Téged Kereslek | TAEKOOK

일곱

| Taehyung |
2018.01.26.

Miután megmutattam Jiminnek az összes eddig általam megnézett felvételt, elsírta magát. Nagyon érzékeny a srác, így ez is nagyon megérintette őt.

- Valamit tennünk kellene - mondta szipogva, miközben fel alá járkált a szobában.

- És mit? Próbáltam már rákeresni, de semmit sem találtam - sóhajtottam fel, miközben szorgosan készítettem a kakaót, amit gyógyírnak reméltem mindkettőnk számára.

Mindig kakaóba fojtjuk bánatunk Jiminnel, akármiről is van szó.
Általában használ.
Reméltem, használni fog.
Bár a legjobbnak azt láttam, hogy felébredek reggel, hogy ez az egész csak egy álom volt.
Pedig kicsit sem.

Nehéz belegondolni abba, hogy mi lett volna, ha nem romlik el a gépem, ezáltal nem találkozom Jungkook történetével.
Mi lett volna, ha...
Ez az a dolog, amin soha, de soha nem szabad elgondolkozni.
A lényeg, ami van, nem az, ami lehetett volna.
Jungkook nélkül nekem egy nyugodt, ámde annál szegényebb életem lenne most. Nekem kellett volna megmenteni Őt, ám ez inkább fordítva történt;
Jungkook mentett meg engem.

- A többit még nem nézted meg? - kérdezte barátom, amikor helyet foglaltam mellette az ágyon.

- Még nem. Nem lett volna lelkierőm hozzá egyedül - mondtam egy nagyon halovány, s talán keserű mosollyal.

- Szívesen megnézem veled őket, ha megengeded - válaszolt szerénykedve Jimin, én pedig próbáltam a lehető legtöbb hálát sugározva nézni rá.

Megkért, hadd aludjon nálam, de ne aznap nézzük meg a többi videót, én pedig belementem.
Pihenésre volt szükségem, a legjobb barátommal töltött idő pedig egy kicsit elfelejtette velem az egész ügyet.

De mint minden, az is elmúlt.
Ismételten, a laptop előtt ülve találtam magam két nap elteltével, Jiminnel az oldalamon.
Késznek éreztük magunkat arra, hogy folytassuk a felvételek megtekintését.
Jungkook minden egyes perccel összetörtebbnek, szomorúbbnak, reményvesztettebbnek tűnt, én pedig féltem, hogy mire eljutok hozzá, már késő lesz.
Hiába figyeltünk, elemeztünk, nem találtunk semmilyen használható dolgot, így kissé csalódottak lettünk a soron következő videó végére.

- Hogyan kéne megtalálnunk? - vezettem tincseim közzé a kezem, hogy kicsit elrendezzem őket.

- Nem tu... Várj! - pattant fel hirtelen az addig ágyon elterülő szőkeség. Kérdőn néztem rá, ezzel inspirálva a folytatásra. - Azt mondta, hogy a pszichológusa tanácsolta neki a videónaplót, nem? Keressük meg! - mondta lelkesen.

Igen, igen ez lesz az! Végre találtunk valamit - gondoltam magamban.
Azonnal böngészni kezdtünk Szöul pszichiátriái között, különböző orvosokat találva. Amíg én a laptopon, Jimin a telefonján tette ugyanezt. Hosszas keresgélés után rábukkantam egy Kim Seokjun nevezetű férfire, aki a legjobbként volt említve.

- Hé, ezt nézd! - ütögettem meg barátom vállát izgatottan.
Elolvastuk a vállas férfi mellett leírt dolgokat, és arra jutottunk, hogy Ő lesz az, akit keresünk.

Elérhetőséget viszont egyet sem adtak meg. Akkor és ott azt kérdezgettem az égtől, hogy miért kell mindennek ilyen nehéznek, bonyolultnak lennie.
Rákerestünk immáron Kim Seokjunra, legnagyobb sajnálatunkra pedig azt véltük felfedezni, hogy nem ő az egyetlen Kim Seokjun névvel ellátott ember.
Ismét elakadtunk.
Már éppen elszomorodtam volna, amikor egy ütést éreztem a tarkómon.

- Te marha, az Jin, nem Jun! - nézett rám mérgesen Jimin.

Ekkor jött el a pont, amikor mind a letten igazán nevettünk. Elengedtük az aggodalmat, a félelmet, a stresszt. Nevettünk, mint holmi kisgyerekek.

[...]

Hiába, bármi történjék is, mindig jól jön egy barát.
Neked is szükséged lett volna egyre, igaz, Jungkook?