The 5th Wave - White Queen

11. fejezet

Olyan volt, mintha elnémították volna őket.

Kissé sok lehetett nekik az információ. És folytatnom sem kellett, kitalálták ők a lényeget.

- Vosch gyerekét várod, ugye? - kérdezte Adu.
- Igen

Cassie dühösen felmordult, megragadta Sammy karját és kiviharzott a szobából.
Meg sem kellett kérdeznem tudtam, hogy Cassie - akárcsak a többiek, szenvedő áldozatai annak a rémuralomnak, amit az exem teremtett.

- Ő tudja, hogy terhes vagy? - kérdezte Ben.
- Dehogyis - szögeztem le gyorsan. - Amikor eljöttem, még én sem tudtam. Ha tudja, biztos nem enged el.

- Bántott téged? - tette fel a kényes kérdést.
- Nem. Nem erőszakolt meg, ha erre vagy kíváncsi - feleltem epésen. - Mindig nagyon udvarias volt és sosem tett semmi olyat, amit én ne akartam volna.
Ezen a ponton elpirultam, mert mégis csak a magánéletembe engedtem bepillantást. Kifejezetten örültem, hogy senki sem tud turkálni a fejemben.
Az emlékeim maradjanak csak az enyémek.

Nem tetszett nekik a válaszom. Jobban örültek volna, ha egy gonosz szörnyetegként festem le Alexandert. Aki nem csupán halomra öli az embereket, de nőket is bántalmaz. Viszont ebből egy szó sem igaz.

Nem kellett volna, hogy érdekeljen, mit gondolnak most rólam. De még nem váltam totál érzéketlenné és épp eleget küszködtem a saját lelkiismeretemmel is. Nem hiányzott a további vádaskodás.

- Velem nagyon figyelmes volt az első pillanattól kezdve. Pedig igen zajosra sikerült a bemutatkozás - próbáltam mentegetni.
- Mesélnél erről? - kérdezte Ben.
- Persze. Nem vagyok egy nagy mesélő, de ezzel talán megbirkózom.

És tényleg. Ez sokkal kellemesebb téma volt.
Egy időre felmentést nyertem a komolyabb vallatás alól, de örök időkig nem ódázhattam el.

- Ez abban az időben történt, amikor épp csak a támaszpontra kerültem - kezdtem bele életem történetének újabb fejezetébe. Igyekeztem kerülni a pillantásukat és többnyire a térdemnek beszéltem. Így könnyebb volt.
- Engem és néhány kis barátomat begyűjtöttek a legközelebbi lelencházból - ezen a ponton gyors pillantást vetettem Adura, aki bólintott, hogy folytassam. - Mindig is ott éltem és amikor beütött a vírus, nem volt hova menni.

A bázison mindenkinek hamar leesett a tantusz, hogy feltűnést keltenék a gyerekek között, így a konyhán kötöttem ki. Pár nap alatt beilleszkedtem és szép lassan elfeledkeztek rólam. Megcsináltam a kiosztott napi munkát, nem kérdeztem és nem szúrtam szemet senkinek.
Ez a szürkeség ötven árnyalata - nevettem el magam keserűen. - Egész életemben ezt csináltam, nem volt ez újdonság, csak a közeg lett más.

- Inkább arról mesélj, hogy miként lettél Vosch kedvence! - mordult rám Cassie, dühösen. Épp akkor jött vissza a szobába, és dúlt fúlt mint a kora tavaszi vihar. Csak remélni mertem, hogy a szobát egyben hagyja.

- Az ételt osztottam ki a kantinban. Ezt csak ritkán osztották rám, de aznap valahogy mégis oda keveredtem. Sorban jöttek a csoportok, egyik a másik után. Aztán megjelent az a fafej Reznik és mindent elrontott.

- Ő az aki annyi bosszúságot okozott nektek? - Szavait Benhez intézte.
- Az nem kifejezés - értett egyet.

- Reznik kifejezetten a kisebb és gyengébb ellenfelekre utazott, és pont belebotlott az öcsédbe - néztem Cassiere. - Ő pont az a típus volt, aki mások szadizásából élt meg, ebből töltekezett fel. Sok hasonló embert láttam, de ő aztán tényleg a fajtája legrosszabbja volt.

- Akkor is épp áldozat után kutatott. Neki aztán nem számított a sor. Végig trappolt vagy kétszáz lábon, hogy előre törjön. És pont átcsörtetett Sammyn. Kicsi volt és félt. A többiek már résen voltak és inkább elhúzódtak, de ő csak állt a helyén és türelmesen várta, hogy megkapja a fejadagját.
Reznik pedig neki ment. Innentől kezdve beindult a láncreakció.
Sammy félelmében hátrahőkölt, de nem volt elég gyors és ez volt Rezniknek a vörös posztó.