Másfajta küldetés

17.

Lea

Reggel gyorsan kinyomom az ébresztőmet, nehogy Zsófi felébredjen. Felkelek az ágyból és a kis ágyhoz lépek, még mindig aranyosan alszik. Gyorsan összekapom magam a fürdőben, majd visszamegyek a hálóba és felkeltem Annát. Elbúcsúzom tőle és a munkába sietek. Reménykedek, hogy ma ne kelljen semerre mennünk, mert nagyon nem tudom a gondolataimat rendezni. Napközben több üzenetet is írok Annának, hogy minden rendben van-e. Izgulok miattuk. Ma megy a gyámügyes ismerősöm, kíváncsi vagyok mit tudnak intézni. A tollammal monotonon kopogok az asztallapon, mire Anett hozzám vág egy összegyűrt papírlapot. Ijedtemben még le is esek a székről, amin a többiek jót nevetnek. Kínomban én is velük nevetek a földön kiterülve. Munkaidő letelte után elhívnak sörözni, de lerázom őket. Sietek haza Annáékhoz. Küldött egy listát, hogy mit kell vennem a boltból, így arrafelé veszem az irányt. Még hazaszaladok váltóruhákért, csak utána indulok hozzá. Megetetjük és lefürdetjük Zsófit, most már egész ügyesek vagyunk. Mikor elaszik akkor kezdi mesélni a gyámügyest. Csináltatni kell egy vérvizsgálatot, hogy tényleg rokonok-e. Keresnünk kell egy gyermekorvost és védőnőt. Párszor ki fognak jönni ellenőrizni a kicsit, a lakhelyét, környezetét, de nem lát semmi gondot, hogy ne lehessen véglegesíteni a gyámságot és később akár az örökbefogadást. Így estére mindketten belemerülünk a laptopunkba és megkeressük a legjobb gyermekorvos, majd bölcsödét a későbbiekre. Felnevetünk, mikor rájövünk, hogy eddig moziműsort és felnőtt oldalakat bújtunk, most meg gyermeknevelésekről keresgélünk. Vince teljesen eltűnt, a szokott helyein nincsen, senki nem tud róla semmit. Nem jelentkezik. Már két hete velünk van Zsófi, én meg két hete minden nap velük vagyok. Esténként meséket olvasunk és mondókákat dúdolunk. Rendelünk pár fejlesztő játékot, mert kicsit le van maradva a korához képest, mint megtudtunk az orvostól. Még csak segítséggel tud sétálni, pedig már önállóan kéne. De kúszni-mászni gond nélkül, őrült tempóban tud. Gyerekbiztossá tettük a lakást, minden törékenyt felpakoltunk, a konnektorokba védőkupakot raktunk, kábeleket elrejtettük. Egyik este ügyeletes voltam és behívtak, Anna félve engedett el. Mióta megvan Zsófi jobban félt és nehezebben viseli a munkámat. A rajtaütés után írok neki egy üzenetet, hogy minden rendben, semmi bajom. A kollégáim is látják rajtam, hogy valami van, de még nem akarok róla beszélni. Előbb úgyis a felettesemmel kell egyeztetnem. Éppen a jelentésemet pötyögöm, mikor csörögni kezd a telefonom. Ijedten kapom fel, az hittem Anna, hogy baj van a kicsivel. De csak Dóri az, hogy hol az Istenben vagyok, mert időpontom volt hozzá. Teljesen kiment a fejemből! Mondta, hogy munka után húzzak oda hozzá, megvár. Semmi kedvem hozzá, mennék haza Annáékhoz. Amint kilépek a központ ajtaján hívom Annát, hogy szóljak neki, hogy később érkezem. Mondta, hogy megvár a fürdetéssel. Lerakom a telefont és a kórházhoz sietek. Szinte betoppanok Dórihoz és leülök a helyemre.

- Na itt vagyok! Bocsánat! Haladjunk! – hadarom és rá nézek.

- Mi van veled? Még sosem feledkeztél el az időpontodról!

- Sok dolgom volt – vonok vállat.

- Jól van – néz rám behatóan, miközben helyet foglal előttem. Tudom, hogy tudja, hogy van valami – Szóval mesélj! Múltkori akció!

- Igen! Szóval bementünk tüzet nyitottak ránk, így kénytelen voltunk viszonozni, ennyi! – mondom ki egyszerűen. Ennél még rosszabb napjaimon is többet beszélek és jobb stílusban, de most nem. Haladni akarok haza. De mivel emberek haltak meg általunk, így muszáj volt itt lennem.

- Lea! – szól rám mérgesen Dóri – Normálisan már! Kérlek!

- Sajnálom – mondom és veszek egy mély levegőt. Kicsit részletesebben és finomabb stílusban elmesélem a történteket. Dóri bele-belekérdez és én illedelmesen válaszolok, de közben folyamatosan az órámat nézem.