Az utolsó lélegzetemig (+18)

3. fejezet

Draco:

Már napok óta itt voltuk a házba, amit még én vettem nekünk, egy jobb jövő reményébe, hogy majd itt élhetek a feleségemmel, és itt nevelhetem fel a gyerekeimet. Nagyot sóhajtottam, majd lehúztam a kezembe lévő whisky maradékát, a poharat vissza helyeztem a fotel mellett álló kis asztalra. Halottam, hogy Hermione fent járkál. Már vagy tizedjére takarítja ki az egész házat a padlástól a pincéig, a bűntudata miatt képtelen egy kicsit is nyugodt lenni, mindig kell valamit csinálnia. Amióta megérkeztünk figyeltem a gondolatai. Saját magát hibáztatja a történtek miatt, pedig erről nem ő tehet. Nem tudtuk hogy közeledjünk a másikhoz, így már napok óta nem is beszéltünk. Kerültük egymást, mindenki saját magát hibáztatta azért ami történt. Az információkat átadtam a Rendnek, majd Hermionét kivontam a Rend parancsai alól, nem engedhettem meg, hogy veszélybe sodorja magát, hogy célpont legyen. 

Voldemort tudta, hogy Hermione az akit megbíztak azzal, hogy információkat juttasson el a Rend tagjai között, ezért is jelentkeztem elsőnek, hogy megölöm. 

Nem számoltam azzal, hogy ha elbukom, akkor a családom élete a tét, de már nem visszakozhattam. Így indultam el egy kisebb csapattal a hátam mögött, hogy megöljem a saját feleségem, akit hónapok óta nem láttam, és  tudtam, hogy már nem bízik bennem a történtek miatt.

4 hónappal ezelőtt:

- Akit csak látok öljétek meg! - hangzott a parancs. Draco Malfoy a halálfalókkal együtt a Főnixrendjének rejtekhelyét készülték a földig rombolni. Draco reménykedett, hogy a felesége nincs itt. A legutóbbi hír szerint Hermione volt az összekötő a Rend tagok között, így szinte biztos volt, hogy nem lesz a Rend főhadiszállásán. 

Amikor megtudta, hogy a Rend pontos helyét fel lelték, elfogta a rettegés, hogy mi lesz, ha Hermione vagy akár csak Harry ott lesz. Potterért kevésbé aggódót, de tudta, hogy ő a menekülésük kulcs. Ő tudja legyőzni Voldemortot, így ahogy csak tudta, segítette őt, még ha ezt senki sem tudta Harryn és rajta kívül.

Megálltak az utca közepén egymás mellett felsorakozva. Voldemort szinte az összes halálfalóját mozgósította, nem akarta lebecsülni az ellenséget. Mindegyikük feszülten figyelt előre, és csak a parancsszóra várt. Draco a sor közepe felé állt, számára két ismeretlen férfi között. Nem messze tőle ott állt Bellatrix, a felesége megkínzója. A kúriába történt incidens óta nem látta, és jobb is volt ez így, most is a legszívesebben kimondta volna rá a halálos átkot, de nem tehette. 

- Előre! - Voldemort hangja szinte sértő volt, ahogy megszakította a csendet. A sorban a két legszélső halálfaló felhúzott egy-egy falat, ami megakadályozta, hogy bármilyen mugli is megközelítse, vagy akár csak lássa hogy mi történik ezen a helyen. Nem is választhatott volna ennél jobb búvóhelyet a Főnix Rendje, egy egyszerű mugli ház, egy egyszerű mugli utcába, még csak varázslók se éltek a közelbe. Eddig nem lehetett érezni, de egyre nyilvánvalóbb volt a varázslat, ami átjárta a helyett, ha eddig nem volt egyértelmű most már annál inkább, hogy itt van a Rend szállása.

Minden nagyon gyorsan történt, a halálfalók elkezdték ostromolni a házat, és áttörték a védőbűbájokat. Ekkor jelentek meg a Rend tagjai közül páran. Nem támadtak, csak védekeztek, ez a reakció összezavarta Dracot. Miért nem támadnak? És biztos, hogy ennél többen vannak a házban. Csak úgy cikáztak a mardekáros gondolatai, majd egy gondolat szöget ütött a fejébe. Mi van ha hátul menekülnek, és akik itt vannak csak a feltartó sereg. Ekkor meglátta a sikátorban a menekülő csapatot, köztük a feleségét is. Szíve hevesen vert, örült, hogy végre láthatja Hermionét, és elborzadt, mert nem tudta, hogy ennek a harcnak milyen lesz a kimenetele. Rossz érzés fogta el. A sejtése be is igazolódott, amikor Bellatrix felkiáltott.

- Hagytalak elmenekülni, te kis sárvérű, de most megöllek- hisztérikus nevetésbe tört ki, majd kilőtte a halálos  átkot. Draco sebesen mozdult, félre lökte Bellatrixot, így az átka nem talált célba. - Ő az enyém - majd ő maga célozta meg egy ártással Hermionét. Mielőtt az átka célba ért volna látta a lány szemébe a fájdalmat, és az ő árulása okozta szomorúságot, majd Hermione elájult, és eldőlt a földön. Mielőtt bárki oda érhetet volna a Griffendéleshez, Harry megragadta, és elhopponált vele. Utolsó pillanatba még Dracora nézett, és biccentett egyet. 

Draco nagyott sóhajtott, Hermione biztonságba van, Harry pedig tudja, hogy miért átkozta meg a lányt. Ha nem teszi meg, Bellatrix megölte volna, és akkor Draco biztos ott helyben megöli Voldemort kurváját, mert Bellatrix Lestrange nem volt más, csak egy lábtörlő, amibe a sötét nagy Úr ha úgy tartja kedve, megtörli a lábát. Ez az egész kapcsolat visszataszító volt. 

A Rend tagjai mind elmenekültek, senkit sem sikerült elkapniuk. Voldemort haragja pusztító volt, és egyenként büntette meg a csatlósait...

Draco megdörzsölte a mellkasát, az átoknak csúnya hege maradt, de még most is arra gondolt, hogy mennyire megérte ez azért cserébe, hogy a feleségét biztonságba tudja. Hermione a támadást követően teljesen elvesztette a bizalmát Dracoban. Már előle is úgy menekült, mint mindegyik másik halálfaló elől. Az hogy Draco kapta el az erdőbe nagy szerencséje volt. A halálfaló csapat bármelyik másik tagja is elkaphatta volna, és akkor közel se járt volna ilyen jól.

Draco felállt a székből, a lépcsőhöz sétált, és csak állt a lépcső aljában, miközben felesége lépéseinek leszűrődő zaját hallgatta. Tudta, hogy itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba, és tisztázni a dolgokat, még ha ezt a felesége nem is akarja ebben a percben.

Draco Malfoy elindult az emeletre...