Ritmus

Öt

L U C A S
______________________

- Catie, ő Lucas - Catlyn rám mosolygott, amit erőltetve, de viszonoztam és megráztam a kinyújtott kezét. - Tőle kaptam tesi a pólót, ott találkoztunk. Aztán összefutottunk a zeneboltba, meghallottam ahogy gitározik - nézett bele mélyen a szemembe.

- Lucas, te is segíthetnél a lemez keresésben, gondolom te is tudsz pár jó számot - Catlyn megragadta mindkettőnk kezét, elkezdett húzni a zenék rengetegébe.

A nap már lemenőben volt, a bolt kezdett zárórát ütni. Segítettünk Catlynnek odacipelni a tucatnyi lemezt. Különböző albumok, több tucatnyi előadótól. Odasétáltunk a kasszához, az eladó elkerekedett szemekkel nézett először az izgatott lányra, majd ránk mosolygott. Gondolom rájött, hogy ez számára is kielégítő ajánlat lesz.
Előadók szerinti stócokba raktuk.

- Felkészült vagyok - tapsikolt Catlyn, majd előkapta a táskáját, amiben volt bőven hely a lemezeknek.
Miért bosszat ennyire az életvidámsága?
Elindultunk az ajtó felé, Catlyn tömött táskája talán kicsit nevetséges is volt, de ezzel ne törődjék senki.

- Köszönöm Srácok ezt a remek délutánt és a segítséget! - mosolygott ránk, majd megölelte Amont.
Az ölelésük szerintem dühitően hosszú volt...
Hirtelen elengedték egymást.
Meglepődni se volt időm, mikor már a másik pillanatban engem szorongatott vidáman.
Tehát ilyen az, ha törődnek veled?
Visszaöleltem miután kapcsoltam.

Catlyn elindult jobbfelé, még utoljára visszaintegetett, majd gyorslépésre váltott.
Ott maradtünk ketten. Nem tudtam, hogy most mit fogunk csinálni. Gondolom még nem megyünk haza.
Akkor Catlynnel ment volna.

- Mennyi időd van még? - kérdezte Amon. Mintha éreztem volna egy kis mosolyt.

- Igazából, még van - feleltem egyszerűen.
Úgysem vár senki, fel se tűnne, ha nem mennék haza...

- Mutatok valamit - mondta, majd minden előjel nélkül elfutott balfelé - Kövess! - kiabált még utoljára vissza. Elmosolyodtam, azután engedelmesen rohantam utána.
Kíváncsi vagyok.

Egy darabig egyenes irányt vittünk, majd egy éles kanyarrál a jobboldalt választotta.
Egy kicsit üresebb részhez értünk néhol dombos, néhol kopár táj futott mellettünk.
Nem jártam még erre...
A házakból egy-egy halvány fény szűrödött ki.
Megint vett egy jobb kanyart, ami egy köztes útra vitt minket.
A házak elfogyóban voltak, s egy raktárhelyiségekkel teli részre érkeztünk. Magánraktárak rengetege vett körül minket.
Amon hirtelen megállt az egyik előtt, de jól bírja a futást, meg se kottyant neki.
A sötétedésben kifejezetten ijesztően hatnak ezek a raktárak.
Mondom én, mint valami sorozatgyilkos...egy elég vonzó sorozatgyilkos.
Megálltam mellette, kapkodtam a levegőt. A holmi tíz percnyi futás tűnt vagy harminc percnyinek.
Sorozatgyilkosunk előkapott egy kulcsot, a zárban egyszer balrafordította, majd egy laza mozdulattal felnyitotta a raktár ajtaját.
Lefagytam. A kuckó belső része tág volt és otthonos. A bal oldalon egy fekete agyonhasznált bőrfotel díszelgett, mellette szintén a bal oldalon egy kis minihűtő, a jobb oldalán egy asztalka, amin egy rádió talált helyet. A falról minden irányból különböző poszterek, de ez úgy képzeljétek el, hogy nem csak egy-egy, hanem milliméterre pontosan egymás mellé;alá;fölé, beterítették az egész falat.
A jobb oldalon a sarokban egy erősítő és egy basszus, amellett a fallal párhozamosan két akusztikusgitár csalogatta az embert. A tér közepén egy sima fekete szőnyeg és egy csocsóasztal.
Egy igazi férfibarlang.

- Azta, ez de király - nyögtem ki elkerekedett szemekkel.

