Ritmus

Kettő

A M O N
______________________

Ebédszünetre állt az idő, pontosan tudtunk, hogy csínján kell bánni az étellel, ugyanis összevont testnevelés óránk lesz az egyel alattunk járó, 10. osztállyal. A szünetünk is lerövidül ilyenkor röpke 10 perccel, az öltözés szempontjából.
Leültünk Catlynnel a szokott asztalhoz, mely a középtájon lévő asztalokon belül is jobb oldalra esett.

- Szeretem azt az első 5 percet, amit nagyrész nyugalomban és evéssel tölthetünk - közölte nevetve Catie, majd a fejével az ajtón kifelé siető lánycsoport, meg Zig és Tripp felé bökött. A srácok egy 5 percre feltudják őket tartani általában, de sajnos nem túl hatásos védőfalak. Persze, nem is arra vannak.

Tripp és Zig irányt véve felénk elindultak, a gárda meg utánuk. Lepacsiztak velem, leültek mellem. Zig a jobb oldalamon, Tripp a bal oldalra Catlyn mellé, ezzel is kicsit hárítva a rajongókat.

- Hey, Amon! Hallotad, hogy a nyápic 10-el leszünk? Asszem' az oszik közötti röpi miatt, vagy mi.

- Zig, hogy neked mekkora a pofád szivi. Attól, hogy valaki 10. oszis, még nem azt jelenti, hogy nyápic is. Ne feledd, tavaly még mi voltunk a nyápicok. Bár te még azóta se változtál semmit - vágta rá Catie gunyos mosollyal.

- Jaj a kis Catie megvédi a piciket..hogy ez milyen aranyos. Nőj már fel kincsem, most mi vagyunk akikre felnéznek, használd inkább ki!

- Pont Te mondod, hogy nőjjek fel? Te, aki még a kis Tintahaverral alszik, az ugyan olyan polipos pizsijében? - kérdezte továbbra is gúnyos hangnemben a pelenkáshaverom. Tintahaver már Zig kiskora óta megvan, egy kis áfonyakék színű polip.
Bár most jöttem rá, hogy Catlyn tőlem tudja, Zig ezért még kifog nyírni. Jobb, ha tesi után elbújok.

- Hé', hát azt te ezt honnan tudod?! - dühös tekintetet lőtt felém, majd Catie is felém fordult mosolyogva. Bajban vagyok.

- Ácsi, ácsi srácok. Most ilyen kis apróságokért ne hibáztassunk senkit, mindenkinek jár a szája, néha néha kikotyogja az ember a dolgokat. Ugyan, gyerekek! - próbálkoztam menteni a helyzetet, de leginkább a saját bőrömet, több-kevesebb sikerrel. -Ha most megbocsátotok... - körbemosolyogtam mindenkit, majd felálltam és elkezdtem megirigyelhető gyorsaságban futni a testnevelés terem felé. Már csak az asztal felől jövő hölgykuncogást hallottam, amin megint csak elmosolyodtam.

Kanyart véve az eddig egyenes utamon, befordultam az öltöző felé.
Azt hittem egyedül vagyok, ezért odasétáltam az öltözőszekrényemhez.
Levettem a Nirvana pólóm, azután beakasztottam a szekrénybe. Meglepő módon a tesipólómat mégsem találtam meg.
Keresgéltem, s keresgéltem, mire hallottam egy szekrény becsapódásat. Ki lehet az, hisz még van vagy 10 perc. Körülnéztem a sorban, ahonnét jött a csapódás. A szekrénysor végében, egy göndör, sötétbarna hajú, körülbelül velem egy magas, tán 178 centi körül lehet. Ült a padon, fejét a tenyerébe temette. Karját hegek csúfították. Meglepődtem, kicsit hátrahőköltem, ami azt eredményezte, hogy belerúgtam a padba, ami a szinte üres, óriási terembe erősen visszhangzott. A fiú rémülten rám nézett, épp oly meglepett volt, mint én.

- Szia - köszöntem rá egy kisebb szünet után, Ő csak körülnézett, mintha nem hinné el, hogy neki köszönök.

- Hozzám szóltál? - erősítette meg az elméletem bátortalanul.

- Látsz itt mást? - elképedtem. - Hé, figyi nincs egy pólód feleslegbe, asszem' az enyém a hétvége után is a mosást boldogítja - mosolyogtam rá bizonytalanul.

- D-de, persze van - értetlenül kicsit, de felállt a szekrényéhez sietve. Hipp-hopp beírta a kódot, majd kikapta a másik sima, fehér pólóját. Fura mód, felvolt már bontva, mégis úgy ahogy az áruházakban, fel volt tekerve és rá volt húzva a papírcucc, amin az adatok voltak.
Mire észbekaptam, már ide is dobta. Pont elkaptam, majd feleszmélve felé lőttem egy hálás mosolyt.

