Visszatérő Alkalom (NamJin) /Befejezve/

(9)

-Mit mondott Jungkook?-erősen figyelem Hopika össze mozdulatát. A szívverésem a legeslegerősebb formáját vette elő és már a fejembe dobog a szivem. Mondja már mert kezdek meghalni itt helybe! A saját ágyamba! Biztos kényelmes lesz, de nem most terveztem a halálom!Sőt!-HOSEOK!

-Várj már hát olyan édes a kis Szürke! Na cicumicu! Egyem meg ezt a szép kis fejecskéd.-nyüszteti békésen tovább. Hát én mindjárt itt ájulok el... Jungkookkal már vagy fél éve nem beszéltem hisz úgy eltűnt, hogy megkeresni se tudtam. Ja és nem is fogom tudni. Azt sem tudom merre lehet...-Mielőtt még egyszer megszólítanál!-emeli fel az ujját vigyorogva.-Szomjas vagyok.-teszi le az állatkám majd kimegy. Ne már! Most szaladgáljak utána? Na gyerünk Jin, mert kíváncsi vagy!

Kipattanok az ágyból és futok utána. A konyha ajtajába veszek pár mély levegőt, hogy lenyugodjak, de nem könnyű ez ám. Ki tudja mit tud...
-Oh de jó, hogy jössz Eomma!-csak felnèzek és elkapja a csuklóm majd a konyhába ránt.-Ott az a pohár!-mutat a pultra.-Túl magasan van. Leveszed?
-Hoseok azt a poharat álló helyzetedbe is eléred.
-Ki én?-sétál oda és pontosan ott van a keze a pohár előtt, de 'nem éri el.'
-Hopika.
-De nem érem el látod te is!
-A pultró... Hagyjuk.-megyek oda majd felkapom és a hűtőhöz állok.-Mit innál, hogy vègre megeredjen a nyelved?
-Narancsléé~!!-mondja gyerekesen majd leül az asztalhoz. Az a kamrába van fantasztikus. Amilyen gyorsan csak tudok hátra sietek és keresem is. Oh hova is raktuk...

Átfésülöm ezt a nem kicsi kamrát majd meg is van legalól szinte majdnem a földön. Kiveszek egyet a dobozból és visszatérek drága Hopika fiamhoz.
-Kicsikét hideg.-teszem le az eddig szorongatott poharat majd felbontom a narancsot és öntök bele.
-Eomma!-ordít fel.
-Itt állok egy centire tőled. Mondd csak.-mosolygok rá. De jó ez az idő húzás. Tudni akarom már, hogy mit akar!
-A hideg az nem jó. Befogja a torkom utána, hogy fogok a virágboltba beszélni.
-Ezt is megoldjuk.-kapom fel a poharat a kezembe majd körbezárom a kezembe és egy kis résen elkezdem lehelni. Oh csak melegedj már te narancslé.
-De ne legyen forró.-vigyorog rám. Oh de jól mulatsz fiam. Bár én is így fognák fel mindent.
-Nem lesz. Amúgy hogy van Jungkook?
-Elég jól. A stúdióba dolgozik. De azt ne kérdezt, hogy minek.
-Visszajött?-engedem el a poharat meglepődve. Majd leteszem elé.
-Nem is ment el.-kortyol bele a narancslébe.
-Tessék?-figyelem az éppen ivót kicsit lesokkolva.
-Nem ment el. Igen úgy volt, hogy el megy külföldre, de nem tette. Valami itthon tartotta.
-És új telefonszáma van?

-Igen. Miért neked nincs meg?-néz fel meglepődve. Csak megrázom a fejem majd lesütöm a szemem. Nem tudom mi baja lehet neki velem...de azért jó lett volna megbeszélni. Lehet a másságom. Mert mikor utoljára találkoztunk elmondtam neki is. Mondjuk ilyen buzinak én se lennék a barátja.-Ú basszus!-áll fel Hopi majd megölel.-Nem akartam így elrontani a kedved! Akkor amit mondani akartam azt már el se mondom.

-Tőlem mondhatod...-ölelem éppen vissza utána minél hamarabb szabadulok az ölelésből.-Ennél jobban már biztos nem lehet elcseszni a kedvem.-lépek hátra majd a pultra támaszkodom és lehajtom a fejem.
-Hoseok!-lép be Yoongi.-El ne mondd neki mert megharagszok! Még nem említettem meg neki.

-Mit?-kapom fel a fejem és totálisan zavaros nálam minden. Miről maradtam le amit a legjobb barátom se mondd el nekem? A legjobb barátom...
-De hát Yoongi ez fontos dolog! Ilyet nem mondassz el, hogy mit tervezel/terveztek?

-Állj!-kiáltok fel. Majd kicsit rendbe szedem magam lélekbe.-Most azonnal mondjátok el mit titkoltok!
-Nem titok Eomma csak...-nyel egy nagyot Yoongi.-Me...
-Megakarja venni ezt a házat tőled...
-Tessék?-fagyok le.-De há...-keresem a hangom.-Nem eladó a ház.
-Én... Azzá tettem és... Szükségem lenne rá...
-A saját házamból ki akarsz dobni? Úgy hogy kifizeted?
-Eomma figyelj!
-Nem!-szólok rá.-Ne szólíts így!-fordítok nekik hátat és a fejem fogom. Hogy bırta eladóvá tenni az én aláírásom nélkül? Hogyan?
-Ha meghallgatsz ha nem Jin... Semmi rossz szándékból, de nekem kell ez a ház hisz itt nőttem fel melletted.

-De bazd meg...-fordulok meg hirtelen.-Akkor megbeszéled velem normálisan és nem pénzelsz a saját házamon! Együtt nőttünk itt fel! És nem tudom miért nem maradhatok, de szeretnék rá magyarázatot. Ès arra is, hogy hogy képzelted...-veszek egy nagy levegőt és azzal próbálom magamba folytani az érzéseim, de kibuggyan egy könnycsepp a szememből.

-Meg akartam beszélni és tudtam, hogy így fogadod. Figyelj legjobb barátok vagyunk... Megtudjuk beszélni rendesen vita nélkül, hogy ne szakadjon meg semmi. Segítek ennél jobb házat vagy lakást keresni csak kérlek add el nekem a házat. És...-néz bele a szemembe.-Azért akarom, hogy elmenj, hogy... Nem lehetünk örökké egymás nyakán ezt tudod te is jól! Eomma kérlek ne sírj!

-Ez lehetett volna máshogy is... De ahogy akarod. Elköltözöm. Ki tudta mèg nálam hamarabb?-törlöm az arcom a pulcsim szélébe.
-Jungkook csak, de ahogy látom elmondogatta. Kérlek ne haragudj! Én ezért a házért harcolni is képes lennék. Elköltözni pedig nem akarok. Ez pont a város szélén van. Csendes az utca is...
-Azért megbeszélhettük volna...-lehajtom a fejem majd elsuhanva mellettük sietek a szobámba.

Kezd minden ellenem fordulni úgy érzem. Ha Yoongi nem szól akkor kidobott volna vagy mi? Ezt majd még megkell beszélni vele... Remélem nem válnak el olyan kegyetlenül az útjaink mint Jungkookkal... Csak nem tud senki semmit.

Zárom a szobám ajtaját majd elődúrva a fülesem és a telefonom már menekülök is a zene világba. Meg az ágyam mélyére. Bár süllyednék el végre és ne lenne ennyi bajom...