The Maze Runner: Angel in the Maze

Tizenhetedik fejezet

Teltek-múltak a napok, és Lucy lassan kialakította a napi menetrendjét. Minden reggel a legelsőként ébredt fel és ébresztőig a Kilátónál edzett: felülések, karra és lábra erősítés, állóképesség-fejlesztés... Minden nap egy kicsivel többet és többet csinált, hogy így váljon egyre erősebbé. Eddig még senkinek sem tűnt fel, mit csinál reggelenként és Lucy keményen dolgozott ezért, hogy ez így is maradjon. Főleg, mivel elégedetten állapította meg, hogy az edzések használnak: a hasa feszessé vált, a karján és a combján már érezte az izmokat és a futást is egyre tovább bírta. Büszke volt magára és bízott benne, hogy ha legközelebb szükség lenne arra, hogy megvédje magát, már képes lesz rá.

Edzések után lezuhanyzott, majd Newt társaságában elindult reggelizni. Ilyenkor többnyire arról beszélgettek, hogy kinek milyen lesz a napja és hogy mikor tudnak találkozni, hogy egy kicsit kilógjanak a munkából. Bár Lucy sose tudta meg, miért viselkedett Newt olyan furcsán a kiválasztásánál, de úgy döntött, nem ezen kellene rágódnia. Newt már másnap bocsánatot kért, amiért olyan furcsa volt, de nem volt hajlandó magyarázattal szolgálni, Lucy pedig nem faggatta. Beérte azzal, hogy végre megkérdezhette tőle, hogyan sérült meg; úgy vélte, titkolózásáért Newt tartozik neki ennyivel.

A fiú is hasonlóra gondolhatott, mert kényszerűen felnevetett.

- Ezt kéred cserébe, mi? Nem baj, megérdemlem. Nos, a történet annyi, hogy a francos Siratók elől menekültem, és rosszul léptem. Szerencsére ott volt a többi Futár, hogy elterelje rólam a figyelmet és így vissza tudtam érni a Tisztásra. - Megborzongott. - Még ma is kiráz a hideg, ha belegondolok, hogy majdnem átéltem az Átváltozást.

Lucyt ez történet kicsit eltántorította attól, hogy a Futárságáért kampányoljon, ugyanakkor nem tett le teljesen a dologról. Egyelőre meg akarta várni, míg elcsendesül a vihar és csak akkor akarta felemelni a hangját.

Reggeli után mindig Gallyt kellett keresse, akit könnyen megtalálhatott, hiszen a fiú hangját az egész Tisztáson hallani lehetett; főleg, mikor lehordott egy ügyetlen Építőt. Mikor megtalálta, az Elöljáró kiosztotta a feladatát, amin többnyire Bennel és Adammel dolgozott, de Gally gyakran tette tiszteletét náluk, hogy megnézze, hogy haladnak. Adam bizalmasan megsúgta a lánynak, hogy Gally legtöbbször nem szokta ennyire ellenőrizni őket, és hogy sokkal türelmesebbé vált, mióta Lucy velük dolgozott. Mikor Lucy először hallotta Gallyt kiabálni, és megkérdezte, hogy mindig ilyen-e, Adam csak megvonta a vállát és beletörődve igennel felelt. Ben, aki hallgatta őket, azt tanácsolta a lánynak, hogy ha valamit elront, törődjön bele, hogy Gally azért kiabálni fog.

Munkája nem volt más, mint amit a próbanapján tapasztalt: legtöbbször a Tábor bővítésén dolgoztak, a Kertben segítettek az Ekéseknek újabb eszköztárolókat kialakítani, vagy a Dobozból pakoltak ki, mikor ellátmány érkezett. A kemény fizikai munka a testét, a tervezés pedig az elméjét erősítette, és Lucy lassan már mindenre úgy nézett, akár egy vérbeli Építő. Mikor elfeledkezett magáról, folyton tervezett, alkotott magában és amikor ezt elmesélte Newtnak, a fiú mosolyogva azt javasolta, hogy ezeket rajzolja le, hátha úgy könnyíteni tud az agyán. Ezentúl Lucy szobájának állandó kellékévé vált néhány papír és egy ceruza, ami legtöbbször az este alkotott, mikor a többiek már lefekvéshez készülődtek. Az elkészült tervek - amikből Lucy semmit sem tudott kihámozni - az éjjeliszekrényének fiókjában landoltak.

Amikor pedig nem rajzolt, akkor a fémrudat forgatta a kezében, amit megszokásból már mindig magánál hordott. Egy véletlen folytán rájött, hogy középen ketté lehet törni, akár egy faágat; ugyanakkor az a két rész külön úgy nézett ki, mintha a nagynak a kicsinyített verziója lenne. Ennyit tudott csak kideríteni, és akárkit kérdezett a dologról, senki se tudta, hogy mi az. Így lassan már csak a szobájában vette elő, hogy vizsgálgassa, vagy csak unalmában forgassa az ujjai között.