Blackpink in your area

13.rész

Lisa szemszöge

-Felbontom a szerződésem és visszamegyek Bangkok-ba. -mondja mindezt halál komoly fejjel. Félre akarom érteni, hinni akarom, hogy csak viccel, de ez lehetetlen. Elfog menni innen és talán soha többé nem láthatom...pedig csak most kaptam vissza...

-Hogy mit csinálsz?? -kapok kisebb szívrohamot. Nagyon kiakadtam. Miután felfogom az infót egyből tudom, hogy le kell ordítanom a fejét. Nem mehet el! Nem teheti!!! Idegességemben egyből felállok és körbejárkálok egy darabig.

-Ezek után nem maradhatok itt. -áll fel ő is és megpróbál lenyugtatni. Kezeivel közeledni próbál, de ellököm.

-Miért nem? -szegezem neki a következő kérdést. Még jó sok van a tarsolyomban, úgyhogy nem ússza meg.

-Nem akarom mindennap látni azt az embert, akivel Seulmin... -akad el a hangja. Ezt értem, de...ez akkor sem kifogás. Nem dobhatja el az egész karrierjét csak egy bizonyos ember miatt, mégha az a főnöke is.

-Én is túléltem. -vágom rá, mire Bambam kicsit megdöbben. Már várom, hogy akkor összerakja szépen a kis fejében, hogy szeretem, de nem...hát persze miért is az úgy túl könnyű lenne...?heh

-Tudom, de az más. Én tényleg nagyon szerettem őt.

-Ahogyan én is téged... -próbálkozom továbbra is, kitartóan. Akkor is megtudod barátocskám hogy érzek, mert ha nem akkor biztos elmész és azt nem hagyom! Mondjuk lehet ha megtudod akkor is, de egy próbát megér.

-Jó, mert barátok vagyunk, de...

Hihetetlen, hogy bármit mondok, bárhogy utalgatok nem veszi észre. Lehet nem is akarja. De mostmár nem érdekel, nem hagyom, hogy elmenjen!

-Nem, nem azért! Bambam, én szeretlek és nem mint barátot. Szeretlek, de mégsem mentem el azok után, hogy láttalak titeket, pedig elég sűrön összefutottam vele... -fakadok ki. Mindent elhadarok, ami elősször eszembe jut. Az információáradatban valószínű a felét sem érti annak amit mondok, de valamennyi csak eljut az agyáig. Már elegem van abból, hogy folyton kerülöm a témát. Tessék, most kitálalok.

Ahogy az várható volt Bambam totál lefagy. A köztünk lévő két métert akarom egyre csökkenteni, csakhogy hátrálni kezd ahogy megindulok. Ez elég aggasztó. Ahj ne, lehet mindent elrontottam...Most miért kerül??

-Kérlek, mondj valamit! -szólok hozzá, miután egy kicsit lehiggadtam. A dűhöm elszállt, teljesen normális hangnemben beszélek.

-Erre nem tudok mit mondani. -néz föl rám. Gondoltam, hogy ő nem érez így, akkor nem járt volna mással, de...nem is értem mit vártam.

-Nem terveztem elmondani, de megleptél ezzel a hírrel. -magyarázkodom. Megint megpróbálok közeledni, ezúttal hagyja. -Nem akarom, hogy megint elhagyj... -ölelném meg, de megszólal a telóm. Rosé hív, mennünk kell a fotózásra. Basszus már...miért most...?

-Most mennem kell. Innét folytassuk ha visszajöttem. -rohanok el. Annyira maradnék még vele. Meggyőzhetném, hogy hülyeség elmenni ebben biztos vagyok, de így nem tudom. Még azt sem kérdeztem, mikor indul. De ez az egész...Évekig sírtam amiatt, hogy elment más országba és túl elfoglalt ahhoz, hogy legalább egy percet is beszéljünk, aztán meg annyira megörültem, hogy most újraláthatom, erre meg négy nap után visszamegy...ezt nem hiszem el....

Rosé szemszöge

A fotózáshoz érve, egy kedves hölgy mutatja meg a ruháinkat. Hát Te Úristen! Gyönyörű mind, alig várom, hogy felvehessek valamennyit közülük. A ruha után jön a smink és a haj. Nem ismerek magamra!