Mégiscsak Az Apám! [BTS ff]~Befejezett~

¥Egy vadbarom...¥

-Nem,nem hazudott de csak üzleti ügyről beszélünk, mivel írt volna az EXOnak azaz nekünk egy számot de az SM nem fogadta el, mivel az SM nem annyira kedveli a BigHit kiadót. *Mondta gúnyosan.
-Apa akkor én nem találkozhatok többet Yoongival, mert Yun azt mondta, hogy te azt adtad ki parancsba, hogy legyen kedves Yoongival meg ilyesmi.!?*Néztem rá bociszemekel.
-Nem, mert... Mert féltelek! *Zárta két tenyerébe arcomat.
-Nem apa! *Löktem el kezeit. -Eddig mindent megengedtél. Most miért változott meg ez ilyen hamar? *Néztem rá már ezúttal könnyes szemmel.
-Viki! *Sóhajtott. -Yoongi azt mondta, hogy egyszer majd mikor egyedül leszel eljön ide és magával fog vinni, amitől én nagyon félek, hiszen nem szeretnélek máris elveszíteni! *Üres tekintettel mondta ezt végéig.
-Biztos nem mondott volna ilyent, ha nem adol rá okot! *Ütöttem idegesen mellkasába, ami után oda kapott.
-Viki... *Kezdte volna el de szavába vágtam 
-Nincs Viki! Hamarabb löktél el te saját magadtól, mint Yoongi vitt volna el!... Soha többet engemet nem látsz. *Fordultam meg s kezemben vetem telefonomat s lesietem.

Garázsba vettem az irányt. Hallotam apa lépteit de nem érdekelt ismét kezembe fogtam a biciklit s elindultam a Han folyóhoz. Valahogy mindig ott tudtam önmagam lenni bárkivel is voltam ott. Apával ott beszéltünk a világon a legkomolyabban, Yoongival... Yoongival ott csókolóztunk elsőnek s ott mondott el mindent.

Hideg nyári szél fújt, arcomat pirosra fújta. Nem érdekelt a hideg. Nem érdekelt apa. Nem érdekelt, hogy még beteg vagyok, nem érdekelt semmi csak végre legyen már minden a régi s jó.

Leültem a szokásos padra s onnan figyeltem az ottani embereket. Gondolataim újra Yoongin járt.

Akkor mégis ő járt volna ott? Akkor nem csak képzeltem? Tényleg az ő illatát éreztem! Szerintem azt várta, hogy mikor legyek egyedül s beteljesítse azt, amit apának mondott.

Elővettem telefonomat s Yoongit tárcsáztam.

-Viki nem érek rá, hogy veled sétálgassak! *Ordított bele.
-Yoongi... Én csak... *S bontotta a kapcsolatot.

Megállíthatatlanul folytak végig arcomon a könnyek. Annyira fájt, hogy már arra sem méltatt, tisztel, hogy végig hallgasson. Ennyire még semmisem fájt. A fájdalom éreztem, hogy belülről emésztett. Már egyedül öldögéltem a kivilágított folyó parton. Hideg volt. Hirtelen nagy fényesség s hangos csattanásra lettem figyelmes s eleredt az eső is.

Egyedül vagyok, szomorúan, a hidegben, s az eső is szakad.

Nem érdekelt, hogy mégjobban megbetegedhetek, nem érdekelt semmi csak végre had legyek magamban.

Hirtelen egy kéz fogta meg vállamat s leült mellém, könnyes tekintettem felé vette irányát. Mikor megpillantottam ki az aki ül melletem kedvem lett volna behúzni neki egyet.

-Ne nyúlj hozzám. *Löktem le kezét vállamról s felpantattam szaráázva biciklim felé vettem az irányt, ami az egyik fának volt dőltve.
-Viki állj meg... Megtudom magyarázni. *Futott utánam de ezzel a megmagyarázom szóval úgy fel tudott húzni, hogy hátrafordultam s behúztam neki egyet.

Irgalmatlanul kemény pofája volt, amit meg is éreztem. Miután behúztam neki ő az arcát fogta én pedig háttal neki ráztam fájdalmamban kezemet.

-Bazd meg Yoongi. *Ordítottam el magamat fájdalmban. Csak szótlanul nézet. Egyszer csak úgy döntött, hogy ő elakar menni. Mondom ELAKAR de nem engedtem.

