Ha nem a maffia akkor más...

Harmadik/1-"Hamis szerető"

Christa szemszög.

Kicsit még bolyongtam Róma tekergős kanyargós utcáin. Imádtam mindig is ezt ebben a városban. Mindig más útvonalakon haza menni. Lassan behelyeztem a kulcsot a zárba. Bár Rivaille nem örült, de ugyan úgy fizettem a bérleti díjat. Anyu mindig is úgy tanított, hogy csak magamban bízhatok és nem alapozhatok mások jóindulatára. Mennyi igazság van a szavaiban. Semmi sem változott. Minden úgy maradt ahogy itt hagytuk. Béke szállt a gondolataimra. Gondolkodás nélkül mentem a fürdőszobába és beálltam a tus alá. Megmagyarázhatatlan érzés fogott el. Miért jut eszembe, hogy Mikhail és én osztoztunk egy ilyen kis szűk kabinban. Mikor együtt voltunk, amit éreztem az szín tiszta szeretett volt. Rivaille-al minden perc szenvedély és kéj, míg Mikhail-al mellett a feltétlen szeretett uralkodik. Talán nekem szükségem van a sötétségre, de ez előbb utóbb ez felőröl.

A hajam vizes volt de nem zavart. Fürdőköpenyben vetettem magam az ágyamra. Fáradt, csalódott és boldog is vagyok egyszerre. Olyan kellemes béke szállt rám, puhán ringatott az ágy.

- Olyan összetört vagy édes, kis Vörösbegyem. A ragyogásod árnyéka egykori fényének.

Az ereimbe fagyott a vér, a tüdőmbe ragadt a levegő. Azt hittem csak az elmém játszik velem, de nem. Ott volt velem az ajtó mögötti fotelben ült. Ott ragyogtak az arany íriszek rám. Mikhail tartozom egy látogatással. Ajkai elégedett mosollyal nyugtázták, hogy jelenléte megtette a hatását.

- Solt.

A hangom megremegett. Ahogy felállt akkor láttam meg, hogy Ő se pihentebb nálam. Fehér nadrág, cipő, lehelet vékony ing amin teljesen átlátszott a kötése. Ahol én meglőttem. Az enyémbe fúrta a tekintetét és az ágyhoz sétált. Bűnbánóan sütöttem le a tekintettem és már potyogtak is a könnyeim.

- Tehát elszakadtak a láncai. Betartotta amit megígért a Cselédben? A legjobb barátja voltam, nem kellett messze mennie, hogy tudja hova postázza az üzenetét.

Amit akkor először mondott? Nagy örömöm lelném a látványodban ahogy a könnyeidtől fuldokolsz, könyörögsz, hogy " hagyjam abba vagy ne okozzak több kínt" végül a fájdalommal kevert orgazmus szilánkokra törne és csodálhatnám a remegő, szenvedő tested ahogy a tekinteted megalázottságtól lenne megtelne. Solt végig vezette a kezét az arccsontom vonalán. Felnéztem rá, de nem igazán éreztem már semmit. Ténylég összetörtem. Azt vártam, hogy Rivaille ha eljön, ha megment, ha biztonságba tud akkor képes lesz elfogadni mindent ami volt a rég és közel múltban. Megráztam a fejemet.

- Mikasa megállította.

- Régóta ismerem. Az is szép teljesítmény tőle, hogy eddig is kibírta.

- Ő nem rossz csak.

A fülemhez hajolt, nem mertem megmozdulni. Lassan formálta a szavakat.

- Valóban nem rossz csak egy komplett szervezet feje. A Királynő, akiért megveszett pedig egy másik szervezett sarja és tudod édesem nagyon jól áll neked az-az éned is. Mostanáig nem tudtam megmondani, mi is az a kis sötétség a tekintetted mélyén. Emlékszel az utolsó írásomra? Emlékezzned kell, hiszen veled írtam.

- Mind az természetünk rabjai vagyunk.

Súgtam és elmerültem a tekintetében.

- Pontosan! Vörösbegyem Rivaille nem fog túllépni azon a tényem, hogy valaki más is beléd kóstolt és te nem hagytad meghalni mert a véred.

Tudtam hogy igaza van, magamtól is ráébredtem. Hiába szeretem ez még sem mehet így. Nekem mind hárman fontosak. A gőg és a büszkeség kitört belőllem.

- Ítélj csak el te is! Nem érdekel! Nem tehetek róla, hogy szeretlek titeket.

Ölelésbe vont amitől megremegtem. Volt idő mikor bármit megtettem volna ha így ölel, de későn jelezte felém hogyan tekint rám. Talán attól féltem, hogy mi lenne ha mi ketten együtt lennénk. Féltem mit gondolna anyu. Hova áltatom magam, még most is vágyom rá.

