Get Loki'd

A nap véget ér

Csak néhány percig nézelődhettem békésen, azon goldolkodva, mitévő legyek, ugyanis megtaláltam Lokit. Vagyis inkább ő talált meg engem.
Valami eltalálta azt a repülő szekeret, amiről figyelte az eseményeket és az felrobbant a Stark-torony felett. Ösztönösen elfordultam és eltakartam arcomat. Visszafordulva egy döbbent arcú Lokit találtam a földön. Úgy ugrott fel, mintha parázson feküdt volna, hamar rájöttem, hogy miért: Hulk a szemközti épületről átugrott a toronyra, magával sodorta Lokit, betörve az üvegfalat.
A döbbenettől pár pillanatig teljesen lefagytam. Mi ez, leszállópálya?
Loki kiáltására fordultam meg.
-ELÉG! - Hulkkal szemben állt, tiszteletet parancsolóan. - Egyikőtök sem ér fel hozzám! Isten vagyok, ostoba férgek! - miközben beszélt, Hulk egyre közelebb ment hozzá. - Nem fogok dulakodni egy... - már nem tudta befejezni. Hulk felkapta a lábánál fogva és többször is a földhöz vágta őt.
- Hé!! Állj! Elég volt!! - kiáltottam rá. Ő dühösen rám nézett, Lokit ledobta a földre és mély hangján csak ennyit mondott:
-Nyikhaj istenke. - azzal elsétált és leugrott a toronyból.
Odarohantam Lokihoz. Csak feküdt és úgy nézte a plafont, mint aki szellemet látott. Leültem mellé törökülésbe.
-Nem azért, de ezt megérdemelte. - mondtam neki. Látszott rajta, hogy még képtelen megszólalni, így folytattam: - Thor vissza akarja vinni magát Asgardba. - erre felnyögött. - Csak nem olyan szar hely... Maga szerint velem mit fognak kezdeni? - A válasz erőtlen torokkaparás volt. - Most szívesen kiröhögném magát, de nincs hozzá kedvem... Remélem, most már látja, hogy ennek az egésznek nem volt semmi értelme.
-Mindennek van értelme. - mondta rekedt hangon. A szemébe néztem. Ahhoz képest, mennyire elbántak vele, még mindig elszánt tekintete volt.
- Ennek csak annyi, hogy mindketten mehetünk a dutyiba. Tudja, mit jelent ez nekem? Azt a kevés maradék életemet is egy cellában kell letöltenem. - kiakadtam, amikor erre rájöttem. - Nem a maga hibája. Hanem az enyém. - bámultam magam elé, aztán hozzátettem: - De igen, a maga hibája.
Fájdalmasan felnevetett.
- Miért nem megy el? Ha nem itt nyafogna, már messze járna.
- Nem fogom magát itt hagyni.
Kintről robbanások és ordítások hallatszódtak. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Vajon hányan haltak meg ma?
Legnagyobb meglepetésemre Loki jéghideg kezével letörölte a könnycseppet az arcomról. Döbbenten néztem zöld szemeibe.
- Mi lenne, ha eltűnnénk innen? - kérdezte.
- Ez nem így megy! Ha valaki elkövet valamit, annak vannak következményei. Így akar kibújni a börtön alól?
- Nem. Magát akarom megmenteni a rabságtól.
Meglepődtem a kijelentésén. Olyan őszintének tűnt, olyan aggódó tekintettel nézett rám, hogy egy pillanatra elfelejtettem minden bűnét.
- Engem akar megmenteni? Mégis hogyan?
- Menjünk innen. Akárhova, csak jó messzire. Éljen szabadon, amíg lehet.
- Miattam aggódik? És maga? Mi lesz magával, ha meghalok? - fakadtam ki.
Mosolyogva csóválta a fejét.
- Egyszer az életben mással törődöm, nem pedig magammal, erre maga ilyeneken akad fenn. Javaslom, minél előbb döntsön, mert bármikor értünk jöhetnek. - nem szóltam semmit, ezért folytatta: - Vagy itt marad és elfogják, vagy itt hagyja ezt az egészet és él, amíg élhet. Maga dönt.
Lassan feltápászkodott és nekidőlt a falnak. Bámultam a földet, ahol az előbb még Loki feküdt és kezdtem belátni, hogy igaza van. Elvégre az első tizenhét évemet elfújta a szél, a többi meg azzal ment el, hogy a Tesseractot kerestem. Már nincs vesztenivalóm.
Lokira néztem. Arcán sebhely éktelenkedett, ruhája koszos volt és megviselt, alig állt a lábán, de még így is látszott rajta az elszántság.
- Jól van. - mondtam, mire odajött és a kezét nyújtotta.
- Nos, hová szeretne menni? - kérdezte miközben felhúzott.
- Csak jussunk ki ebből a városból.

Egymást támogatva mentünk a lifthez, ami szerencsénkre még működött. Mire leértünk a földszintre, Loki eddigi ruhája helyett fekete farmert és fekete pulóvert viselt.
A New York utcáin zajló káoszt kihasználva feltűnés nélkül eltűntünk az egyik a város széle felé vezető utcában. Közben a Nap lassan az épületek mögé bújt.

Már nem érdekelt, mi zajlik ott.
Csak az, hogy hogyan fogom leélni életem hátralévő részét.
Lokival.

VÉGE
(Folyt.köv.)