Téged Kereslek | TAEKOOK

다섯

| Taehyung |
2018.01.24.

A percek teltek, én pedig szomjaztam Jungkook látványára. Hiába figyeltem oda minden szavára, sajnos egyszer sem hangzott el, hol lakik, hol találom, ez pedig keserűséggel töltött el.

Teljesen belefeledkeztem a dologba, hiszen órákra nem jártam, Jimintől kértem el mindig az anyagot, aki állandóan azzal zaklatott, mi bajom van. De nem akartam elmondani neki, úgy éreztem, nem tartozik rá.
Na, már most... nem mintha rám tartozna.

Nem tudom, hanyadik videót indítottam el, amikor nem a megszokott fiút láttam magam előtt a képernyőn.
Ez a Jungkook csapzott volt, sírt, szemei, s arca vörösek voltak, haja borzos, ruhája kusza.

Tudtam, hogy most valami nagyon személyes dolgot fogok megtudni - még az eddigieknél is személyesebbeket -, így hirtelen felindulásból leállítottam a felvételt.

Megijedtem.

Úgy éreztem, kutakodok valakinek az életében, aki nem is ismer. Hirtelen undorítónak éreztem magam, amiért ennyire beleástam magam Jungkook magánéletébe, hiszen semmi közöm sincs hozzá - mégis, minden gondolatom körülötte forgott.

Ez olyan, mint amikor egy állatkertben látod, mit csinálnak az állatok, hiszen szerencsétlenek ott vannak, és nem tudnak elbújni a kíváncsi szemek elől.

Utáltam már kisgyermekkoromban is állatkertbe járni.

Ez az érzés feledésbe merült, amikor a monitorra nézve előttem egy megtört fiú jelent meg.
A pillanatkép kifacsarta a szívem, hiszen annyira fájdalmas volt már az is, ahogyan Ő kinézett, hát akkor mennyire fájdalmas lehetett, amit átélt?

Egy részem tudni akarta.
Tudni, hogy megkeressem és segítsek neki, hogy megértsem Őt minnél jobban.

A másik részem viszont félt.
Félt attól, hogy fontossá válik számomra ez az ügy, netán beleőrülök - ha ez még nem történt meg -, és félt attól is, hogy valami olyasmit fogok megtudni, amit a lelkem már nem fog tudni elbírni.

Azzal az elejétől kezdve tisztában voltam, hogy Jungkook erősebb, mint én valaha is leszek ebben az életben, s valami elképesztő, hogy mennyi mindent bír a lelke.

Én nem bírnám.

Ujjam akaratlanul is a lejátszás gombra kúszott, a videó ezzel elindult, nekem pedig már nem volt erőm leállítani.

Talán hiba volt.

Azután, pár óra csendben magam elé meredés után sem tudtam feldolgozni azokat, amiket a videóban hallottam.
Nem tudtam megérteni, hogy valaki miért bántana egy olyan rendes fiút, mint Ő. Magamból kiindulva, én nem tudnám bántani Jungkookot, hiszen annyira különleges, gyönyörű és annyi fájdalmon ment keresztül. Nem értettem, az az ember hogy tud ilyet tenni Vele.
Méghozzá ennyire érzéstelenül.
Undorító mocsok.
Legszívesebben fogtam volna, és...

Dühöngésem közepette megszólalt a csengő. Gőzöm sem volt, ki lehet az, de még arról sem, hogy milyen nap van, és mennyi az idő.
Furcsa volt, hogy ennyire elveszítettem az időérzékem, és önmagam.
Semmi sem számított, csak a fiú a videókon.

Kicsoszogtam az előszobába, kitártam az ajtót nem várt látogatóm előtt.
Barátom, Jimin állt előttem, arcáról semmi mást nem tudtam leolvasni, csak színtiszta aggodalmat.

- Szia - köszöntem egyszerűen, mire a törpe dühös lett, betolt az ajtón, s bevágta azt maga mögött.
Ez igen, gondoltam magamban.

- Mégis mi a fene van veled, te nagyon hülye? Nem válaszolsz az üzeneteimre, nem veszed fel a telefont, teljesen eltűntél! - vágta a fejemhez, és akkor esett le, hogy mennyire igaza van.
Pedig én válaszolni akartam neki, visszahívni.
Basszus!

- Jimin, meg tudom magyarázni... - suttogtam picikét megtörten. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatással voltak rám az elmúlt napok történései.

- Hát tedd, mert én... nem tudom, mi van veled, és szörnyen félek, hogy nagy baj van - sóhajtott fel, szemeiben könnyek gyűltek.

Ekkor jutott el a tudatomig, mit tettem, és az, hogy hogyan tudnám rendbehozni.

- Van valami, amit neked is látnod kell - nyögtem ki akadozva, majd felpillantottam rá.

[...]

Ne haragudj, Jungkook! A lelkem egyedül már nem bírja el ezt.