Téged Kereslek | TAEKOOK

하나

| Taehyung |
2018.01.21.

Sosem tudhatod, hogy mit hoz az élet.
Vannak emberek, akikért mindent megtettél volna, de most már undort váltanak ki belőled, s vannak olyanok, akiket még nem ismersz, de hamarosan az egész életedet fogják jelenteni.
Nem lehetsz biztos abban, hogy mi fog veled történni a következő másodpercben.
Elüthet egy autó, megmentheted valaki életét, ihletet kaphatsz egy könyvhöz, érhet hirtelen öröm, s bánat, vagy az is előfordulhat, hogy bedöglik a laptopod, amin egy fontos beadandó dolgozatot kellene írnod.

Na, így jártam én.

Az élet kiszámíthatatlan.

- Most akkor nem tudja megjavítani? - kérdeztem a műszaki boltban dolgozó férfit, aki körülbelül annyi idős lehetett, mint a bátyám.

- Nézd, kölyök, én minden tőlem telhetőt megteszek, de ma már biztosan nem ülök neki. Tíz óra van, már lassan be kellene zárnom! - sóhajtott fel idegesen, de mégis úgy tűnt, jól szórakozik a szerencsétlenségemen.

- Ahj, nézze! Nekem meg kellene írnom egy beadandót holnap utánra, és elküldeni. Ne tegye ezt velem, így meg fogok bukni! - hangom egészen kétségbeesetten csengett.

Különböző öngyilkossági módszereken agyaltam, hiszen inkább vegyem el én a saját életemet, mint az, hogy szüleim nyúzzanak meg.

- Istenem! Oké, jó... várj itt - frusztrált sóhaja közben megdörzsölte kicsit orrnyergét, majd eltűnt egy ajtó mögött - ami gondolom, a raktárba, vagy valami hasonló helyre vezetett.
Ujjaim megállás nélkül dübögtek a pulton, állandóan a telefonom néztem, hogy mennyi idő telt el, amióta hátrament. Kínzóan lassan teltek a percek.

Anya és apa azzal az egy feltétellel adtak nekem pénzt a továbbtanulásra, hogyha tényleg a tanulás a lényeg benne. Muszáj jól csinálnom, különben végleg elveszíthetem a bizalmukat. Középiskolában nem voltak túl jó jegyeim, bulikba jártam, éltem, így nehezen sikerült meggyőznöm őket arról, hogy benőtt a fejem lágya; most már tudom, mit akarok az élettől. Igazából nem vagyok olyan, mint a bátyám, s ez bökte mindig is a csőrüket, csak nem akarták soha a képembe mondani.
De talán jobb lett volna, ha megteszik.

Körülbelül tíz perc után az eladó visszatért, és elém tett egy régebbi laptopot. Meglepetten pislogtam fel rá, mire nem várt, azonnal választ adott fel nem tett kérdésemre.

- Ez a darab már jóideje itt porosodik. Egy srác hozta be több, mint egy éve. Megcsináltam, de a gyerek nem jött érte, szóval elviheted, ha gondolod, de szigorúan csak addig, amíg a tiédet meg nem javítottam - mosolyodott el, mire én egy hálás pillantást vetettem felé. Reméltem, leesett neki, hogy megmentette a szánalmas kis életem.

- Nagyon szépen köszönöm! Körülbelül mikor jöjjek érte? - érdeklődtem, miközben elcsomagoltam a masinát.

- Egy hét múlva szerintem már készen leszek vele, nem lehet nagy a gond - felelt, miközben elkezdett záráshoz készülődni. Innen tudtam, hogy nekem is mennem kell, így is rengeteget tett értem.

- Még egyszer köszönöm, megmentette az életem - mosolyogtam rá, majd az ajtó felé vettem az irányt.
- Aztán ötös legyen az a beadandó - szólt még utánam, és hangján hallottam, hogy elvigyorodott.
Kiléptem, felcsapva a kapucnim.
A hó változatlanul hullott, hideg volt, de én mégis vidáman törtem utat az éjszakában, ugyanis nem veszett el minden. Kaptam egy új esélyt.

[...]

Nos, akkor még nem gondoltam, mi fog történni, amikor bekapcsolom a gépet. Minden megváltozott egyetlen szempillantás alatt, s én felkészületlen voltam.