Másfajta küldetés

14.

Anna

Lea már több mint egy hónapja odavan. Azt hittem csak két-három hét lesz, de még mindig nem tudja mikor jön haza. Nem végeztek, ez a magyarázat. Látom rajta, hogy jól van, élvezi. Viccelődik és húzza az agyam, amikor csak beszélünk. Bár ez elég ritka, hetente csak egyszer tud jelentkezni. Most is az ő hívását várom. Itthon gubbasztok és várok. Utálom ezt! Hogy nem beszélhetek vele amikor akarok, hogy nem bújhatok hozzá amikor akarok, hogy nincs mellettem mindennap! Most már értem miért akart mindenáron kettesben maradni velem, előre kárpótolni akart, de én akkor még nem tudtam, hogy erre szükségem van. Megőrjített a félelem, hogy bármikor felhívhatnak, hogy baja lett! Meredten nézem a kezemben lévő telefont, de ma sem akar megszólalni! Mérgesen csapom le az asztalra és tusolni indulok, de mégis csak visszafordulok a készülékért.

Tegnap este sikerült pár percet beszélnem Leával, nagyon nyúzott volt és a vállát masszírozta közben. Láttam a képernyőn keresztül is fáj mindene, de mikor rákérdeztem akkor csak legyintett és azt mondta fáradt. Kapott valami e-mailt a biztosítójától, amit megkért, hogy intézzek el, mert ő nem fér hozzá a papírjaihoz onnan. Végre valamiben én is tudok segíteni neki. Így kerülök most ide a lakására és kutatok a megfelelő papírok utána. Kopogtatást hallok, mire felkapom a fejem. Ki lehet az? A bejárat felé megyek is kinyitom az ajtót, Dóri az.

- Szia! – köszön barátságosan.

- Szia! Lea még nincs itthon – mondom egyből.

- Tudom!

- Honnan? Beszéltetek? – kérdezem gyanakvóan.

- Nem! Fruzsinak kint van Peti is, tudod! – magyarázkodik.

- Ja tényleg! Akkor miben segíthetek?

- Csak láttam a fényeket és gondoltam hogy te vagy itt! Meg akartam kérdezni, hogy minden rendben van-e!

- Igen, jól van Lea. Tegnap beszéltem vele, egy papírját keresem. Megkért, hogy intézzek el neki valamit!

- És te jól vagy? – kérdezi és behatóan nézni kezd.

- Jól vagyok, minden rendben – bólintok hűvösen.

- Akkor jó! Nem is zavarlak tovább – mondja kissé csalódottan és már el is fordult mikor utána szóltam.

- Te hogy bírtad ezt? – kérdezem tőle. Megáll és visszafordul felém. Kitárom az ajtót, ő meg belép rajta és a nappaliba megyünk.

- Én már eleve úgy ismertem meg Leát, hogy KKFK-s volt. Mindig is bizonytalan volt neki az itthonlét. Így én csak belecsöppentem ebbe az egészbe és nagyjából alkalmazkodtam hozzá. De ugye már a nemzetbiztonságnál van, illetve volt. Minden nap hazatért a munkából, nem ment el hetekre! Így neked nehezebb ez.

- Hát igen! – mondtam helyeslően. Mi eddig szinte minden estét együtt töltöttünk – És milyen lesz ha hazajön? Megváltozik?

- Csak egy kicsit, de hamar visszatalál önmagához! Nem igazán fog beszélni a kinti dologról, erre készülj fel. Kb három mondatban el fogja mesélni – mosolyodik el.

- Nem egy bőbeszédű! – nevetek fel én is.

- Ismerted volna korábban! Tőmondatokban válaszolt és mindent lerendezett egy vállrándítással! Mesélte, hogy mennyire utáltam az elején?

- Csak pár szóban – ráztam meg a fejem -Ezek szerint Lea nem jó az első benyomások terén. Én sem igazán kedveltem az első hetekben.