Ha nem a maffia akkor más...

Ötödik/1-"Édes otthon"

Mikor leszálltam Feri hegyen nagy meglepetés volt, hogy anyuék már tűkön ülve vártak rám. Angelina persze egyből ostromolni kezdett, hogy hol vannak a gyűrűim. Vagy kitől kaptam a vörös gyémántos medált. Azt hiszem anyu arcát sosem fogom elfelejteni. Kétségbe esett és fájdalmas volt, rettenetesen ideges lett. Apu pedig, ugyan ilyen lett és ezen semmi meglepő nem volt. Amint haza értünk el kellett meséltem nekik, hogy Rivaille és köztem mindennek vége. Elmondtam nekik, hogy megtaláltuk végre egymást Ivan-nal persze és voltam otthon. Angelina sajnos alig értett meg bármit belőle. A szüleink fájdalmas arckifejezése enyhe bűntudatot keltett bennem. Mert utólag is csak azt tudom mondani, hogy jó érzés volt amit megéltem. Az aranyszemű angyalommal pedig csodálatos volt. Ezekről azonban nem beszélhetek, anyu végképp összetörne.

Nagyon élveztem a szobám békés nyugalmát. Rég nem éreztem ilyen biztonságban magam. Távol a szívemet őrlő érzésektől.

- Kicsim, bejöhetek?

Kopogtatta meg anyu az ajtóm.

- Persze.

Szóltam ki, épp a fali kollázssom csodáltam. A régi barátokat, barátnőket. Anyu gondosan becsukta az ajtót. Leült az ágyamra és megsimogatta maga mellett a helyet.

- Kincsem. Kérlek, tudnom kell mi történt veled. Én vagyok az anyád. Kiben bízol ha nem bennem?

Sírás szakadt fel a torkán, szorosan átöleltem míg megnyugodott.

- Anyu tudom, de hidd el. Ha azt mondom, hogy nincs baj. Kiderült ki vagyok. Gondolj csak bele kiakarna kígyót tartani az ágyában?

- De hát neked sosem volt közöd az Arbatov ügyekhez. Nem mondtad Rivaille-nak?

- Náluk ez nem számít, amíg "otthon" voltam rájöttem erre.

Ijedten nézett rám, a vállaikba kapaszkodott.

- Mikhail! Nem bántott ugye?!

- Anyu Mikhail-nak esze ágába sem volt bántani. Ivan neki köszönheti az életét. Apánk a Colombiai ügyfél miatt feláldozta volna. Mikhail ezért tette, minket nem bántott volna.

Anyu még sírt majd halványan mosolygott. Ivan jár az eszébe, biztosan tudom. Nagyon szerette Őt.

- És mond, hogy van Ivan? Bár láthatnám milyen fiatalember lett, igaz?

- Remekül van. Tudod, hogy mindig is jóképű volt. Ami megmaradt a hihetetlen udvariassága. Mikhail pedig semmit sem változott, csak valóban férfi lett. Látnod kellett volna az arcát mikor meglátott. A felismerés miatt földbe gyökerezett egy pillanatra.

Anyu elgondolkodott majd közre fogta az arcom és gyengéden simogatta.

- Kérlek! Kislányom ígérd meg nekem, hogy nem folysz bele semmibe sem. Én nem akarlak apád székében látni, téged nem. Azt tettem amit abban a percben jónak éreztem, én csak biztos jövőt akartam neked biztosítani.

Újabb sírás tört anyura, finoman simogattam a hátát. Hogyne érteném amit mond, én is hasonlóan cselekedtem volna a helyében. Csakhogy aki abba a világba születik, akarva-akaratlanul is visszavágyik. Mert pontosan tudhatja mit várhat attól a világtól. Árulást és szenvedélyt. Ez a kettő kéz a kézben jár. Fei Long nem beszélt mellé. Szemet hunyhatok Solt tette felett és hagyhatom, hogy a rózsaszín köd elvakítsa a látásom. Megadhatom magamnak ideig óráig a boldogság illékony képzetét, de a vége nem lehet más. Anyu kétségbe esve nézz, én pedig rámosolygok.

