Ikrek

14. fejezet

Az evés után felmentem a szobámba, és a telefonomért nyúltam, hogy felhívjam Mimit. Csak azért, mert nem nagyon beszéltünk, és amúgy is írt nem rég, hogy szeretne velem beszélni.

- Szia Mimi! Írtad, hogy hívjalak, meg amúgy is, mostanában nem beszéltünk valami sokat.
- Igen... Nem is fogunk...- felelte ezt zokogva Mimi. What?- El fogunk... El fogunk költözni! Még hozzá Angliába!- sírt tovább Mimi. Mi? El fognak költözni? Ez nem... Mi nem! Ez nem történhet meg!!!!
- Mi???- akadtam ki.- Ez nem történhet meg!!! Nem... Nem!!!
- Én már napok óta rágódtam ezen, és még most is teljesen kiborít ez az egész! Hidd el, nagyon nehéz! Sajnos muszáj elköltöznünk... Apának a munkája Angliában van, de meg tudta oldani, hogy itt is számítógépről csinálhassa, de most viszont már nem, és Angliába kell költöznünk... Lehet, hogy nem teljesen így van apa munkája, de nem nagyon figyeltem, mert már a költözésnél lesokkoltam!- sírta Mimi.
- Akkor hogy lesz tovább?- kérdeztem bőgve a barátnőmet.
- Nem tudom. Talán irogassunk, és minden nap hívjuk fel egymást messengeren. Csak ennyit tudunk csinálni...
- Jó... És mikor indultok?- kérdeztem.
- Holnap...
Miii????? HOLNAAP??!!
- Most csak viccelsz?
- Sajnos nem... Ez halál komoly!
- Ezt ne! De én nem... Ajj!- dühöngtem.
- Sajnálom, de most le kell tennem. Még pakolnom is kell.- mondta ezt, és közbe sírt Mimi.
- Szia!- mondtam én is sírva, aztán letettem.

Most minden darabokban hever. De komolyan! A szüleim nagyon úgy néz ki, hogy elválnak, a legjobb barátnőm Angliába költözik, a tesóm meg tegnap óta nem szólt hozzám, mert őt sokkal rosszabbul viseli ezt a dolgot a szüleinkkel. Mintha depressziós lenne! De tényleg! De azért remélem nem az, de nagyon úgy néz ki... Most őszintén lehet, hogy Kevinnel időt kérek... Eleve elég fiatal vagyok, mindjárt 14, szóval nekem még kell egy kis idő... Nagyon szeretem, de nekem ez most nem fog menni! Kell pár hónap, akár évek! Kell még egy idő, amíg lesz egy ilyen korszakom, utána meg fogok nyugodni, és tovább élem az életemet. Lehet, hogy ti ezt mind nagyon hamar túlélnétek, de én nem ilyen vagyok! Mimivel már kis korunk óta jóba vagyok! A szüleim meg elválnak, és ez nagyon rossz! A tesóm meg lehet, hogy depressziós! A tesóm lenne a kulcs ezekre a dolgokra, mert ő biztos segítene, de így most hogyan? Sehogy... Pedig ő az egyik legfontosabb az életemben!!!

Peti meg nem érdekel! Most nem! Megírtam neki, hogy bocs, inkább nem! Ezzel nem akarok többet foglalkozni!

Kevinnel beszéltem telefonon és mindent elmondtam neki! Mindent! Azt is, hogy én szünetelni akarok! Ő először nem fogadta túl jól, de utána már megnyugodott, és azt mondta, hogy ő várni fog rám, akár éveket is! Ez olyan cuki! Nagyon szeretem, de sajnos ez van...

Szerintem ebből már inkább évek lesznek, mint hónapok...