Az utolsó lélegzetemig (+18)

12. fejezet

Hermione ahogy teltek a napok egyre frusztráltabb lett. Amióta elkapták kétszer volt Voldemort előtt, aki mind a kétszer az emlékei között kutakodott. A lány ellenállás mindannyiszor megtört, de az igazán fontos emlékeit elrejtette a tudata mélyén. Voldemort semmit sem sejtett abból, hogy a lánynak vannak, lezárt emlékei.

Csak feküdt a hatalmas francia ágyban és a plafont bámulta. Zavarba ejtő volt az őt körül vevő luxus. A Malfoy kúria egyik nagyobb szobáját kapta meg. A berendezés egyszerű, de szép volt. Baldachinos  franciaágy, egy nagyobb szekrény tele drága ruhákkal, és egy tükrös fésülködő asztal. Amikor megnézte a ruhákat rájött, hogy mind újak és mind az ő mérete. Mindene meg volt. Fehérneműk, pizsamák, talárok, cipők, és persze mind a legjobb minőségű.

Hermione ezzel mind nem foglalkozott, csak feküdt az ágyban, és egyszerűbb varázslatokat próbált meg végre hajtani, de még egy gyertyalángot sem sikerült meggyújtania. Fáradtabb is volt, ami szintén jelezte számára, hogy nincs varázsereje. Csapdába esett, és a szabadulásra nem volt esélye, így nap mint nap próbálkozott a varázslással, hisz rengeteg ideje volt. 

Kivágódott az ajtó, de a lány meg sem rezzent, már rájött, hogy tényleg senki nem nyúlhat hozzá, különben azt nagyon megbánnák. Nem voltak hiú reményei tudta, hogy amint megszületik a gyereke, abban a pillanatban végez vele Voldemort. 

- Kelj fel, és öltözz! - szólt egy hang durván. - Ma a Sötét Nagy Úrral vacsorázol!

Hermione felült az ágyon, és nézte, ahogy Lucius Malfoy ott áll és rá vár. Hermione, hogy még is csak kicsit rendbe szedje magát, gyors mozdulatokkal kontyba csavarta a haját, és hagyta hogy a kisebb tincsek kicsusszannak, így keretezve az arcát. Felállt, és a elindult az ajtó felé.

- Nem! - állította meg egy hang. - Így nem jelenhet meg előtte! - majd az ágyra mutatott, ahol már ott díszelgett egy gyönyörű ruha. Az egész ruha fekete volt, a háta teljesen kivágott, és az eleje is mélyebben dekoltált. A ruhát egy egyszerű áttetsző fekete pöttyös mintájú fátyol fedte. 

Hermione végig nézett magán, egy szürke felsőt, és egy tréning nadrágot viselt, aminek a szárait vissza hajtotta, mivel nadrág jó pár számmal nagyobb volt rá. Hát igen, azért ez nem a legelegánsabb - gondolta. Sóhajtotta, majd felvette az ágyon található ruhát, és elvonult a fürdőbe, hogy gyorsan átöltözzön. A felsőt, és a nadrágot össze hajtotta, majd a fürdőben lévő pultra helyezte. Erre a két ruha darabra mindennél jobban vigyázott. Már nem is tudta, hogy melyik nap bukkant rá Draco szobájára. Miután a szokásos napi ellenőrzés után magára hagyták, mindig kilopózott, és próbálta felfedezni a házat. Ha naponta egy szobát sikerült megnéznie, már azt sikernek könyvelte el, de miután megtalálta Draco szobáját, minden nap oda ment és egy pár percet töltött ott. Soha nem időzött öt percnél tovább a férje volt szobájába, mert félt ha rájönnek, akkor elzárják előle a szobát, és végleg a saját szobájába fogják zárni. Az nap hozta ki a nadrágot, és a felsőt Draco szobájából, amikor előszór megtalálta. A lány felemelte a pultról a pólót, és mélyen beszívta az illatát. Draco illata volt, és ilyenkor Hermione kicsit közelebb érezte magát hozzá. A pólót vissza helyezte a pultra, majd elindult kifelé.

Lucius ugyanott állt, arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Hermione elindult az ajtó felé, de utolsó pillanatban vissza ment a fésülködő asztalhoz, és egy kis cetlit vett fel és rejtett a markába. Kilépett az ajtón majd elindult le a lépcsőn, de a lépcső aljánál megtorpant és nem tudta merre menjen tovább. Lucius elvezette az étkezőig. A hatalmas ajtó előtt állva Hermione nem tudta, hogy mire számítson az ajtó mögött.

