Ritmus

Kilenc

L   U   C  A  S
__________________________

Nem tudtam felfogni, pontosan mit is jelenthet ez. Miért kéne megfizetnem? Azért mert Amon megvédett? Vagy mert mertem szólni, hogy bajban vagyok és nem várttam a csodára, hátha valaki megtalál?
Ezek után még nekem legyen bűntudatom?
Viszont továbbra se tudtam, hogy volt az ötletgazda, és az elfajult tesióra sem segített abban, hogy előrébb jussunk. Kezdtem unni... a felhajtást, az állandó csesztetést.

Becsaptam a szekrényajtót, bezártam a kulcsal és rohanva elindultam az iskolaépület felé, minél kevesebbet vagyok egyedül, annál nagyobb az esély, hogy megúszom a bosszút, addig se kell paranoiásan rohangálnom és hátrafordulgatnom.

Egész nap kerültem Amont. Nem sok értelmét láttam odamenni, hisz csak a bajt hozom rá. Az egész osztály a hátam mögött súgdolózott, vagy épp megvető pillantásokat löveltek felém, úgy bántak velem, mintha valami fertőző betegséget hordoznék, esetleg egy pszichopata lennék, aki azon gondolkodik, hogyan tudná kinyírni a körülötte lévő embereket, mint egy szörny.
Igen, talán ez a legmegfelelőbb szó: szörny.
Óráról órára változtattam csak termet, azon kívül az adott helyem nem hagytam el. Nem akartam attól rettegni, hogy melyik szünetbe aláznak meg, vagy bántanak. Nem akartam tudni azt, jelenleg mi, vagy esetleg mik lapulnak a szekrényembe. Lehet csak egy egyszerű fenyegető üzenet megint, vagy valami kis LÚZER felirat szokáshoz híven...de az is megeshet, hogy valami fegyver, amit úgy rögzítettek, ha kinyitom azt a rühes szekrényt, az beindítsa és telibe rámlő.
Jó az utolsóra elég kevés esély volt, ráadásul remélhetőleg a megfizetni alatt nem a temetésemre tervezte felhívni a figyelmem és kiadni előre a meghívot. Ha mégis, akkor talán végrendeletet kéne írni valami kis hivatalos levélformába, meg ilyesmi.
Ez lehet nem is olyan rossz ötlet.
Mármint nem a végrendelet, hanem a levél írása.
Ezt jegyezd fel magadnak Mathews, levél írása: megfontolandó!
Bár, nem is tudtam pontosan mit is írjak és kinek, ráadásul miről?
Írjak egy önéletrajzot, és küldjem el egy könyvkiadónak lucas Mathews: Lúzerek lúzere c. Könyv néven? Még a kiadó is képenröhögne, ráadásul a kutyát se érdekelné, ha csak nem bolhás. Lucas Mathews: Bolhatalanítás gazditajékoztató...egyre jobb, ennél kreativitáshiányosabb címeket még a kis falusi újságokban sem láttam.
Bevallom, kicsit megmosolyogtam magamon, talán kissé tényleg nevetséges vagyok.

A becsöngetés előtt 5 perccel járt az idő, ha jól emlékszem már az 5. órát verdestük. A gondolatmenetem és az életrajzi címek kiötléséből az ajtó becsapódása zökkentett ki, majd hirtelen egy ütemet kihagyva a szívem, lefagyva próbáltam felfogni, ahogy Amon lép be az ajtón.

- Lucas - mondta komoly hangon, majd magabiztosan és fölényesen nézett körbe és biccentgetett erre-arra a fejével, amit azt hiszem köszönés gyanánt ejtett - van pár perced?

- Igazából, mindjár óra kezdés, úgy hogy nem iga..

- Lucas, még van 5 perc az órakezdésik - szakított félbe mély és talán kicsit túl komoly hangnemben.

- Oké - vágtam rá szemetforgatva, mégis minde porcikám ellenkezni és tartoztatni próbált.
Elindultam kicsit félénkebb módon.
Utunk nem messze vezetett, hisz egyszerűen a terem elé, a folyosóra hurcibált - Tessék? - tettem fel a kérdést, minnél kevesebb érdeklődést és közönyösséget mutatva.

- Sajnálom - nézett mélyen a szemembe, én viszont gyorsan levettem a tekintetem, hisz nem birtam a szemébe nézni.

- Mégis mit?

- Ugyan Lucas, ne csináld már. Te is tudod jól, hogy miért!

