Blackpink in your area

15.rész

Lisa szemszöge

Ezeket most küldték. Szöveg is van hozzá. -nyújt át egy papírlapot. Kezeimben még mindig csak a képeket szorongatom, így nem veszem át. Nem kell, felolvassa maga. Az illető pénzt kér a hallgatásáért cserébe, úgyanis a képeken én vagyok, ahogy Jungkook karjaiba vetem magam...

Hihetetlen, hogy az embereknek nincs jobb dolga. Persze én voltam a hülye, nem kellett volna Jungkook kedvességére elgyengülnöm és elveszítenem a maradék józan eszem. De most komolyan...az egész eset alig egy órája történt és valaki agyát már rögtön megmozgatja. Az üzenetről nem is beszélve...ki képes ilyesmire??

A képeket nézegetve könnybe lábad a szemem. Annyi minden történt most egyszerre és ez már túl sok. Fogalmam sincs mik lesznek a következmények, de engem perpillanat csak egy valami, illetve valaki foglalkoztat.

-Ezt hogy gondoltad? -szegezi nekem a kérdést főnököm, azzal a tipikus rekedtes hangján ami nagyon komollyá, de egyben ijesztővé is teszi. Egyszerre keresem a választ kérdésére, hisz még én sem tudom mit, miért csináltam, de ugyanakkor Bambam miatt is ki vagyok rendesen.

-Tudja...biztos tudja... -hablatyolok össze-vissza. Ledobom a borítékot, majd egy percre mintha elfelejteném, kivel is beszélek, teljes erőmmel az asztalra csapok. -Maga miatt Bambam elment. -nézek egyenesen a szemébe, de megbánás helyett csak harsányan felnevet.

-Nem tudom, miről beszélsz. -A menedzser hirtelen feláll székéből, és az asztalt megkerülve felém sétál. Automatikusan hátrálni kezdek, ahogy privát szférámhoz közeledik. A bagó szagát jól érzem, hiába próbálta parfümmel elnyomni azt. -Bambam ügyét, ne keverjük ide! Az teljesen más tészta.

-Ahogy azt is, úgy ezt a dolgot is eltusolhatná. Ahogy látom ahhoz ért. -egy csöppet megdöbben kijelentésemen. Nem csoda, még magamat is megleptem vele. Soha de soha nem mertem volna ilyen hangon, így beszélni vele, de kiérdemelte nálam. Aki a barátomat cseszteti, az ezt kapja.

A nagy csendtől kezdek megíjedni. A menedzser még mindig elég közel tartozkodik hozzám és tovább ront a helyzeten, hogy tudom róla mekkora egy perverz állat. Nála sokkal fiatalabbal kufircol, aki ráadásul még neki is dolgozik. Undorító egy alak!

-Ha megbocsájt... -indulok el az ajtó felé, hogy mihamarabb eltűnjön a szemem elől az a gusztustalan vigyora, de megragadja csuklómat és jól megszorítva visszatart.

Halkan felsikítik erre a durva mozdulatára és rögtön a kezét kezdem valahogyan levakarni magamról. Az izzadt tenyerét érzem karomon és nagyon nem tetszik a dolog. Nem is értem, az elején még olyan...normálisnak tűnt. Tény, hogy nem sokszor találkoztunk, mert mindig "sok dolga van", de semmi előjelét nem láttam annak, hogy ilyen erőszakos is tud lenni. Gondolom, amíg itt volt a szeretője addig minden happy volt, aztán most hogy lelécelt ideges egy picikét a hiánya miatt. De Istenem ne rajtam élje már ki!!! Remélem előbb utóbb elküldik innen, hisz mégis csak egy alkalmazottal kezdett ki.

-Azt hiszed olyan okos vagy, mi? -liheg a fülembe. Ennek elgurult a bogyója... -De ez nincs ám így! Én mindig egy lépéssel előtted járok. -mondanivalója végéhez közeledve enged szorításán, de még mindig erősen tart. Egyre gyorsabban veszem a levegőt, szívem majd kiugrik a helyéről, úgy félek.

-Meghoztam a...-ront ránk Dohyun. Ezer hála a fentieknek, hogy erre akadt dolga. A menedzser egyszerre ellök magától, mintha mi sem történt volna. Csuklómon viszont ott éktelenkednek a piros foltos bizonyítékok. Dohyun inkább nem szól semmit, csak leteszi a papírokat az asztalra, meghajol, majd távozásra készül. Hihetetlen, hogy ebben az épületbe mindenki fél tőle...