Futva menekülj

Ketten

Már vagy három hete majdnem minden nap csináltunk valamit együtt, Denoval mindig volt programunk délutánra. Mentünk kiállításokra vagy kajáltunk a plázában. Amikor vele vagyok úgy érzem, hogy értékesen töltöm az időm. Így sokat javult a hangulatom ebben a néhány napban. Közelebb kerültünk egymáshoz, de nem közel. Semmi nem történt köztünk csak mondom...mielőtt rosszra gondolnál :)

Pár héttel később az első találkozás után

Felmentünk a szobámba és órákig beszélgettünk.

-Egyik nap nem jönnél elém suli után? Ehetnék valamit.- mosolyogtam rá kedvesen.
-Kedvellek.-simogattam meg a vállát.
-Ott leszek mindenképp.- mondta miközben a kezem még mindig ott pihentettem rajta.
A következő pillanatban viszont egy gyors mozdulattal elkapta a karom és közelebb húzott magához. Nem durván de határozottan, így már egymással szembe kerültünk. Csak harminc centire voltunk egymástól. Gyorsan vettük a levegőt és csillogott mindkettőnk szeme. Kitűrt egy tincset az arcomból. (Miért szereti ezt csinálni?!😄) Szerintem belevörösödtem...de úgy rendesen.
-Annyira szép szemed van...-suttogta halkan, a borostyán zöld szemembe nézve.
Rég nem éreztem biztonságot Timon után. De ezen Deno változtatott. Kezembe fogtam az arcát, mintha ezer éve ismerném, vagy tudnám minden tulajdonságát... Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem a kifújt levegőjét az arcomon.
-Nem tudok megbízni az emberekben. Ugye nem fogsz te is bántani?- kérdeztem suttogva tőle.
-Nem Hercegnőm-mondta édesen.
-Bejön ez a stílus mit mondjak...- mosolyogtam.
-Akkor holnap suli után? Mennem kell be a városba. - mondta aztán megölelt.
-Rendben. - mosolyodtam el és magamra húztam a puha, óriási takaróm, amit a vállamra terítettem, mint egy köntöst.
Deno az egész mozdulatsort felhúzott szemöldökkel és egy helyes mosollyal díjazta.
-Olyan aranyos vagy ebbe így bele bugyolálva.-mutatott a krém színű plédre a hátamon.
-Te is...aranyos vagy...- mondtam aztán átgondoltam. Kissé vörös volt a fejem. -Vagyis. Öm...köszi. Sokszor megtudnék fagyni.- nevettem el magam. Én készen vagyok tőle...
-Elugrok még gyors a mosdóba.- mondta.

A telefonja ott maradt mellettem az ágyon, láttam, hogy jött egy sms, ahogy felvillant a képernyő. Utána akartam szólni, de gyorsan azért elolvastam az üzenetet.

„Hol vagy már? Mondtam, hogy kettőre gyere át. Találtam erről, a Timon nevű gyerekről meg a csajodról infókat. Siess.,, --Alvin

Na jó...ki ez a gyerek és miért van nála infó a Timonról?! Nem tudom hova tenni most ezt...
-Liza, itt hagytam a telefonom nem láttad?- trappol fel vissza hozzám a lépcsőn. Én a szőnyegen ültem, miután az üzenettől megremegett a lábam és már nem bírta, majd összecsuklott alattam. Bámultam magam elé, kezemben a telefonjával még akkor is, amikor a fiú megállt a szobám ajtajában és rám nézett.
-Történt valami?-hallottam a kérdést csak nem fogadtam be.
-Hogy történt e? Igen. Történt.- mondtam magam elé nézve. -Ez a tied.-nyújtottam neki.
-Keresett az Alvin. És csak, hogy tisztázzuk, nem vagyok a csajod.-fújtattam.
-Ja köszi. Öm...elolvastad az üzit?
-Igen, láttam. És amúgy mi közöd van az exemhez? De most komolyan, tökre érdekel.-mosolyogtam rá. -De persze egy új városban is olyan, mintha még mindig a nyakamba lihegne.- kiabáltam, mert nem hiszem el az egészet.

Tíz hónapja költöztünk el onnan, ahol eddig laktunk. Gondolta anyu, hogy ez jó lesz mindkettőnknek. Nem messze költöztünk csak egy kicsivel, amennyivel kellett, mert így nem kell összefutnom mindennap se a Timonnal a gimiben, se a családjával valahol, akik persze engem okoltak mindig is mindenért.

Timon csinált párszor olyat, hogy eltűnt velem pár napra. Anyának meg simán beadta, hogy wellnessbe mentünk, miközben csak elvitt suli után hozzájuk, hogy ott töltsük az időt. Aztán valamiért nem említhettem, hogy végig ki sem mozdultunk a házukból, ugyanis nem engedte, hogy kilépjek. Ezért sokszor már üvöltöztünk egymással.
Később kiderült, hogy féltékeny volt mindenkire, akivel én jóban voltam, azért mert időt töltök velük és nem vele. Birtoklási vágy,  ennyi.
Volt, hogy olyan erősen kapta el a csuklóm, hogy másnap meglátszott a helye. Pár lila foltról mit sem beszélve, amit a vele töltött idő alatt szereztem. Úgy hittem akkor, meg is érdemeltem ezeket így nem is tulajdonítottam neki nagy figyelmet. Nagy szám volt mindig is.
-Szóval meséljél.-néztem Deno-ra.
-Nyomozok utána. Vannak ismerőseim ilyen ügyben. Látták páran a városban és féltettelek. Itt van a városban- guggolt le, hogy velem szembe kerülhessen. -Nem akarom, hogy bajod essen, ezért is kerestelek meg.- mondta, homlokon puszilt és nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon a földről, mert teljesen lesokkolódtam.
-Mondd, hogy ez nem igaz... Kérlek... Miattam van itt?- elsírtam magam, amíg szorosan megölelt. A vállába fúrtam a fejem, mert nem akartam elengedni.
-Igen. Na gyere.- rákulcsolt a kezemre majd kézen fogva húzott ki maga után a házból Alvin lakása felé.

A legalattomosabb hangulat telepedett rám, ami csak létezik. A tehetetlenség érzése.