás az áramot. Az idős nő fényképére nézett. Vajon egykor ő lakott ebben a házban? Ő vigyázott az itteniekre?

- Nicsak, itt a Zöldfül! - kiáltotta az egyik idősebb fiú. Olyan tizenöt éves lehetett, magas, vékony és fekete hajú. Az orra akár egy kisebb ököl, és egy göcsörtös krumplira emlékeztetett. - Nincs kedved csatlakozni hozzánk, szépségem? Biztos vagyok benne, hogy értékelnéd a társaságunkat!

- Hátrább az agarakkal, Gally! - lépett be Newt. - Egyelőre hagyd békén. Már így is épp eléggé össze van zavarodva, semmi szükség rá, hogy...

- Ejha, te aztán tényleg belezúgtál! - rikkantotta Gally és elvigyorodott.

Lucy elvörösödött. Alig pár perce van itt, és a fiúk már azon veszekedtek, hogy ki szedhetné fel őt. Erre utalt volna Newt, mikor azt mondta, hogy nem tudnak mit kezdeni a helyzettel?

- Inkább tedd hasznossá magad és rendezd be a szobát a Gyűlésre, ha már úgyis itt vagy! - rivallt a fiúra Newt. - A többi haverod meg húzzon ki a Táborból, és mondják meg a többi bököttnek, hogy az Elöljárókon kívül senki se tegye be ide a lábát!

Azzal Newt elindult felfelé. A lépcsők megnyikordultak a súlya alatt. Lucy követte őt, megpróbálva figyelmen kívül hagyni Gally kihívó pillantását és követte Newtot az emeletre. Félúton felfelé egy lépcsőfordulóhoz értek, amely balra kanyarodott, majd egy folyosóhoz vezetett, ahonnan több szoba is nyílt. Newt a folyosó végéhez sétált és kinyitotta a jobbra nyíló ajtót.