- Köszi! - visszafordulva a szekrényemhez felkaptam a pólót, majd a fekete farmerom szinté fekete övét kezdtem el kicsatolni, meg a gombbal és a cipzárral babráltam. - Amúgy, mi a neved? - érdeklődtem, de válasz nem jött. - Hahó? - szóltam mégegyszer utoljára, majd megfordultam, de nyoma sem volt.
Hova lett?
Hitetlenkedve ugyan, de visszarángattam magam a gondolatok mezejéről, ezt követően bevágódott a bejárati ajtó és nagy hangzavar töltötte be, az eddig üres, s csendes öltözőt.

L U C A S
_______________________

Egész délelőtt a szüneteket a fűzfa alatt töltöttem, a szokásos helyen, s módon a zenéimmel. Bámultam felfelé, nézve az ágai között ki-ki bukkanó eget.
Néha rátekintettem a tömegre.
Ebédszünetben leültem a legszélső asztalhoz, kb 5 percem lett volna a tömeges betoppanás előtt, úgy döntöttem nem eszek. Étvágyam se volt nagyon, meg ugye időm se. Főleg, hogy percek kérdése lenne, hogy fejbevágjanak egy feliratos műanyag tányérral.
Gondoltam jobban járok, ha elindulok az öltözőbe, jóval a többi ember előtt.

Az én szekrényem a tesiterem ajtaja előtti sor, második szekrénye.
Elég szerencsés, ha véletlen előbb jönnek, gyorsan be tudok sunnyogni a terembe.
Lekaptam a pólóm, majd az övvel kezdtem el szerencsétlenkedni. Sajnos megint fogytam, már kellet az öv.

Mikor teljesen testneveléshez kész voltam, megnéztem a telefonom, majd bevágtam a szekrény ajtaját. Volt még egy csomó időm.
Végigsimítottam a hegeket a karomon, majd tenyérbe temetett arccal ültem, az akkor még üresnek hitt öltözőben.
Talán igazuk van, talán tényleg lúzer vagyok...
Megszakította a csendet, egy éppen ütköző pad. A szívroham kerülgetett, ijedtemben felnéztem.
Egy elég ismert, szintén rémült arc bámult rám. Tudtam ki ő, mindenki tudja. A magas, félmeztelen srác. Fekete kócos hajjal, mely belelógott ijedt arcába. Tágra nyílt világoskék szeme megtapadt arcomon. Zavarba hozott félmeztelen felsőteste, halványa kirajzolódó kockái, izmos melkasa és karjai.

- Szia - szólalt meg mély, férfias hangon, egy laza szünet után. Nem értettem, vagy csak nem akartam elhinni, hogy éppen nekem köszön. Körülnéztem, hogy elkerüljem a félreértést, sajnos feltűnő volt zavarom.

- Hozzám szóltál? - biztosra akartam menni. Új volt a helyzet, általában a levegővel egyenlő szinten tartanak. Furcsán nézett, mintha nem hinné el amit hall.
Talán túl személytelennek tűntem?

- Látsz itt mást? - teljesen elképedt képpel bámult rám továbbra is. Nem értettem, miért is nincs semmi ellenszenves szándéka.
Talán tévedtem vele kapcsolatban? - Hé, figyi nincs egy pólód feleslegbe, asszem' az enyém a hétvége után is a mosást boldogítja - mosolyodott el, kicsit bizonytalanul.
Istenem az a mosoly, mint egy félisten!

- D-de, persze van - válaszoltam hitetlenkedve, azután észbe kaptam és sietve felálltam a szekrényemhez. Lazán kinyítottam a kódolt kis fészket, majd előkaptam a másik fehér pólót. Szépen feltekerve és megvételi állapotban, tisztán. Odadobtam neki, rám mosolygott és visszafordulva az ő szekrénye felé felkapta a pólóm, folytatta a vetkőzést. Csend uralkodott el, hirtelen úgy éreztem, ugyan az az egocentrikus akinek hittem és egyszerűen csak segítség kellett neki. Ő sem gondol többnek, mint puszta levegőnek. Fogadjunk még arra se méltat, hogy visszaadja. Felőlem tartsa meg.
Elöntött a düh, hisz semmiben sem különb. Megembereltem magam, felálltam és bementem a tesiteremben. Üres volt, a tanár is biztos az ebédjét fogyasztja épp.
Leültem a sarokban lévő padra. Visszhangzott, ahogy leülve egy picit meglöktem. Megint a tenyerembe temettem az arcom.
Eddig is lúzer voltam, miért pont most változna meg?