Visszatérő Alkalom (NamJin) /Befejezve/

(20)

Jin szemszög:

  Ma mindent megtudok amit nem tudtam. Pedig szerintem semmi titkolni valója nincs senkimnek. Vagy lehet, hogy tévedek. De álljak csak meg egy kicsit! Megfogom a kis cicám majd felveszem magam mellé és elkezdem simogatni.
-Csak mondd ki nyugodtan, hogy a gazdád egy igazi hülye. A szerelmesek napján a volt paliával meg a barátjával akar vacsorázni. Jézusom!-felpattanok az ágyból majd keresek egy szolidabb darabot magamra. Nem kéne elmennem... Nem akarom a féltékenységet vagy bármi mást... Eleget látom a munkahelyen. Lehet, hogy... Az a baj, hogy a kíváncsiság nálam nagy úr. Talán Yoongiról akarnak valamit? Vagy Hoseok? Netalántán Woozi? De lehet Nami is... Mondjuk ő is ma akart találkozni, de most ne... Nem érzem magam a réginek az qrcom miatt. Jó ő így szeret ahogy vagyok, de akkor is.

  Az előszobába megállok a tükör előtt és jól megnézem magam. Ma tuti nem kéne sehova se mennem. Rossz érzetem van... Sóhajtok egy nagyot majd lassan kilépek a lakásomból amit bezárok és indulok ki az utcára. Gyalog megyek, hogy tisztázzak mindent magamba. Semmi baj se lesz. Csak beszélgetünk egyet. Semmi más... Körbe nézek az utcán és a villany karóhoz támaszkodva látok egy szőke koronás srácot. Na ne...
-Namjoon...-hunyorítok, hogy elássak odaájig, de semmire se megyek. Igen ezért vagyok szemüveges. Hirtelen megmozdul és elkezd közeledni én pedig szépen indulok a másik irányba. Tényleg nem látom ki az. Válaszolni pedig nem tudott. Nem szándékozom most meghalni. Fiatal az időm még.

   Egyik keze a kabátjába a másikat pedig nem is látom. Lehet hogy...? Na ne vicceljünk már! Megállok a sarkon és megvárom az utánam futó alakot. Észre se vettem, de amúgy fèlelmembe elfutok. Ez kiskori szokás.
Hátra pillantok mégegyszer és rá is jövök, hogy ő tényleg Nami. Jaj de kis buta vagyok! Homlokon csapom magam majd sietek hozzá és a nyakába csimpaszkodok.
-He...Hercegnőm..-ölel szorosan magához fél kézzel, lihegve. Mégjobban megszorongatom, de ahogy felszisszen el is engedem.
-Hol a kezed? Mit csináltál?-megfogom a kabátja cipzárját és ahogy lehúzom meg is látom a nyakába kötött fáslis kezét.
-Sok bűnöm van. Jöttem tisztázni. Áh neh!-szisszen is fel ahogy megérintem a mancsát.
-De hát ez nem jó! Miért nem mentél vele orvoshoz?
-Nem értem rá. El kell mondanom valamit.
-Elsőnek jössz velem egy orvoshoz!-megragadom az ép kezét és húzom magam után. Itt lakik egy utcára Heechul egy régi jó barátom. Sebészeten dolgozik. Ő biztos tud segíteni.

-Jin!-ránt vissza Nam hirtelen a zebránál. Lassan rá nézek és látom a vacogó fogait.
-Bocsánat.-húzom be a kabátját és gyorsan magamhoz ölelem.-Elfelejtettem...-motyogom halkan. Csak finoman az állam alá nyúl majd hagyom, hogy felemelje a fejem. Mélyen a szemébe nézek és engedek is a csábításnak, hogy az ajkaink egybeforrjanak. Igen ez kell nekem most, hogy kicsit megnyugodjak.