- Megígérem, de Augusztusban kimegyek hozzájuk.

- Nem élhetem az életed, de félthetlek.

Mondta és megpuszilgatott, az ajtóból szólt vissza még mindig bánatos mosollyal.

- Gyere kész a gulyás és csináltam még hortobágyi palacsintát is.

- Szuper vagy anyu!

Már indultam volna mikor megcsörgött a telefonom. A szívem egyik pillanatról a másikra hevesen vert. Megpróbáltam felhívni mielőtt eljöttem volna, de nem ment. Pont amiatt amit Fei Long mondott és ez a jobban fáj, mint maga az árulás.

- Szia.

- Még csak nem is szóltál, hogy elutazol.

Semmi köszönés csak bele a közepébe. Ennyire feldúlta volna, hogy nem szóltam?

- Talán nem hiszed, de egy érzelmi vihar vagyok. Nem azért ami köztünk volt, mert az csodálatos volt. Éppen csak túlsebezhető vagyok. Muszáj pihenem és ez nem megy nálatok.

- Látlak még, vagy eltűnsz?

- Találkozunk a nyár végén Solt professzor úr, kérem addig legyen türelemmel. Azt hiszi beérem annyival amit kaptam, akkor téved.

Incselkedtem mire halk kuncogást hallatott. Szinte látom, ahogy zavartan túr a hajába. Önkéntelenül a számat falom. Igen ez már sokkal inkább Ő.

- Értettem, édes Vörösbegyem. Igyekszem türelmes lenni. Bár titkon bíztam benne, hogy képtelen leszel meg lenni nélkülem.

Égett az arcom, hirtelen csak szakadozva kaptam levegőt. A hangja és ahogy beszél még mindig ezt váltja ki. Akár egy ostoba haszonállat önakaratból megyek a végzett felé. De nem érdekel.

- Így érzel?

Megremegtem. A múltkor én idéztem és befejezte. Abban a percben nem lehet volna mélyebben vagy őszintébben elmondani az érzéseimet. Amikor vádaskodtunk a hiú reményeket illetően, mind a ketten sértettek voltunk. Pedig akkoriban semmi sem volt közöttünk. Most valahogy azután, hogy egymásnak adtuk magunkat olyannyira más.

- Igen. Minden percben úgy érzem, hogy csak álom volt és újra akarom élni. Megbizonyosodni, hogy valóság mikor a karjaimban tartalak és nem valami tünékeny vágyálom.

- Abban a percben megfogtál, hogy megismertelek. Emiatt nem kell aggódnod.

Jelen pillanatban nem tudunk többet mondani egymásnak. Megszakította a vonalat. Kira Liu kísért, ahogy elismétli újra és újra, hogy áruló vagyok.

Letrappoltam és bevágódtam volna a helyemre az asztalfőn, ha azt apu nem foglalta volna el.

- Hékás, főnök ez az én helyem!

Tettem csípőre a kezem, de csak nevettek majd én is nevetve leültem. Angelina pedig részletes mesélésbe kezdett. Majd én is meséltem a barátnőimről és a suliról.

Észre sem vettük, hogy elszállt a hónap. Minden fele voltunk az országban fürdők, túrák, állatkertek, vásárlások. Boldog, békés idő volt. Viszont ha anyu vagy apu meglátta a nyakláncom elkeseredett. A féltés és a keserű emlékek, ott voltak akár a nem kívánt vendég. Vannak dolgok amiket az idő múlása sem enyhít vagy tüntet el. Ezzel szemben tehetetlenek az emberek. A lányok messengeren vették a fejem, mert nem hitték, hogy tényleg lelépek. Jól voltak és ennek örültem. Nekik legalább összejött elsőre. Az indulásom reggelén írtam Mikhail-nak, de nem érkezett válasz. Meglepett a történtek után, de nem vettem a szívemre. Ebben a világban az üzlet van mindenek előtt.