Mégiscsak Az Apám! [BTS ff]~Befejezett~

¥A múlt sajnos váratlanul köszön elö.¥

Hmmm? Mivan? Ennyire látszik? Most mit mondjak neki? Ha az mondom,hogy igen visszavisz mamához, ha azt, hogy nem akkor pedig hazudok. Mi tévő legyek.?

-Nem,dehogyis. * Csak úgy vágtam hozzá a szavakat kis idő múlva.
-Tényleg* Nézet csillogó szemekkel a visszapillantóból.
-Igen* Varázsoltam egy halvány mosolyt azt arcomra.

Valamiért melegséggel töltött el mikor rám mosolygott. Nem mi ez! Talán! Nem az lehetetlen. Soha nem fogom kedvelni apámat. Hülyeség.!

-Viki mit nézünk?
-Sétálni megyünk nem?
-Elsőnek moziba.
-Mi közül lehet választani?
-Pofon csata, Lájkolj ,kövess,iratkozzfel,vagy a Némo nyomában. Válasz.!
-Te ezt fejből tudod, hogy ma mi fog lenni.?
-Nem! Mikor öltöztél megnéztem az interneten.
-Ohh. Akkor nézünk a Némo nyomábant.
-Rendben. Lenne még valami.!
-Mond!
-Ne kelts feltűnést a moziba!
-Rendben.

Mivan? Ne keltsek feltűnést.? Miért? Most próbálnám megismerni erre jön a titokzatos viselkedésével. Nem értem ezt az embert. Tálán szégyell velem mutatkozni? Vagy ......tudomisén mi franc baja van neki.

A mozi után muszály voltam még sétálni is vele. Eleinte csöndbe sétáltunk egymás mellett de annyira nyomasztott az a mozi előtti dolog,hogy muszáj voltam megkérdezni.

-Miért nem szabadott feltűnést keltenem? Miért kellett azt a kis időt is amit veled töltök ezzel elrontani? Miért?*Nyugodtan kezdtem el mondókám.
-Viki....majd megérted!*Zavartan rázta meg a fejét.
-Már elég messze mentünk a kocsitól és sötét is kezd lenni. *Váltottam témát.
-Fázol?
-Nem,de nem szeretek sötétben kint lenni!
-Akkor gyere,menjünk vissza.
De aztán meglepődött azon amit mögöttem látott. Hátranéztem és rengeteg fotós állt mögöttünk.
-Fuss!
Elkezdtük őrülten szaladni a kocsi felé. Óda értünk. Beszálltunk. Lihegve néztünk egymásra. Elindultunk hazafelé.
-Ez mivolt?* Mondtam lihegve,s néztem rá.
-Nem mondtam el neked egy dolgot.
-Észrevettem*Keltem ki magamból.
-Idol vagyok.!
-Mi??* Néztem rá idegesen,majd elkezdtem röhögni.
-Persze ne keltsek feltűnést. Nehogy megtudják, hogy van egy lányod akit 15 éven keresztül nem kerestél. Pedig lemerem fogadni,hogy tudtad, hogy van egy lányod. Anyám meg ,hogy lehetett ennyire felelőtlen,hogy egy idolnak szül egy gyereket.!?*Keltem ismét ki magamból.
-Anyádat hagyd ki ebből!*Ordított rám.
-Mintha szereted volna,valaha.*Ordítottam vissza és pont hazaértünk. Épphogy megállt a kocsi mikor kiszálltam. Beleszaladtam a házba és idegesen vágódtam le a nappaliba lévő kanapéra.
-Ne mondj olyanokat,hogy nem szerettem az anyádat,mert nem igaz!*Lépet be Kai az ajtón.
-Akkor.....nem hagytad volna.....,hogy más neveljen fel.*Könnyeimmel küszködve ordítottam továbbra is vele.
-Nem is tudtam,hogy létezel.!*Guggolt le elém,de ezúttal nem ordított.
-Nem igaz.*Ráztam a fejemet és mostmár megállíthatatlanul potyogtak könnyeim.
-De igaz! Emlékszel, mikor felhívtál?
-Igen!
-Előtte felhívott mamád,hogy felfogsz hívni, akkor tudtam meg, hogy létezel. Egészen idáig abban a hittben éltem,hogy anyáddal együtt meghaltál, ezért nem kerestelek. Mostmár tudod,hogy mamád nem angyal. Anyád 8hónapos terhes volt, mikor leesett a lépcsőről. Mamád engem hibáztatott,ezért inkább azt hazudta, hogy te és anyád meghalt.
-Hazugság!Hazugság!*Ordibáltam és ellöktem magamtól Kait és újra sírni kezdtem.
-Sajnos ez az igazság!* Mondta és gyengéden magához húzott, majd megölelt.Halkan pityeregtem míg ő a hajamat simogatta.
-Menj és fürödj le.*Tolt el magától és simogata meg az arcomat.
-Rendben.*Bólogattam.

Lefürdöttem és bementem.Megkerestem a telefonomat,úgy feküdtem le. Hógolyó mellém feküdt míg én telefonomat nyomkodtam. Letetem a telefont,majd hógolyót simogatva hamar elnyomott az álom.

Sziasztok! Meghoztam a következő részt. Remélem teszik,és szeretném,ha visszajeznétek, hogy folytassam-e?