Ritmus

Hét

L  U  C  A  S
_____________________

A koncertre vezető út alatt egészen megkedveltem a tesóm barátait.
Különösen Connie megismerésén dolgoztam, sőt úgy tűnik ő is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy jóba legyünk.

A koncert természetesen király volt, ittunk is egy keveset kivéve Samuelt, hisz ő volt a sofőr.

Azért kicsit sajnáltam őt, mert talán az ott lévő emberek körében Sam viszi a pálmát ivás terén.

Tavaly előtt Eric születésnapját itthon ünnepelték, nem meglepő módon temérdek sok piával. Természetesen leitták magukat a sárga földig, de a maradék piát még Sam lazán betolta...
Tudtommal nem volt kevés.
Persze meg is lett az eredménye, átesett a kifejezetten alacsony korlátú kis előteraszunkról, majd felkiáltott és ezt követően a lépcsőn fölfelé beesett alá. Érdekes volt, nem tagadom ez azóta is eléggé megmosolyogtat.

A szuper hétvége és a kis nosztalgia után, vissza kell rázódnom az unalmas, magolós hétköznapokba.
Ritka, hogy kimozdulok hétvégente, az meg még ritkább, hogy Eric-kel.

Sajnos ma újra összevont tesink lesz.
Semmi kedvem nem volt a többi osztály egoista képéhez, de
nincs mit tenni.
Ha már olyan éktelenül nagynak érzik magukat, legalább ne adjak nekik okot arra, hogy kimutassák azt felém
Bár úgy tűnik, arra mindig van okuk...
Mindig is törzsgyökeres senkinek tartottak.. Változik ez valaha?

Nekiindultam az öltözőnek, messziről elkerülve a csűrt, az ebédlőnek nevezett koszfészket.
Volt bőven időm, kerülni nem fájt semmibe. Átbaktattam az udvar tágasabbik, növényekkel körülfoglalt részén, ahol a fákról lehulló, elszáradt levelek ropogtak a lábam alatt.
Minden apró recsegés egy kis élettel töltött meg, imádom az őszt. A színek kavalkádja, az eső és ahogy lassan, levelenként viszlátot súgnak a lombok.

Odaérve az öltözőhöz, benyitva az ajtón körbe néztem a csend lakta termen, a szekrények katonás, lehangoló sorain.
Sehol egy árva lélek..
Sóhajom hangosságát a visszhang igazolta. Ez is egy újabb, ez is egy szörnyű és monoton nap.

A szekrényem elé érve kinyitottam azt. Lassan levetten magamról a pólót, összehajtottam,  utána magamra vettem a szokott fehér pólóm.
A gatyám csattjával babrálva egy hangra lettem figyelmes, az ajtó hangjára, ahogy becsukódott.
Amon?
Felkaptam a fejem, elkezdtem kutatni a sorok között, tekintetem hol ide, hol oda ugrándozott, remélvén azt, hogy Ő lesz ott.
Nem láttam senkit, valami szokatlan és éktelen fájdalom rakott bennem fészket. Izgatottságom és reményem egyszerre halványult el, majd váltott át egy egészen szívszúró érzésre.
Nem értettem miért, nem értettem mi ez.
Szedd össze magad! Ne légy ilyen szerencsétlen balfék!

Az ajtó megint becsapódott, egyre inkább félelmet éreztem, mintsem holmi reménytelenséget.
Valaki szórakozik velem?

Elindulta a terem ajtó felé, ahol furcsa módon tárva-nyitva állt a szertár, a tanár meg sehol.
Félve settenkedni kezdtem a szertár irányába, ahonnét közeledvén hangos zaj szűrődött ki. Az ajtó mögé bújtam, mikor egy óriási nagy és zöld jógalabda tört utat magának, elgurult a terem másik feléig.
Mi a franc?
Nyeltem egy nagyot, óvatosan bemerészkedtem az első pillantásra üresnek látszó kis helységbe. Benéztem a polc mögé, sehol senki.
Mi történik?
A mások oldalról érkező halk léptektől kirázott a hideg, ezt követően a szertár ajtaja becsapódott és a kulcsok csörgése is elhalványult. Csend járta át az egész termet.
Ne! Ne!
Pánikolni kezdtem, oda rohantam a kiúthoz, mely sejtéseim szerint persze, hogy nem nyílt ki.
Rángattam, kiabáltam torkomszakadtából, ütöttem-vertem azt az istenverte ajtót, de az nem nyílt továbbra se, s válasz sem érkezett kintről.
Miért történik ez velem? Ez valami rossz vicc? Valami rossz álom?

