Ha nem a maffia akkor más...

Első-"Mr. Ackerman"

Christa szemszög

Haza felé, elég érdekes volt a hangulat. Megismerkedtem Asami-val, hihetetlen volt hogy meleg. Mármint mindene meg van ahhoz, hogy ágyba vigyen bárkit. Fei Long is megkönnyebbülve mért végig rajtam. Én pedig a vörös gyémántot nézegettem. Anyunak tényleg igaza volt. A vér nem válik vízé. Kiraktuk Fei Long-ot és Asami-t és egyenesen mentünk Rómába.

A kúria csendes volt, bár nem csoda már mindenki aludt. Rivaille nem szólt hozzám egyenesen a konyhába ment. Eren biztatóan fogta meg a vállam utána Historia szobájába tűnt el. Armin nyitotta ki az ajtajuk. Intettem neki majd a konyha felé vettem az utam. A tükör előtt álltam meg lepakolva az összes súlyos ékszertől.

Az asztalfőn ült, zakó nélkül. Kilazított nyakkendővel, feltűrt inggel, egy duppla wisky társaságával. Ködös íriszekkel nézett rám. Olyan idegen, távoli volt. Leültem vele szembe az asztal másik szegletébe. Értem én mi zavarja. Értem, hogy undorodik a történtek miatt. De a felesége vagyok és ezek nem jogosítják fel, hogy ilyen legyen velem.

- Nem is akarod megbeszélni?

Néztem kérdőn rá. Felállt a poharat keményen az asztalra csapva. Odajött hozzám, a kezét zsebre vágva állt meg előttem.

- Hozzád ért kitudja hányszor és mégis megállítottál. Miért? A férjed vagyok és nem engedted, hogy megtoroljam. Solt elárult és védtelenül a keselyűk elé dobott, de te engem marasztalsz el, azért amit tettem?

A vérem a fülemben lüktetett. Ha tovább is ilyen lesz szétszakad a lelkem. Igen elmarasztalom, mert szerettem Solt-ot és szeretem Mikhail-t. Ez az én bűnöm, hogy egyszerre több embert szeretek.

- Mikhail megmentette a Ivan-t, a testvéremet és helyre állította az orosz trónt. Solt pedig okkal tette amit tett. Járulékos veszteség lettem az ellened érzet megvetése miatt. Miért nem meséled el Rivaille, mit tettél a múltban. Azt hiszed nekem nem fáj ami történt?

- Az nem tartozik rád. Többet nem kell vezekeljek, nem csak az én hibám volt akkor. Ami fontosabb szereted Christa?

Felálltam, a méregtől könnyes szemmel néztem rá. Ha nem mondja el mi történt, hogy vár megértést?

-A vérem, te pedig a férjem vagy! Ha őt szeretném otthon maradtam volna Szentpéterváron!

- Szabadon járhattál a birtokon. Nem jöttél! Pedig tudtad, hogy ott vagyok és nem számítottam. Abban a pillanatban Arbatov voltál.

Mondta megvetően, én pedig hatalmas pofont adtam neki.

- Igen! Tudod mit Rivaille igazad van! Ott abban a percben, Kate Arbatov voltam! Oroszország alvilágának Királynője!

Ott akartam hagyni. Kirohanni és végre aludni. Nem hagyott, visszarántott és a földre estem. Felettem magasodott a kezeim szorosan lefogva. Féltem, most féltem tőle. Kiakartam szabadulni, de erősebb volt. A száját az enyémnek préselte. Erőszakosan dugta a számba a nyelvét, de én így nem akarom őt! Ráharaptam a nyelvére, éreztem a vére rezes ízét. Mégsem engedett, fél kézzel fogott már csak a másikkal lerángatta a harisnyám bugyistól.

- Hozzám tartozol!

Vicsorított rám, a tekintette semmilyen sem volt. Ez lett volna előttem?

- Mikhail jól mondta, olyan vagy mint Ö egykor!

A könnyeim megállíthatatlanul folytak. Mikasa vágta ki az ajtót, megdöbbent tekintettel, komás külsővel azonban topon volt. Felpattantam és kirohantam egyenesen a saját szobámba az ajtóm bezárva. Vissza akartam jönni hozzá. Hiányzott. Felemésztő volt a hiánya. Azt mondta hiányzom. Annyi mindent megtett, hogy visszakapjon. Most meg ezt teszi velem? Talán csak elhitettük, hogy jobb lesz egymással. Az egész csak egy elképzelt. Rózsaszín buborék volt.

Mikasa szemszög

Ordibálásra riadtam fel. Rivaille és a sógornőm hangjára. Veszekedtek, értetlen voltam. Nem értettem sokat belőle, de mikor egy hatalmas puffanást hallottam kiugrottam az agyból és lélekszakadva rohantam a konyha felé. Eren és Armin tanácstalanul villogtak egymásra a folyosón majd rám. Intetem nekik, hogy menjenek vissza miközben a lépcső korlátján csúsztam lefele. A konyha földön feküdtek, a bátyám leszorította Christa-t. Meglepődtek, a sógornőm ezt kihasználva kirohant.

- Ez meg mi a franc volt Rivaille?

Kérdeztem kimérten.

- Nem a te dolgod.

Morogta, majd visszament az asztalhoz a wisky-s üveget felkapta és meghúzta.

- Azzal hogy leiszod magad nem lesz jobb. Miért csak most szembesültél azzal a ténnyel, hogy ezt meg kell beszéljétek? Megmondtam, hogy ne ölesd meg, mert baj lesz.

Levágta az üveget az asztalhoz, de nem szólt semmit így folytattam.

- Neki szerinted könnyű? Rettegett, hogy elhagyod. Azt hiszem az még mindig kevésbé lett volna fájó neki mint az amit most tettél. Ha csak bántod, jobb lesz ha elengeded. Most már van hova mennie, Ő lesz az Orosz Alvilág Úrnője.

Rivaille szemszög

Miután Mikasa befejezte a mondandóját ott hagyott. Már amikor az üveg alját láttam elindultam a szobámba. Üres volt. Pont mint előtte. Nem ide jött. Nem megyek utána most inkább nem. A teli kádba feküdtem, a víz épp hogy langyosra sikerült. Kellett is, hogy letisztuljanak a gondolataim. Tudom, hogy nem érdemelte meg. Azok után amiket Solt tett, csak azt kapta ami járt. Mikhail csak nem tönkre tette gyereknek és most elvette amit akart és mégsem hagyta, hogy megöljem. Minden rosszért engem marasztal el. Istenem. Már az sem lepne meg amit Mikasa mondott. Ha visszatérne és elfoglalná a családfő szerepét az orosz trónon. Felöltöztem, már józan voltam. Hallottam az ajtajából, hogy még mindig zokog. Bekopogtam.

-Mrs. Ackerman, bocsáss meg.