- Én láttalak meg előbb és vettelek a szárnyaim alá. Azóta vágyom rád, hogy beestetek az órámra azon a szürke, monoton napon. Te voltál kis Vörösbegyem, aki színeket hozott az életembe.

A szívem fájt a boldogságtól. A kínzó vágy futó rózsaként tekeredett köré, akár a kísértő kígyó Éva köré az édenben. Valami nedveset éreztem, a sebbe enyhén vérzett. Még ha kiadott a Baishe-nek, még ha emiatt újra kellett élnem a múltam. Képtelen vagyok haragudni. Mikhail-ra sem tudok, Ő is aszerint cselekedett amit jónak látott és egyre hálásabb vagyok neki. Lenéztem a kezemre, Solt vére ragyogott rajta.

- Sajnálom Solt. Nem láttam más esélyt, hogy túléld.

Sírtam fel. Csak nevetett és a hajamba puszilt, újra megszólalt az ősi ösztön még pedig, hogy Ő veszélyes. Nem érdekelt. Engem már tényleg semmi sem érdekel.

- Ne tedd! Én sem sajnálok semmit azon kívül, hogy nem vágtam a sarokba a karrierem mikor megismertelek. Végre tudom mi az a apró szikra a tekintetedben.

Megsimogatta az arcom, én pedig a tekintetében vesztem el. Képtelen gondolatok örvényébe kerültem.

- Most mi lesz veled?

- Találkozunk a következő szemeszteren. Tudod édesem te olyan vagy akit hiába intenek óva mindig csak a saját feje után megy.

Ahogy a kötésre tette a kezét az máris tiszta vér volt. Nem beszéltünk többet a konyhában újra kötöttem neki. Egy kis helyen nyílt el a varrat. A seb láttán megint éreztem egy kis bűntudatot. Tényleg ez volt az egyetlen út? A kezeim az ajkához emelte és megcsókolta.

- Fei Long és a nagybátyám szerint is nyomos okod volt ezt tenni. Egyszer elmondod?

Elmosolyodott az arcom a kezei közé fogta és odahajolt. Semmit sem mond és nem is fog. Még nem, meglehet sosem. A tekintette pillanatok alatt törték fel a lelkem zárjait. Pontosan tudta mire vágyom, de várt nem tett semmit sem. A tekintettem újra könnyekben ázott.

- Kérlek.

Megváltozott minden, mióta Mikhail megérintett. Másra sem vágyom csakhogy újra elveszítsem az időt. Nem akarok gondolkodni, csak érezni. Olyan embert akarok érezni akit szeretek. Aki fontos az életemben és, aki nem vett meg a vérem miatt. Amint az ajkai az ajkaimhoz értek megadtam magam a vágynak. Azt a lehelet vékony inget lesegítettem róla. A csókja elmosta a tudatom. A bőre jéghidege hűtötte a meleg tenyerem. Óvatosan simítottam végig a szikár felső testén, vigyázva a jobb oldalt lévő a kötésre. Mikor az övcsatját kipattintottam megfogta a kezem és a konyhaszigetre ültetett. A köntösöm szétnyílt, ahogy elterített a hideg márványlapokon. Az ajkai elnyíltak, a tekintette olyan volt mint egy prédáját elejtő vadnak. Nem bántam, de ettől még éreztem a lángoló arcom.

- Olyan éteri vagy Vörösbegyem, akár a kertem liliomai.

Szólni akartam, de nem hagyta. Újra megcsókolt. Az ujjival épphogy érintette a bőröm mégis reszkettem. Átöleltem a lábaimmal és magamhoz húztam. Belenyögtem a csókba, mikor megéreztem mennyire vágyik rám Ő is. Elhúzódott tőlem és szabaddá tette magát, a jobb lábam a nyakába kapta és mélyen elmerült bennem. A tekintettünk, teljesen összefonódott. Én már tényleg nem tudom mi a helyes, de ha valami ennyire jó érzés. Az nem lehet rossz. Azt mondja éteri vagyok, de ahogy birtokol nem ezt tükrözi. Határozott, ősi ösztönként éljük az egészet. Mikor leteszi a lábam, körül ölelem vele és a kezeimen támaszkodom meg. A pult épp tartja a fenekem, de nem számít átölel és csókba borulva élezzünk el. Hangtalan potyogtak a könnyeim, olyan hosszúak voltak ezek a napok. Finoman simogatta a hátam, annyira szerettem volna. Bárcsak mindig elbújhatnék és csak szeretkeznék.

- Köszönöm.

Suttogom mire alig hallhatóan kuncog. Homlokon csókol és rendezi Ő is magát. Az ajtóból visszanéz rám, pont úgy mint régen és elmosolyodik. Tényleg életben van, az aranyszemű angyalom.