-Már hozzám sem szólsz? *Ordítottam utána, mivel ő már elis indult a kocsija felé. Kezem még mindig fájt. Miután utána ordítottam, megfordult s a tekintette igencsak ideges volt.
-Én nem szólok hozzád? te húzol be nekem csak úgy.
-Mert megérdemelted! *Vágtam rá.
-És igen megérdemeltem? Mivel? *Lépet közelebb.
-Nem hívsz, nem írsz, már arra sem méltoztatsz, hogy végig halgassál. *Számoltam az indokokat a kezemen, ami még mindig kibaszottul fájt. Mély levegőt vett s...
-Apád eltiltott, az Ügynökség azzal fenyegetett, hogy ha nem felejtelek el akkor el tanácsolnak az iskolából téged, hidj nekem én szeretlek, de ez a szerelem sohasem fog beteljesülni. *Lépet újra közelebb.
-Chh és ezt eddig miért nem lehetett elmondani? S amúgy is valamit kérdeznék, ha már itt vagy... *Böktem mellkasába.
-Mond... *Vonta fel szemöldökét s keresztbe tette kezeit maga előtt.
-Te jártál ma nálam? *A kérdésemtől teljesen lefagyott.
-Viki... Én...
-Elakartál magaddal vinni! Ugye? Mert erről is tudok. *Fejeztem be mondatát s léptem ezúttal én közelebb hozzá.
-Viki én azt nem gondoltam komolyan... *Nyújtotta szét kezeit.
-Nem érdekelsz! Mikor azt akartam, hogy mellettem legyél, mikor a te szeretetedre volt szükségem hol voltál.? *Gyűltek újra szemembe könnyek.
-De...
-Nincs semmilyen de! Innentől idegenek vagyunk egymásnak. *Töröltem le az egyik könnyemet ami végig folyt az arcomon. Megragadtam az enyhén vizes biciklimet s haza indultam s Yoongit faképnél hagytam. Had emésztje mostan őt a bűntudat.

-Apa. *Ordítottam el magamat mikor hót vizesen beléptem az ajtón.
-Viki. *Rohant oda Yun s nem érdekelte ,hogy vizes vagyok, amilyen erősen csak tudott magához ölelt.
-Yun apa? *Toltam el magamtól s aggódóan figyeltem rá.
-Elment Yoongihoz. Azt hitte, hogy vele vagy mert, ha nála lettél volna akkor veled hazajött volna, de nem látom sehol sem. *Nézet a hátam mögé, hátha ott áll majd apa.
-Yoongihoz? *Vontam fel szemöldököm.
-Igen. Annyit mondott nekem is, hogy tisztáznia kell pár dolgot, de te most menj és vegyél egy forró fürdőt. *Noszogatott a fürdő felé.

Felszaladtam egy röpke 20 percen belül végeztem mindennel, mivel elakartam menni apám után. Készen állok.

-Yun miután ettem elmegyünk apa után? *Ültem le az egyik konyha székre.
-Hát nem is tudom...
-Légyszíves... *Néztem rá bociszemmekel. -Hmmm... Jólvan de akkor sokat egyél. *Rakta elém a vacsorát. Gyorsan magamba tömtem s már a kocsiban ültünk.

Be fordultunk az utcába ahol Yoongi lak s már messziről láttam apa kocsiját s mögötte a Yoongi kocsija akit.

-Yun itt állj meg nem akarom, hogy apa rád haragudjon. *Tettem rá kezemet vállára  mire félre állt s egy puszit nyomot a hajamba jelezve, hogy menjek.

Futó lépésben haladtam a ház felé. Kapu nyitva volt az ajtó is de bár nem nyitottam, volna ki azt az ajtót.

Ajtó nyitás s egy üveg pohár neki, pontosan nekem... A vékony üveg, mint az éles papír úgy tört szét a karomon...

-Viki"*Hallodtam Yoongi aggódó hangját de én csak a véres kezemre figyeltem.
-Mit csináltál Solji. *Üvöltött rá egy srác aki kb annyi idős lehet, mint Yoongi.
-Én nem akartam. *Üvöltött vissza.
- Húzzál fel azzonal a szobádba *Orditottak még mindig egymással. Az a Solji nem az osztálytársam? Yoongi közben odajött hozzám s a kezemen tátongó hatalmas vérfoltott bámulta. Yoongi arca kissé zöldes volt. Annyira sajnálom, hogy megütöttem de ideges voltam s csalódott.
-Viki gyere ülj le had ápoljalak le. *Ragadta meg csuklóm Yoongi s egy székre ültetett de én még mindig a vitatkozó testvérpárt néztem.
-De Jungkook nem veheted el a telefonom!
-Dehogynem "*S azzal Solji kezéből kikapta a telefont.
-Mi ez az ordíbálás? *Jött ki szerintem Jin? És apa egy szobából. Mikor apa egy kis idő után észre vett engemet rögtön lerohant a lépcsőn. (Emeleti szobából jöttek ki!)

-Mi történt veled,hol voltál? *Húzta a melkasához fejemet miközben Yoongi az egyik kezemet ápolta.
-Nem történt semmi, csak mikor... Jöttem az utcán, hogy megkereselek akkor egy vadbarom részeg csávó hozzám dobot egy üveget! *Találtam gyorsan valamit ki.
-Kai akkor befejezzük a gyűlést? *Szólalt méh Jin a lépcső tetejéről.
-Igen. *Nézet fel. -Várj itt meg! *Adta ki a parancsot.