- Üdvözöllek Amon kuckójában! - tárta ki karját, beinvitálva a gyönyörbe. Mégegyszer körbetekintve beléptem a raktárba, a plafonról lámpa gyanánt egy diszkógömb lógott le.
Kényelembe helyeztem magam a bőrkanapén, mire Amon bekapcsolta a gömböt és utoljára körülnézve lecsukta a magánraktár ajtaját.
A gömb több színben villogott, a plakátokra kivetült kis fényköröcskék mozogtak körbe.
Tökéletes délután, egy tökéletes emberrel...

A M O N
_______________________

Ahhoz képest, ahogy indult a délután szerintem egész jól végződtek a dolgok Catlynnel.
Gondoltam ha már van még időnk, elviszem Lucast a barlangomba.
Éhen nem halunk és remélem gitározni is lesz kedve.
Erről a helyről még Catie sem tud...
Elindultam futva a már ezerszer látogatott helyre, átvágva a lakóházak előtt, egészen egy eldugott kis helyig, amit még kemény három éve bérelt ki apa, csak nekem és a gitároknak, a zenének.

Miután megkaptam a helyet még a 14. születésnapomra, én onnantól tervezgettem, hogy is szeretném. Azóta is ez a harmadik otthonom.
Remélem Lucasnak is tetszik.

Odasétáltam az akusztikushoz és a számot amit akkor játszott elkezdtem pengetni. Felémfordult, én mélyen a szemébe néztem és rámosolyogtam, majd biccentettem a basszus felé.
Bedugta az erősítőbe, majd kielemezve hol is tartok beszállt Ő is. Átjárt a zene.
Lucas, mint akkor megint beleadott mindent, éreztem a fájdalmát és a dühét is. Elmerültem a játékába, vitt magával. Letettem a gitárt, becsuktam a szemem és hagytam, hogy vigyen.
Miért vonz ennyire?

Végigvitte a dalt, kapkodta a levegőt. Néztem a mellkasát ahogy emelkedik, majd ereszkedik. Arcán szomorúság és düh keveredett, mégis nyugodtaság áradt belőle. Olyan mértékű, hogy engem is elöntött, a gyomromban valami rendetlenkedni kezdett, valami kellemes.
Lucas lerakta a gitárt, felemelte fejét, s felém fordította. Tekintetünk találkozott, mélyen egymásbafurodtak. Sötétzöld szeme csillogott egy kevés fájdalmat tükrözve. Nem bírtam tekintetem másfelé vezetni. Levegővétele lelassult, enyémmel egy hullámhosszra. Szívem erősen dobogott, nem értettem miért. Nem értettem semmit ezekben a pillanatokban, csak odaakartam hajolni. Tudni milyen, ha megcsókolnám.
Lassan, észrevétlen tempóban akaratlanul is közeledni próbáltam felé továbbra is, zöld szemében elveszve.

- Késő van - közölte nyersen, nyelt egy nagyot és zavartan mosolyogva elfordította fejét. Felállt a székről, odasétált a táskájához, felkapta a pulcsiját. Kivette zsebéből a telefont, majd bólintott sután, mintha meg akarná győzni magát az előbbi állításról.
Táskáját felvállra vette, elindult az ajtóhoz, de megállt előtte.
Mire kapcsoltam, hogy talán felkéne rántani. Megráztam a fejem, felpattantam és egy laza húzással az ajtó már fel is nyílt.

- Várj, hozom a dzsekim meg a táskát, egy perc...

- Ne fáradj, maradj nyugodtan, haza fogok találni - mosolygott rám, kerülve a tekintetem.

- De én szivesen...

- Köszönök mindent, a délutánt és hogy elhoztál erre a menő kis barlangba - intett, majd elindult arra amerről jöttünk - A suliban találkozunk! - kiabált vissza.

- Igen, gondolom...- válaszoltam, bár nem voltam már elég hangos ahhoz, hogy meg is hallja.
Visszacsaptam az ajtót, dühös lettem és továbbra se értettem semmit. Levágódtam a kanapéra, bekapcsoltam a rádiót és egyszerűen próbáltam elterelni minden gondolatom, minden bennem kavargó érzést, de csak lejátszódott bennem újra és újra.
Meg akartam csókolni? Miért?
Zavaros volt minden, bonyolúlt és értelmetlen.
Amon mi van veled? Mi volt ez? Miért?