- Menjen be! - jött a felszólítás a szőke hajú varázslótól. Hermione ahogy elnézte a férfit, azon gondolkodott, hogy vajon régen ő is olyan volt mint Draco, és ha igen, akkor mi ferdítette el ennyire. Nagyot sóhajtott, és előre lépett, de mielőtt be lépett volna az ajtón a markába rejtett cetlit Lucius kezébe nyomta, majd be is lépett a teremebe mielőtt a másik bármit tehetett volna.

Hermione nem mutatta ki, hogy mennyire meglepődött azon ami az ajtó mögött várta. Egy hatalmas étkező asztal volt a szoba közepén, roskadásig ételekkel. A legdrágább porcelán terítékkel és koboldok által készített ezüst evőeszközökkel. Csak egy porcelán tányér többe kerül mint két havi fizetése. Szeme végig siklott az asztalon és az asztal végén ülő alaknál állapodott meg. Teljesen meglepődött, és nem értette, hogy ez, hogy lehetséges.

- Üdv, Hermione - búgta a hang. A lány nem hitt a szemének, Voldemort újra a régi volt. Nem is Voldemort hanem Tom Denem ült vele szemben. Ettől teljesen zavarba jött, de nem hagyta magát, meg akarta tudni, hogy mi folyik itt. Minden bátorságát össze szedve, az asztalfővel szemben foglalt helyett, úgy hogy hellyel se kínálták. Mélyen a vele szemben ülő szemébe nézett.

- Jó estét, Tom! - nyomta meg az utolsó szót erőteljesen, majd apró mosolyra húzódott a szája. Voldemort szemében fel lobbant a düh, de nem hagyta magát, nem egy kis csitri fogja őt kihozni a sodrából. Hermione szedett magának az ételből és elkezdett enni. Zavaró volt, hogy Voldemort minden egyes mozdulatát követte, főleg, hogy már nem a kígyószerű fejjel nézett szembe a lány.

Már egy jó ideje csendben ültek, Hermione is befejezte már az étkezést. Úgy érezte muszáj tudni, hogy mi történik.

- Hogy csinálta? - kérdezte.

- Tudtam, hogy megfogod kérdezni. - jött a felelet. - Addig maradok így, amíg meg nem születik.- célzott Hermione gyermekére.

Hermionénak gombóc nőtt a torkába, ennek is köze van a gyerekéhez. Vett pár mély levegőt, hogy megnyugtassa magát. Voldemort valahogy vissza szerezte a fiatalos külsejét, és ez valamilyen módon össze fűzte őt és a gyerekét. Hermione felállt, és kérdés nélkül távozott. Voldemort nem tartotta vissza, csak nevette magában, a terve tökéletes volt, és semmi hiba nem csúszhatott bele. 

Hermione kilépett az ajtón, és szembe találta magát Lucius Malfoyal. A férfi még mindig ott állt, ahol akkor hagyta, amikor be ment. A férfi fürkészte az arcát, mintha keresne valamit, majd fogta magát sarkon fordult, és sietős léptekkel távozott. Hermione sóhajtott egyet, majd elkezdett futni, szüksége volt egy olyan helyre, ahol egy kicsit megnyugodhat, és békére lel.

Futott egészen az emeletig, és pontosan a harmadik ajtón belépett, majd becsukta maga mögött. Draco szobája úgy várta, mintha mindig is az lett volna a feladat, hogy a lánynak búvóhelyet biztosítson. Az ágyra kuporodott, és beszívta az ismerős illatot. Hermionénak még így sose hiányzott a férje. Hiányzott a férje, a barátai, az édesanyja és az édesapja, és persze Perselus is. Nem tudott a varázsolni, és teljesen magára volt utalva, és ekkor Hermione felzokogott, és keservesen sírni kezdet, és pár óra múlva álomba sírta magát, és még azzal se törődött, hogy vissza menjen a saját szobájába.

_________________________________________________

Sziasztok!

A következő részbe kiderül, hogy mi történt Dracoval és Perselussal, hogy McGalagony terve sikerült-e, vagy kudarcba fulladt, és hogy Harry Potter mit tett azok után, hogy Hermionét elfogták.

Kellemes hétvégét!

Jase