Kis idő elteltével feladtam a kijutás lehetőségét, az ajtónak dőlve a földrecsusszantam, szugeráltam a nyílt ablakot velem szemben, ami már majdnem a plafonon volt, de gyorsan elvetettem a lehetőséget, mert ha feljutok is, tudtam, hogy nem elég nagy ahhoz, hogy kiférjek rajta.
Aztán megláttam a falon valamit..
Miért?

A  M  O  N
____________________

Fárasztó hétvége, fárasztó család és a többi.

Nem vágytam a suli kemény napjaira továbbra sem, bár év elejéhez híven nem vészes.
Összevont tesink volt, bár nem rohantam, nem is tudtam, feltartottak.
Szokás szerint mindenki odajött, sertepertélt kicsit körülöttem, majd változatlanul átváltottak figyelem-üzemmódba, mivel a társaság többi tagja (Catievel az élen) megérkezett.

- Már megint itt lustálkodsz és feltartod a többi embert, - forgatta a szemét, majd leült az ölembe és felnevetett - de legalább bútornak megfelelő vagy.

- Caitlyn, te mindig tudod mit kell mondani - félmosolyra húztam a számat, majd óvatosan oldalba böktem, mire eljátszotta drámai mozdulatokkal, ahogy leesik az ölemből.

- Ó te jó királyfi, mondd mért bántod leendő hitvesed - kezét a homlokához tette.

- Szörnyű vagy - vágtam rá, majd felpattantam és felkaptam Catie-t a földről, a karomban vittem egészen a betonig, ahol óvatosan leraktam és meghajoltam előtte, mint valami gagyi, középkori lovag.
- Hercegnőm - mutattam előre a kezemmel, azután tulajdonképpen kiröhögtük magunkat.

Az öltözők elé érve elváltak útjaink és én elvágtattam a naplemen... vagyis a férfi öltöző irányába.
Nem volt itt senki, mindig az utolsó pillanatokban térnek be.
Bár Lucas múltkor is korán itt volt, tudtommal velük vagyunk összevonva megint.
Eltanakodtam, majd a kíváncsiság kedvéért körülnéztem.
Végig szambáztam a sorokon, mire szemet szúrt a pólója és a táskája is.
Biztos az övé, ez a kedvenc pólója.
Benéztem a mosdóba, minden fülke nyitva volt.

Körülnéztem az udvaron is, tanulmányoztam a fák alatti árnyékos részeket. Ő azonban nem volt sehol.
Az öltözőszekrényhez visszaérve átöltöztem és irányt vettem a tornaterem felé.
Az is üres volt, csak egy nagy zöld színű jógalabda díazelgett a terem egyik felében, de a szertár zárva volt.
Mr.Presston nem szokott kint hagyni semmit.
Elsétáltam a labdáért és felkaptam, ezt követően a szertár ajtajához érve megpróbáltam kinyitni.
Be van zárva?
Meghúztam erősebben de továbbra se nyílt ki.
Leraktam a labdát az ajtó mellé és fordultam volna ki az edzőbá irodája felé, mikor a szertárból dörömbölni kezdtek és kiabálni.

- Segítség! - kiáltott bentről egy ismerős hang - Ha valaki hall engem segítsen!
Lucas?

- Hahó! - hallatszott.

- Lucas? - kérdeztem vissza hitetlenkedve - Várj , hozok segítséget!
Rohantam Mr.Presston keresésére.
Az irodájában nem volt senki, így átpofátlankodtam a lányöltöző melletti pihenőbe.

- Edzőbá! - kiáltottam heves kopogás közben - Edzőbá!

- Mit akarsz fiam? - nyílt ki a pihenő ajtaja.

- Mr. Presston kérem jöjjön, bezártak valakit a szertárba! - a tanárúr azonnal, mint aki épp a maratonra készül, nekilódult a tornaterem felé.
Én kis habozás után követtem. Utól is értem.

Kinyitottuk a szertár ajtaját, Lucas meggyötört és ijedt arca szöget ütött a szívembe. Fájdalmat éreztem.
Automatikusan megöleltem, ami őt, de legfőképp edzőbát meglepte.
Mire megláttam a falon egy nagy plakáton, vörös betűkkel.

L Ú Z E R

Elengedtem a rémült srácot és edzőbára néztem, majd a plakát felé fordultam.

- Ki volt ez?! - hallatszott Mr.Presston harsány üvöltése, amitől mind a ketten összerezdültünk.

Lucas...miért? Ki volt ez az érzéketlen?
Megfogom találni, ne aggódj, mától vigyázni fogok rád!