Ha nem a maffia akkor más...

Nyolcadik-"Szívek parancsa"

Fárasztóan sokan voltak a zárás végére, de ettől még teljesen feldobott a munka. Meglepett mikor megláttam Eren-t az utcán rám várva.

- Szia, Eren! Örülök neked. A lányok még nem tudják?

Bombáztam egy nagy ölelés keretében.

- Nem, de Mikasa megkért idézem "vidd el Christa-t a barom rejtekébe"

- Köszönöm. Ö, hogy van?

- A főnök egy gőgös barom. Aki egyszerűbbnek látja a problémákat elfedni mint megoldani. Ez mindig így volt.

Sajnáltam mert én ugyan ezt tettem. Ez a sok minden, ez a sok szar ami a nyakunkba hullott ezt tette. Szégyellhettem volna magam, de nem éreztem szükségét. Eren vigyorogva paskolta meg a motort. Egy óra a gyönyörű csillagos ég alatt és ott voltam. Eren elköszönt majd elment. Remegve vettem elő a kulcsom. Ez a ház, a sok gyönyörű emlékkel. Érzem a részegítő kölniét, belengi a szobákat. A konyhában telefonált, ki volt hangosítva. Asami-val beszélt, üzlet és amikor rám került a szó inkább elköszönt. Háttal állt nekem, makarónit főzött. Annyira maga alatt volt, hogy észre sem vett. A rubin köves jegygyűrűt nézegette, a szekrényről tükröződött az arcán lecsorduló könnycseppek. Kibaszottul fájt a szívem. Felemelte a kést én pedig elindultam, a tenyerére helyezte az élét. Az idő mintha lelassult volna. A jobb kezemmel átöleltem a ballal pedig meg fogtam a jobb kezét. Remegtem az adrenalintól. Megfeszült az egész teste, majd felém fordult kicsit felnéztem rá és közönyös, értetlen tekintette hamar megtelt egy érzelmi viharral. Az én tekintettem az enyém elmosták a könnyek. Mit tettünk egymással?

Rivaille szemszög

Mikasa már igen csak unta a bús képem és rám parancsolt, hogy szedjem össze magam. Olyan volt vagyis most már teljesen olyan lett mint anyánk. Hiába az egy éjszakás kalandok nincs senki aki kipótolhatná azt az űrt amit Christa hagyott. Itt vagyok 35 éves és úgy reagálok mindenre mint egy gyerek. Két napja tértem vissza Rómába de a birtokon nem találtam a helyem így ide menekültem a rejtekembe, de minden felkavar ami vele kapcsolatos. Hiányzik minden ami Ő. Az szeretete az ellenkezése. Asami is kérdezte mi van már velünk, de nincs senki akivel ezt megvitatnám. Mit is mondhatnék? Asami hazahoztam a szeretett nőt és megpróbáltam megerőszakolni. Mert kiakadtam azon, hogy nem csak engem szeret.

A konyha legnagyobb kése volt a kezembe. Tapasztalatom alapján a nagyobb fájdalom elveszi a kisebbet, de tudnék akkorát okozni ami ezt elvenné a szívemből. A tenyeremre helyeztem, hezitáltam. Sosem hezitálok. Egy másod perc múlva átkarolt a kezem lefogta, reszketett. Fairaway parfüm, tudom kié. Lassan felé fordultam, a szemei könnyben úsztak. Úgy nézett rám barna íriszeivel. Minden érzelmem ami felgyülemlett bennem rám tört. A bűntudat mázsás súlyként omlott rám mert bevillant az ahogy otthon a konyha padlójáról nézett rám. Lehajtotta a fejét. Szinte hallani lehet, ahogy a kövér cseppek a padlóra értek. Letettem a kést és megfordultam felé. A kezem az arcára helyeztem, ö a sajátját a kezemre és belebújt. Nem tudom, hogy élhetünk-e úgy mint ez előtt. Azt hiszem erre már nincs esélyem.

-Rivaille mire gondoltál!

A szívemre nehezedő összes súly könnyülni látszott. Nem szóltam még, láttam a tekintetén félre értette ezt. Az arcomon lefelé kezdtek úszni a könnyek.

- Szeretlek! Nagyon szeretlek Christa!

Rogytam le a lábait karolva, ö pedig leült és belebújt az ölelésembe. Ha ezt bárki látná nem lehetnék az Olasz alvilág királya. Mikor mind ketten megnyugodtunk, felült velem szembe. Közre fogta az arcom és keresni kezdte a szavakat.

- Én is szeretlek. Sajnálok mindent. Hibás vagyok pont annyira mint te, de könyörgöm értsd meg. Azt hittem, megvoltam győzködve róla, hogy elhagysz. Szentpéterváron minden rám szakadt. Ivan ott volt előttem. Mindenben, amiben hittem kételkedni kezdtem. Én egyszerűen nem voltam több mint egy testvért, aki végre újra a bátyával lehet. Senki másra nem gondoltam akkor csak magamra. Mikor pedig megláttalak fegyverrel a kezedben. Eszembe jutott, hogy mennyien haltak már meg. Nem akartam több halált abban a házban. Miután kiderült, hogy az apánk tehetett arról a mészárlásról. Meg kell értsd. Solt és Mikhail is fontos szerepet tölt be az életemben. Akkor ott azt hittem nem lesz baj, de mikor haza értünk te hírből sem az voltál akit megismertem.

- Bocsáss meg nekem. Én nem tudom mi lelt. Egyszerűen csak úgy akartam cselekedni ahogy jónak láttam. Nem engedtél teret. Aztán minden feszültségem rajtad csattant. Én arra jutottam, hogy neked jobb lesz bárki mással. Azt hittem lehet olyan minden mint előtted, de nem. Hogy is hihettem volna, hogy valaha is látni akarsz még.

Újra sírni kezdett és a mellkasomra borult majd a szemembe nézett, remegett.

- Sosem lesz minden ugyanolyan ebben biztos vagyok. Igazán megkell bíznunk egymásba, különben értelmetlen. Elkell fogadnunk a tetteink súlyát.

Magam is tudtam, hogy igaz amiket mond. Elővettem a farmeremből a megviselt kis dobozt és kinyitottam. A kék gyémánt az eljegyzési gyűrű. Ha mégis van remény, akkor ideje élnem vele.

- Szeretnéd újra kezdeni?

- Igen.

Felhúztam a gyűrűit és újra csak egymás karjaiba sírtunk.

- Bella (gyönyörű) úgy elfáradtam.

- Semmi baj, én is fáradt vagyok.

Felmentünk a szobába és egymás felé fordulva feküdtünk le. Sokáig csak néztük egymást. Nem tudtunk többet beszélni, még nem. Végül a szerelmem oldalán újra rám talált az álom ami oly sokáig elkerült. Én kis híján egyedül maradtam, ahogy Mikasa megjósolta. Tanulnom kell Christa-tól, nagyon sokat kell tanulnom a bizalomról és a feltétlen elfogadásról. Kérlek taníts meg mindenre amit tudsz, értünk.

Sziasztok Zsizsikék. Nos lassan ideje mindennek vissza térnie a régi medrébe. Kinek hogy tetszik?