  Ahogy elenged sietek is tovább. Az utcába csak a legnagyobb háznál állok meg. Senkinek se tűnik fel a doktori neve kint a nagy kapun. Áh dehogy. Ráfekszem a csengőre és nem is kell sokat várni nyílik is az ajtó. Engem még az se izgqt most ha egy nagy kutya járkál kint az udvaron. Nam csodás kezéről van szó amit nem hagyhatok ennyibe. Segíteni akarok.

-Szio SeokJin!-köszönt nagyon rég látott barátom amint a nappaliba érek a párommal kézenfogva.

Csak lassan néz fel az újságból Heechul de elég gyorsan torzul az arca egy undorodó fintorba. Igen akart tőlem valamit anno, de nekem nem kellett.
-Szia Heechul. Egy picit tudsz segíteni?-bazsalygok rá.
-Neked bármikor.-pattan fel boldogan.-Mit kéne?-áll meg előttünk.
-Nami ő itt Kim Heechul egy kiválló sebész. Heechul ő pedig a párom Kim Namjoon egy eléggé ismert zenész.
-Ismerem...-mondják egyszerre. És nem kicsit nő a feszültség. Oh ne most...
-Nekem jó ripityára törve a kezem...-jelenti ki a makacsom és indul is kifelé.
-Ezen egy kötél segítene. Vagy még az sem.-szól utána. Ne... Ne...
-Téged a magány fog felemészteni. Hercegnő mehetünk?
-Hogy micsodád?-nevet fel mellettem a sületlen.
-A Hercegnőm...-lép vissza a Kedvesem és a derekamnál fogva magához von.
-Elég most már!-szedem le magamról a nagy mancsot.-Kérlek Heechul gipszeld be a törött kezét. Ha szerettél valaha is segítessz nekem. Kérlek...
-De...e...-fogja vissza magát majd elmosolyodik.-Oké. De csak miattad. Gyere bunkóság hagy segítsek rajtad...-megfogja a vállát majd elindulnak egy szoba ajtó felé én pedig már indulok is utánuk, de az ajtóhoz érve észlelem , hogy zárva. A fülem teszem a falaphoz és talán egy két mondatot elkapok.

-Ez fáj!
-Ezért kell széttörni mindennel. Várj egy kicsit.
-Ugye az a tű most vicc?
-Ez sose volt az. Nyughass!

  Egy picurit kiszorultam ide a folyosóra félórára, de fel is találtam magam hisz elkezdtem az értékes festményeket és szobrokat nézegetni. Rég voltam már erre. Nem sűrűn töröm el bármimet is manapság. Egy kiáltást hallok a szobából majd oda sietek és csak az egyik Kim jön ki széles vigyorral az arcán. A másik pedig ideges és...

-Na most már csá.-fogja meg a kezem finoman Nami és húz kifelé. Ahogy az utcára érünk észlelem is a nagy terepjárót ami szépen a ház elé van parkoltatva. De hát gyalog jöttünk. Kinyitja nekem az ajtót majd rám is mosolyog.-Szeretnélek elvinni az első randinkra így valentin nap alkalmából. Volna kedved velem tartani?
-De én...
-Tudom nem érsz rá látom.-biggyeszti le az ajkát majd lassan becsukja az ajtót.-Akkor máshoz folyamodom.-jön felém lassan én pedig felfogom elég gyorsan mire készül és egy kicsit kergetőzök vele a nagy parkolóba. Nevetve lesem merre jár és ha rajtam múlna igazán sose kapna el. De na néha hagyni kell magunk. Nem?
-Itt is vagy!-ugrik le egy elég nagy kocsi tetejéről és későn kezdek el futni így elkap a derekamnál fogva fél kézzel és felemelve cipel a kocsijáig.-Látom kis sunyi élvezed is ezt mind.-letesz az anyósülés ajtajánál majd újra kinyitja.-Akkor velem tartassz?
-Most már biztos nem futok el.-mosolyodom el majd a szájára hintek egy kis puszit és beülök.

  Remélem semmi nem tudja elrontani ezt az érdekesen kezdődő esténket. Amit végre kettesbe tölthetünk normálisan...