Futva menekülj

Akkor nyomozzunk

Alvin nem messze lakott tőlünk, bent a belvárosban egy kétszintes épületben. A lépcsőn igyekeztünk felfele, amikor kinyílt egy ajtó és az említett "haver" lépett ki rajta. Magas, huszonpár év körüli srác volt, fekete hajjal és kék szemekkel. Két keze tele volt varrva, jobb kezén egy tekeredő kígyó. 

-Na hello! Egyedül vagy? Nem zavarunk?- köszöntötte Deno, egy pasis ölelés kíséretében.
-Csá. Gyertek be!- szólt, majd kitárta előttünk a bejárati ajtót.
-Egyébként Alvin vagyok. Egy szalonban dolgozunk Deno-val.- nyújtott kezet nekem mosolyogva. Rendesnek tűnt.
-Liza. Örülök, hogy találkoztunk.- fogtam kezet vele egy mosoly kíséretében.
Bent a nappalijában 3 monitor és számítógép, egy fotel, meg egy kanapé és egy dohányzó asztal kapott helyet. A falak gyönyörű sötétkékre voltak festve. Arany képkeretek lógtak a falról, bennük fekete-fehér festményekkel és rajzokkal. Kissé füst és dohány szag áradt szét a lakásban, bár egyáltalán nem zavaróan. Leültem a kanapéra keresztbe tett lábakkal és a két srácot figyeltem.
-Kértek valamit? Egy kávét vagy teát?- kérdezte először rám, majd Deno-ra nézve.
-Én egy kávét kérek.- válaszoltam, mert úgy érzem szükségem lesz rá.
-Nekem nem kell semmi, de kösz.- szólt Deno is.
Pár perc múlva visszatért egy bögrével, majd a kezembe nyomta a fahéjjal megszórt koffeint.
-Szóval... Nem is tudom, hogy kezdjem. Jól vagy Liza?-nézett rám Alvin a fotelból.
-Őszintén? Nem, nem vagyok jól.- válaszoltam lassan. -Mi van az exemmel? Azért vagyok most itt, mert láttam az smst, amit írtál és amit, nem is kellett volna látnom. De mégis örülök, hogy most itt vagyok. Nem tudom, hogy a távoltartási mennyiben akadályozza azt az állatot bármiben is.
-Hülye kérdés volt, bocs. Semmiben nem tartja vissza.- mondta végig a szemembe nézve.
-Valahogy gondoltam... Jó, mit tudsz?-kontráztam rá.
-Vett egy házat a belvárosban.
-Hogymivan?- mondtam darálva és éreztem, hogy a mentő fog elvinni, felment az alapból is magas vérnyomásom.
-Nem fog történni semmi. Nyugodj meg. Érted megyek minden nap!.-próbált evvel nyugtatni Deno.
-A rohadt életbe... Nem fogod fel, hogy ez nem megoldás? Nem tudsz mindennap mellettem lenni, hiszen dolgozol! És a 7 órám között elég ideje lesz megtalálni, ha akar.-kiakadtam teljesen, a vérnyomásom az egekben. Elsírtam magam.
-A távoltartási annyiban visszafogja, hogy nem fog megkeresni személyesen, de akkor sem tudni mit keres itt. Vagyis...egy tippem van. Téged.- mondta Alvin.
-Csodálatos. Szerintem többet nem kell mondanod.-bólogattam a mondandóm közben evvel talán nyugtatva magam.
-Tudjuk, hogy ez nem lesz jó így. De elintézzük.- mondta Deno Alvinnal összenézve, mire a srác egyet bólintott.
Nem tudtam, hogy az "elintézzük" mit is takart. De gondoltam, semmi jót. Jól gondoltam. A találkozás után haza kísért Deno, majd elment azzal az kifogással, hogy dolga akadt. Hát mondom jól van akkor, menjen csak, nem tartom vissza. Persze egész késő délután az járt a fejemben, mihez kezdjek. Megbeszéltük Deno-val, hogy este még benéz hozzám. Így is történt. Az ökle lehorzsolódott, biztos vérzett is, bár próbálta ellátni a sebeket. Nem kérdeztem mi történt vele, tudtam. Előszedtem az elsősegély dobozt, fertőtlenítettem és bekötöttem a kezeit. 
-Oh basszus ez rohadtul csíp.-sziszegett.
-Ha te így nézel ki, akkor ő hogy?-kérdeztem puhatolózva.
-Hidd el, jobb, ha nem tudod. Nem akarom, hogy lásd, mire vagyok képes. Nem akarom, hogy tőlem is félj.-mondta de úgy, hogy közben nem nézett a szemembe. -Szégyellem magam.-mondta. Én egyszerűen nem tudtam szóhoz jutni. 
-Mondj valamit kérlek...-szólt.
-Nem tudom mit mondjak.-ráztam meg a fejem.
-Bármit.
-Tudod.-kezdtem bele komolyan, mintha mást akarnék mondani. -Sosem voltam még részeg.-mosolyogtam rá.
-Liza. Szerintem ezt nem most kellene bepótolnod.
-Miért nem? Ne legyél ünneprontó Deno. Elviszel bulizni? Kéééérleeek.-néztem rá nagy szemekkel.
-Ez, hogy jön most ide?-kérdezte.
-Sehogy, de ne legyél már ilyen. Jó lenne kikapcsolódni, utoljára akkor voltam bulizni, amikor...azon a koncerten, amikor...akkor.-kezdtem bele.
-Értem és tényleg elakarsz menni valahova? Most rögtön?-kérdezte.
-Igen, gyerünk már. Felmegyek átöltözni, jó?
-Legyen.

Hosszas tanakodás után a zuhany alatt sem tudtam mit vegyek fel. Sose voltam egy nagyon központi, laza, bulizós ember így nem tudtam mibe járnak az emberek inni. Annyira elegem volt az itthoni szabadidő ruhákból, hogy az akasztós szekrényem legmélyéről kiszedtem egy ruhát, ami sose volt még rajtam. Egy barátnőmtől kaptam búcsúzásként, amikor elköltöztem otthonról ide. Azt mondta: "Ezt akkor vedd fel, ha úgy érzed hiányzom."
Nagyon hiányzik. Egyszerűen mindig tudta, hogy mit mondjon, ha padlóra kerültem. Jó lenne, ha itt lenne most is de megegyeztünk, hogy nem keressük egymást, őt se bántsa Timon miattam és engem se találjon meg általa. 
Egy hosszú ujjú, combközépig érő vörös bársony ruháról van szó. Gyönyörű de eddig sehova sem tudtam felvenni. Mellé a vékony aranyszínű nyakláncom húztam fel és a karkötőm, amin egy szitakötő medál lógott.