- Mit tudok? - próbáltam továbbra is közömbösen viselkedni, bár belülről összetört voltam és elveszett.

- Ezt komolyan kérdezed? Azt, hogy felhajtást csináltam annak ellenére, hogy tisztába voltam azzal, hogy te nem szeretnéd. Tényleg sajnálom.

- Ja, persze. Nem gáz! - löktem oda egy elég gunyoros, kb. egy másodperces mosolyt, melyből áradt a keserűség - Ha nem csinálsz ekkora felhajtást, akkor talán most nem lenne miért bocsánatot kérned. Nem gondolod? Épp elég, hogy a tanárok cirkuszt varázsoltak belőle, nem kértem, hogy tégy rá még kettő lapáttal! - szakad ki belőlem.

- Lucas - vett egy mély levegőt, úgy tűnt, az ő türelme is fogyóban van - Én csak miattad csináltam! Azért, hogy megvédjelek! Fontos vagy nekem Mathews, de te ezt nem vagy képes felfogni, el vagy foglalva magaddal olyannyira, hogy már észre se veszed azt, ha számítassz valakinek, csak azt ha nem!

Amonnak igaza volt, ezt én is tudtam jól, de nem rángathattam bele az én problémáimba. Bár azt megcáfolnám, hogy csak magammal foglalkozok. Érte teszem én is.
- Hűha, köszönöm ezt a mély beszélgetést, de szerintem nincs közöd ahhoz, hogy mit veszek észre, vagy mit nem. Ha értem tetted volna, nem rendezel drámai verekedést egy sráccal, aki amúgy lehet, hogy ártatlan! Most, ha nem haragszol, órára kell mennem!

A   M   O   N
________________________

- Lucas! - dúlt bennem a düh vihara, az adrenalinszintem már-már a felhőkbe ütközött, s mikor beindult a terembe, a keze után kaptam.

A folyosó üresnek, elhagyatottnak és lélektelennek tünt így becsöngő előtt 1-2 perccel. Csend volt és mégis oly feldúlt és hangos volt a lelkem, a gondolataim. Nem tudtam mit csinálok, minden zavaros és értelmetlen volt.
Talán túl erős, vagy hirtelen volt a rántásom, mert olyan közel volt hozzam mind lélekben, mind fizikailag, mint még soha senki. Egész testünk szorosan összeért, szinte rámtapadt a vékonyka felsőteste.
Ajkunk összeért, hirtelen a helyszín is megszűnt létezni körölöttünk, s az éppen akkor megszólaló csengő hangja is fokozatosan halkult majd tűnt el köröttünk.
Ajka puha volt, teste közelsége miatt éreztem, ahogy egész teste megremeg. A szívem úgy vert, mint 2 bögre kávé és 10 tókör furása után. Közelebb húztam, bár már nem tudtam hová.
Ezt követően ajkaink, majd vele együtt a testünk, távolodni kezdett, nem tudtam mihez kezdjek, nem tudtam felfogni, mi történt.
Lucas meglepődött arckifejezése, hirtelen rémületbe fordult, majd a szája elé kapva megrázta a fejét és berohant a terembe. Most viszont nem kaptam a keze után. Álltam a terem előtt, mint valami hülye.
Mit tettem? Miért?

A kémiatanárnő magassarkújának kopogása kezdett erősödni a folyosó jobb oldala felől, a lábaim a talajbagyökereztek.

- Johnson, magának nem órán kéne lennie? - szólt rám kissé emelt hangon. Nem tudtam válaszra méltatni, nem volt még csak ötletem se mit tegyek, vagy mit kéne mondanom - Johnson! Menjen órára de azonnal, különben kénytelen leszek megemlíteni az osztályfőnökének, hogy lóg a tanórájáról!

- Igen is tanárnő, elnézést tanárnő ... - habogtam - Igen, igen máris megyek. Elnézését kérem.

- Minden rendben fiatal ember, netán hívjak magához egy dilidokit vagy végre megmozdul?

- Persze, persze tanárnő már megyek is - megráztam a fejem, ezt követően sietve elindultam a terembe.
Szerencsére a tanár még nem volt bent,elég meglepő módon. Leültem a helyemre, Catie mellé.

- Amon, minden oké? - tört a lényegre rémülten.

- Persze - mosolyogtam rá
Persze, minden oké, miért ne lenne... csak megcsókoltam egy srácot, ugyan fogalmam sincs, hogy miért. Minden oké Catlyn mér' ne lenne?!