Másfajta küldetés

20.

Anna

Lea lakásán ülök a földön a kicsivel és építőkockákkal játszunk. Várjuk haza Leát, lassan végeznie kell. Az órámra pillantok és összehúzom a szemöldököm, már itthon kéne lennie. Biztos jön nemsokára nyugtatom magam és újra a játékra figyelek. Este 8 óra is elmúlt már, de Lea még sehol. Most már szabályosan ideges vagyok. Csörögni kezd a telefonom és szinte azonnal felkapom. Andris keres, hogy Lea kórházban van, menjek azonnal. Felkapom Zsófit és átviszem Fruzsiéknak. Otthagyom a lakáskulcsot, hogy vigyék ami kell én meg rohanok a kocsimhoz. Amennyire bírom nyomom gázt, hogy minél hamarabb odaérjek a kórházba. A recepciónál megtudom, hogy a 402-es szobába van, de várnom kell, mert vizsgálják. Fel- alámászkálok a folyosón, mire végre kijön a doki és én elé lépek.

- Ön Lendvai Lea családtagja? – kérdezi az orvos.

- Igen, a párom – vágom rá rögtön.

- Hm rendben – mondja és végigmér engem – Leának súlyos agyrázkódása van, valamint eltört a karja, megint. Törött bordák és összezúzott térd. Még eszméletlen, nem tért magához.

- Úristen! – kapom a szám elé a kezem – Bemehetek hozzá?

- Igen, maradhat ameddig akar – bólint és otthagy. Félve lépek be a kórterembe. Lea mozdulatlanul fekszik az ágyon, térde felpóckolva, jobb karja begipszelve. Közelebb lépek és megsimogatom az arcát, de nem moccan. Beszélni kezdek hozzá, de semmi reakció. Egy órát még mellette maradok hátha felébred. De semmi, meg se moccan. Bánatosan, könnyeimmel küzdve indulok haza. Látom, hogy nálunk ég a lámpa, így halkan benyitok. Fruzsit és Petit a kiságy mellett ülve találom, szinte szuggerálják az alvó gyereket.

- Ti mit csináltok? – kérdezem mosolyogva.

- Peti meg volt róla győződve, hogy tuti most éri valami gyereket, míg mi vigyázunk rá, így nem mozdult mellőle. Félt, hogy Lea megveri! Én meg szolidalitást vállaltam vele és mellé ültem!

- Semmi baja nincs a kicsinek – nevetek rajtuk és megsimogatom a Zsófi fejét – Le is fürdettétek?

- Igen! Egy igazi hősök vagyunk! Ez elég komoly hadművelet volt! – áll fel Peti és büszkén húzza ki magát – Hogy van Lea?

- Eltört a karja, a bordája és megzúzódott a térde. Súlyos agyrázkódás. Eszméletlen, még beszélni sem tudtam vele – sorolom és kisétálok a szobából. Lerogyok a kanapére és kezeim közé temetem az arcomat.

- Héé minden rendben lesz! Erős csaj, holnap már ébren lesz és tudsz vele beszélni! – simogatja meg a hátam Peti.

- Tudom, de akkor is olyan szörnyű érzés volt ott látni! Hogy nem mozdul hiába szólok hozzá! -sírom el magam.

- Jól lesz, felépül egyből és utána meg is verheted, hogy ilyen béna volt! – poénkodik Fruzsi.

- Az lesz -nevetem el magam – Megkérhetlek titeket, hogy holnap is vigyázzatok Zsófira, míg bemegyek. Anyáékat már nem akarom ilyen későn zaklatni. Majd reggel felhívom őket és érte jönnek.

- Nem kell! El lesz velünk! Már haverok vagyunk – csap le rögtön Peti a lehetőségre – Hozd át reggel és vigyázunk rá ameddig bent vagy a kórházban!

- Köszönöm! – nézek rájuk hálásan.

- Feküdj le aludni! Rád fér! – mondja Fruzsi és kisétálnak a lakásból. Egy darabig még ültem a kanapén, majd letusoltam és bebújtam az ágyba. Mennyire furcsa itt aludni Leánál és ő nincs itt velünk. Meredten bámulom a plafon és a gondolataimat próbálom rendezni. Mi lesz vele? Mikor ébred fel? Mikor jöhet haza, mikor épül fel? Pár órát aludtam csak, 6 órakor már ébren voltam és öltözködtem. Megvártam míg Zsófi felkel és meg tudtam etetni. Átsétáltunk Fruzsiékhoz és leléptem a kórházba. Kissé idegesen nyitottam be a kórterembe, de Lea már ébren volt.